Magyar értéktár

A kalotaszegi a magyarság egyik legismertebb hagyományos népviselete, köszönhetően különleges színgazdagságának, díszességének. Kalotaszeg Erdélyben, Kolozsvártól nyugatra található tájegység, amelyet hozzávetőleg negyven magyarlakta falu alkot. Napjainkban egyházi és családi események, például esküvő, keresztelő, konfirmáció, temetés alkalmával van lehetőség megpillantani az eredeti viselet egy-egy régebbi darabját. A hajviselet és a fejrevaló különbözik a kislányok, a nagylányok és az asszonyok esetében. A kislányok kétfonatos, tyukosiba font hajat, a nagylányok egyfonatos, egytyikásat hordtak, legtöbbször piros szalaggal, az asszonyok pedig férjhez menés után már kontyban hordták a hajukat. A párta a kalotaszegi női viselet ünnepi darabja, melyet a lányok a konfirmációtól a lakodalomig viseltek. Felkontyolás után az asszonyok ünnepi fejrevalója a díszes főkötő lett, mezei munkában azonban a nők szalmakalapot viseltek. A női viselet emellett a hárásszal vart bő ing, melynek eleje, háta és ujja ráncolt, ezek a nyaknál gallérba, a karon kézelőbe voltak összefogva. A díszítés mintái eltérőek településenként, színe változik viselőjének életkora és a viselés alkalma szerint.

A férfiak viselete a nyári szalmakalap és a téli prémsapka mellett Kossuth-kalapra emlékeztető, strucctollas fekete nemezkalap. Ingjük vászonból, az ünneplő fodorvászonból, nemegyszer fehérítetlen sárga vászonból való rövid derekú, borjúszájú, T kivágással készült, mely a nyakban bojtos madzaggal csukódik. Az ünnepi ingek ujján fehér vagdalásos-laposöltéses hímzés van. Az inghez bő, ráncokba szedett vászongatya tartozik. A gatya elé könnyű gyári anyagból készült kötényt kötöttek. Ezt a nyári öltözetet egészíti ki a lábon a csizma, az ing fölött pedig a hímzéssel és vastag zsinórral díszített, elöl csukódó, hosszú báránybőr mellrevaló.

A kalocsai motívum- és színvilág az 1910-es évek során alakult ki a nagyatádi fonalgyár megnyitásával, mely az 1930-as évekre érte el teljes pompáját. A kalocsai minta a mezei virágok stilizált formáját használja, mint például a nefelejcs, a szegfű, a búzavirág, az orgona, a margaréta vagy éppen az árvácska. A virágokat sávosan, koszorúformában, csokrosan helyezik el a kivarrandó munkadarabon, illetve nagyobb felületeket, például kötényeket, mellényeket is kitöltenek vele.

Hímzéssel díszítették az ágyruhákat (díszes lepedőszélek, párnavégek), asztalneműket (abrosz, asztali futó, szalvéta) és zsebkendőket. Ezek részei voltak az asszonynak való leányok kelengyéjének is. Szintén kihímezték a női felsőruházat nagy részét: kötényeket, blúzok ingvállait, nyakrészét, mellényeket (pruszlikokat), valamint különböző kendőket (komakendő, fejkendő, keszkenő). A férfiingek kézelőjére, az ujjakra, és a nyakrészre szintén hímzés került. Kezdetben úgynevezett kalocsai ütőfával nyomták elő a környékre jellemző motívumok körvonalait a vászonra. A népviseletbe került motívumoknak és színeknek, valamint egyes ruhadaraboknak meghatározott funkciójuk és jelentésük volt. Ezek jelezték az egyén, a család gazdasági helyzetét és társadalmi helyét az adott társadalomban, ami által a viseletegyüttesnek számtalan variációja, gazdag formavilága alakult ki.

A matyó hímzés nagyjából kétszáz éves múltra tekint vissza, ez az egyik leggazdagabb motívum- és színvilágú az országban, akár női, vagy férfi ruházatra gondolunk. A matyókat elsősorban színpompás viseletük és gazdag színvilágú hímzőkultúrájuk jellemzi. Az országosan is elterjedt fehér, vagdalásos vásznakat a 19. század utolsó harmadában Mezőkövesden a piros-kék fonallal, az ún. cipés-madaras mintával díszített lepedők váltották fel. Az eredetileg csak piros, kék, sárga, zöld és fekete fonalat később felváltotta a lila és a már alkalmazott színek árnyalatai. Minden színnek jelentése volt. A fekete a föld színe, melyből a termés, az élet sarjad. A piros az öröm, a sárga a nyár, a Nap színe, a kék a bánaté, az elmúlásé. Az I. világháborút követően megjelent a zöld mint a gyász színe. Legismertebb motívumai a matyórózsa, a szívrózsa, a cserfarózsa, a cipe (cipő), a madár és a macskafark (csigavonal), ugyanakkor a tulipános levelek, bimbók is megjelennek a matyó hímzéseken.

A női viselet különbözik az országszerte általánosnak mondható sokszoknyás-ingvállas paraszti viseletektől. A felsőtest karcsúságát hangsúlyozó, bokáig érő harang alakú szoknya pompás alakot kölcsönöz viselőjének. A színek, díszítmények és nem utolsósorban a változatos formájú főkötők – a kalocsaihoz hasonlóan – egyértelműen tükrözték viselője életkorát, családi állapotát, ugyanakkor leplezték a társadalmi különbségeket. A magyar férfiviseletek legkülönlegesebb darabjai, a jellegzetesen bő ujjú ingek kezdetben visszafogott fehér lyukhímzéssel készülnek. Ezt később felváltja a széles, tarka hímzés és a jellegzetes mezőkövesdi cipós horgolás. A viselet másik impozáns része a fekete alapra dúsan hímzett, réz sújtással és selyemrojttal gazdagon díszített hosszú kötény, a „surc”, melyet a férfiak és a nők egyaránt hordtak, akárcsak a gyerekek. A matyó hímzés viseletét az 1950-es években kezdték elhagyni a hétköznapokból, ma már inkább csak a néprajzi gyűjtőmunkáknak köszönhető, hogy megmaradtak a matyó népviselet, hímzés és hagyomány emlékei.

Magyar bor

Magyarország borkultúráját a sokszínűség, az eredetiség és az egyediség jellemzi. A borok esetén szokás feltüntetni a palackon a borvidékeket, mely a fogyasztók számára behatárolja a bor készítésének helyét. Az ország hat borrégiójában huszonkét különböző éghajlati, domborzati, talajtani és történelmi sajátosságú borvidék fedezhető fel. A Tokaji borvidék történelmi hagyományaiból és különleges természeti adottságaiból fakadóan önálló borrégió. A legnagyobb területű borrégió mégis a Duna és a Tisza folyó között elterülő Duna borrégió. A „magyar tenger” körül található borvidékeket a Balaton borrégió foglalja magába. Az Északi-középhegységben fekvő borvidékek a Felső-Magyarország borrégiót alkotják. Soprontól Budapest felé utazva a Felső-Pannon borrégiót érintjük, a Dunántúl legdélebbi borvidékeit pedig a Pannon borrégió fogja össze.

A legismertebb magyar borfajták: aszú, bikavér, cserszegi fűszeres, furmint, juhfark, kadarka, kékfrankos, kéknyelű, olaszrizling és szamorodni.

Magyar pálinka

A pálinka olyan eredetvédett gyümölcspárlat, amelynek leggyakrabban szilva, körte, alma, kajszibarack, meggy, cseresznye, szőlőtörköly vagy eper az alapanyaga. Pálinkának olyan gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. Sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék ugyanakkor nem nevezhető pálinkának. Sem a pálinkát, sem a törkölypálinkát nem lehet ízesíteni, színezni, édesíteni még a termék végső ízének lekerekítése érdekében sem.

Hazánkban a védett eredet-megjelölésű földrajzi oltalom alatt álló termékek közé jelen pillanatban nyolc pálinka tartozik: a békési szilvapálinka, a göcseji körtepálinka, a gönci barackpálinka, a kecskeméti barackpálinka, a pannonhalmi törkölypálinka, a szabolcsi almapálinka, a szatmári szilvapálinka és az újfehértói meggypálinka.

A magyar konyha világszerte ismert fűszeres, gazdag ízvilágáról, mely nemcsak a magyarok, de a hazánkba látogató külföldiek számára is igazi gasztronómiai élményt jelent. Bizonyos fogások a kulturális örökségünk szerves részeivé váltak, ami nem is meglepő, hiszen több mint ezer éve tökéletesítjük azokat.

Pár ismertebb magyar fogás:

Kürtőskalács

A kürtőskalács egy meleg, friss, édes finomság. Ez az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, Erdélyből származó édesség egy spirálokból álló tészta, amit kürtő alakú sütőfára tekernek és parázson megsütnek. Sütés után gyakran fahéjba, cukorba, kakaóba, dióba vagy kókuszreszelékbe forgatják.

Halászlé

A hagyományos magyar halászlé paprikával ízesített halléből és vastag folyami halszeletekből áll. A gulyásleveshez hasonlóan ezt is bográcsban érdemes elkészíteni a valódi ízek érdekében. Annak ellenére, hogy meglehetősen egyszerűnek tűnik, nagyon különleges ízélményt nyújt. A halászlevet hagyományosan a szabadban készítik, frissen fogott halból, jellemzően pontyból, harcsából, sügérből vagy csukából, ízlés szerint egy jó adag piros paprikával.

Gulyásleves

A gulyás az egyik legnépszerűbb magyar leves, nevét a szarvasmarhákat őrző gulyásokról kapta. Nagy marhahúsdarabokat, krumplit, zöldségeket, őrölt és csípős paprikát tartalmaz. Az étket eredetileg marhapásztorok készítették, a gulyás egyszerűen remek étel: szívélyes, otthonos és forró.

Ugyan korábban a városi rétegeknek is volt saját, részben a parasztság dalaival is érintkező dalkincse, de ezzel párhuzamosan igény volt egy, a korszerű európaihoz jobban igazodó, a magyar törekvéseket is jobban kifejező dalkincs kialakítására. A magyar nótának kezdettől fogva tömegműfaj szerepét kellett betöltenie a magas zenekultúrával – szimfonikus zenével, kamarazenével, operával – szemben. A magyar népi hangszerek tárháza igen változatos, hiszen megtalálhatjuk köztük az olyan nemzetközileg is ismert hangszereket, mint a hegedű vagy a klarinét, de jellemző a hétköznapi használati tárgyak alkalmazása a zenében – mint például a kanna vagy egy pár kanál –, illetve a kifejezetten hazánkban elterjedt citera, cimbalom, tambura, vagy tekerő használata. Említésre méltó továbbá a tárogató is. A magyar nóta ezeket a hangszereket felvonultató, egyéni szerzőktől származó lírai dal, énekes műzene, melyben keverednek a nép- és műzenei, valamint a szóbeli és irodalmi elemek. A magyar nóta egyaránt ismert városon és falun is a társadalom több osztálya körében, megőrzésében és terjesztésében pedig a cigányzenészeknek van jelentős szerepük.

Az Osztrák-Magyar Monarchia sajátos műfaja az operett, úttörői Kálmán Imre és Lehár Ferenc voltak. A világszerte kedvelt műfaj mára már igazi Hungarikum lett, mely minket magyarokat összeköt, bárhol is éljünk a nagyvilágban.

Őshonosnak nevezzük azokat az állatokat, melyeket egy ország évszázadok óta szinte változatlan formában tenyészt, így megőrizték ősi vonásaikat, tulajdonságaikat. A legismertebb magyar őshonos állatfajták a magyar bivaly, a magyar szürke marha, a magyar tarka, a szőke mangalica, a fecskehasú mangalica, a vörös mangalica, a magyar parlagi kecske, a magyar óriás nyúl, számos magyar tyúkfajta, a fodros tollú magyar lúd, a kerecsensólyom, a bronzpulyka, a rézpulyka, illetve több magyar galambfajta. Kutyák közül a kuvasz, a komondor, a puli, a pumi, a mudi, a rövidszőrű magyar vizsla, a drótszőrű magyar vizsla, a magyar agár és az erdélyi kopó. Lovak közül a nóniusz, a gidrán, a furioso, a kisbéri félvér, a magyar lipicai, a shagya-arab, a hucul és a magyar hidegvérű. Juhok közül a magyar rackajuh, a gyimesi racka, a cikta juh, a cigája és a berke.

Az állatvédelem egyik fontos feladata a Kárpát-medencében őshonos háziállatok genetikai tisztaságának megóvása, az állományok fenntartása. Az 1950-es évektől egyes háziállatok fajtái csaknem teljesen eltűntek az országból az intenzív állattenyésztés hatására. Majdnem ilyen sorsra jutott a házi bivaly, a rideg tartású magyar szürkemarha vagy az ősi hucul lófajta. Visszaszorultak a hagyományos tájfajták, mint a magyar tarka szarvasmarha, a racka juh vagy a mangalica sertésfajta különböző változatai. Az utóbbi évek állatvédelmi programja eredményeként az őshonos háziállataink nagyobb része az elmúlt időkben és jelenleg is a nemzeti parkokban génmegőrzés céljából maradt fenn, és él napjainkban is. Szerencsére egyéni kezdeményezések is megindultak az őshonos fajták tartására, így több egyéni vállalkozó is próbálkozik ezek tenyésztésével. A legtöbb ősi háziállatfajta jól tűri a ridegtartás körülményeit, így gazdaságosabb a tenyésztésük és a termékeik kedvezőbbek az egészséges táplálkozás számára.

Aki arra vállalkozik, hogy Budapest legnevezetesebb helyszíneit összegyűjtse, az igen nehéz fába vágja a fejszéjét. A magyar főváros ugyanis bővelkedik a szebbnél szebb látnivalókkal és műemlékekkel. A városban több világörökségi helyszín is található, ilyen például a Duna-part látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút. Budapest nevezetes hídjairól, valamint gyógyfürdőiről, de itt található még a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere és Európa legnagyobb zsinagógája is.

Fővárosunk egyik legismertebb épülete a magyar országgyűlés háza, a Parlament. Az ország 1000 éves évfordulójának megünneplésére, 1896-ban megnyitott neogótikus épület a világ harmadik legnagyobb parlamentje, mely 691 szobával, valamint lenyűgöző folyosókkal és lépcsőkkel büszkélkedhet. Hasonlóan ismert nevezetesség a Buda és Pest között állandó összeköttetést biztosító Széchenyi lánchíd, mely a legrégibb híd a Dunán, és egyben a magyar főváros egyik szimbóluma. A híd 1849-re készült el, építését gróf Széchenyi István kezdeményezte, tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója pedig a skót származású Adam Clark volt. Az impozáns Hősök terén tekinthetjük meg a Millenniumi Emlékművet, ami egy 36 méteres oszlop, a tetején Gábriel arkangyallal. A lábazat körül bronz lovasok csoportja látható a hét vezérrel, az oszlopcsarnokban félkörben pedig magyar uralkodók szobrai állnak. A Millenniumi Emlékmű előtt áll az ismeretlen katona sírja.