Szeresd hazádat!

A település ősidők óta fontos átkelő és vásárhely volt. Várát 1132-ben említik először. Ez nem azonos a mai várral, hanem a mai várostól 7 km-re keletre feküdt. Itt végeztette ki 1131-ben II. Béla szerb felesége a férje megvakításában bűnös 68 főurat. 1135-ben II. Béla társaskáptalant alapított itt. A várost 1241-ben és 1285-ben a tatárok elpusztították, de a vár ellenállt a támadásnak. 1388-ban már mezőváros volt. 1459-ben egészen eddig portyáztak és pusztítottak II. Mohamed szultán török hadai. 1514-ben Dózsa serege pusztította. 

1551. szeptember 18-án a törökök Arad várát elfoglalták, 1555-ben teljesen elpusztult, helyét az új Arad foglalta el. 1552 és 1554 között a törökök új palánkvárat építettek, 1554-ig szandzsákszékhely volt, véglegesen 1688-ban került a király birtokába. 1699 és 1741 között a marosi katonai határőrvidék székhelye volt.

III. Károly 1732-ben ígéretet tett egy új vár építésére, de ezt csak Mária Terézia váltotta be. Az új vár a Maros kanyarulatában elhelyezkedő szigeten épült Philipp Ferdinand Harsch tábornok tervei alapján. A süllyesztett új csillagvár építése 1783-ban fejeződött be francia Vauban rendszerben. Arad 1834-ben lett szabad királyi város.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során az aradi polgárok hosszú ostromot követően elfoglalták a várat. A szabadságharc bukása után itt tartották fogva és ítélték halálra az aradi vértanúkat. A továbbiakban is börtönként majd kaszárnyaként működött. 1849. október 6-án a városközpontban végezték ki az aradi vértanúkat. 1881-ben, a helyet kőobeliszkkel jelölték meg. A vértanúk városközpontban állt emlékművét, Zala (Mayer) György Szabadság szobrát 1922-ben a románok ledöntötték, és csak 2004-ben állították fel újra (nem az eredeti helyén, a Főtéren, hanem a Tűztorony előtti egykori madárpiacon, együtt egy modern román diadalívvel). Aradon végezték ki 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest is.

1891-ben 42,052 lakosa volt, köztük 25,901 magyar, 5,626 német, 7,873 oláh, 1,704 szerb

1910-ben 63,166 lakosából 46,085 magyar, 10279 román, 4,365 német, 1,816 szerb, 277 szlovák és 133 cseh lakos volt.

1919-ben a város volt a székhelye gróf Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányának, amelynek Horthy Miklós is tagja volt. 1920-ban a trianoni békeszerződéssel Romániához került.

1944. szeptember 13-án a 3. magyar hadsereg elfoglalta, de a királyi román erők szovjet segítséggel már 19-én visszafoglalták.

Itt született 1886-ban Tóth Árpád költő, valamint 1902. január 21-én Jávor Pál színművész.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Arad_(Rom%C3%A1nia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Aradi_v%C3%A1r

Brassó (románul: Brașov) város Romániában. 1950 és 1960 között a neve Orasul Stalin (Sztálinváros) volt. Az erdélyi szászok egykori nagy központja, régen Brassó vármegye, ma Brassó megye székhelye. Brassópojána tartozik hozzá. Erdély délkeleti részén, a Kárpát-kanyarban, a Barcasági-medencében fekszik, a Cenk hegy lábánál. A flóra megegyezik a térségben elterjedttel. Brassó gazdaságát nagyban meghatározta földrajzi fekvése: az Erdélyt Havasalfölddel és Moldvával összekötő fő kereskedelmi útvonal kereszteződésénél fekszik, ezért fontos ipari és kereskedelmi központ volt már a középkorban is. A Cenk-hegyen még láthatók Brassovia várának alapfalai. Közelében még kivehetők az 1918-ban lerombolt Millenniumi emlékmű talapzatának maradványai. A város védelmét az északi oldalon levő Warte-dombon még két torony, a Fekete és a Fehér torony látta el, amelyek ma is állnak. A városháza gótikus eredetű, 1420-ban említik először, a 18. században barokkizálták.

Brassó nevével egy 1234 körül készült premontrei kolostorjegyzékben találkozhatunk először. 1241-ben a tatárok elpusztították. Neve 1252-ben, IV. Béla egyik adománylevelében bukkan fel újra. 1384-ben kezdték el a városfalakat építeni. 1421-ben II. Murád török szultán ezeket földig romboltatta. A város visszafoglalása után 1427-ben Luxemburgi Zsigmond itt tartott országgyűlést. Hunyadi János 1455-ben engedélyezte, hogy újjáépítsék a város falait. 1467-ben Mátyás király, moldvai hadjárata idején Brassóban pihent meg. A mohácsi csatavesztés után a város I. Ferdinánd oldalára állt, és elűzte Szapolyai Jánost. Szultáni parancsra Petru Rares betört Erdélybe, 1529-ben, megrohanva Brassót elfoglalta és lerombolta a Fellegvárt. 1534-ben Lodovico Gritti 7000 főnyi törökkel táborozott a vár falai között, 1599-ben pedig Vitéz Mihály foglalta el a várost. 1688-ban az Erdélyt megszálló osztrák sereg ostromolta. 1689-ben Antonio Caraffa felgyújtatta a várost, a Fekete templom falai ekkor lettek feketék. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején Brassó nem csatlakozott a fejedelemhez, ezért a kurucok a várost kifosztották. 1849 márciusában Bem tábornok foglalta el. Ezután a város védelmi jelentősége megszűnt. A brassói magyarok száma a 19. század végére meghaladta a szászokét, 1910-ben a város lakosságának relatív többségét (43,4%-át) már magyarok alkották. 1916. augusztus 16-án behatolt Brassóba a román hadsereg, ennek egy részét azonban megsemmisítették. A trianoni békediktátummal Brassó végleg Romániához került: a második bécsi döntéssel Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániában maradt.

Brassói városháza

Brassó egyik legismertebb látványossága a városháza, egyben a történelmi Magyarország legrégebbi épségben fennmaradt városháza. Ma a Brassó Megyei Történeti Múzeum fő kiállítóhelye. A 14. században ezen a helyen őrtorony állt, amely szemmel tartotta a környéket és a tágas téren tartott vásárokat. A torony mellé a szűcsök céhe fedett kőgalériát épített, majd 1420-ban engedélyezte, hogy erre az épületre egy új szintet emeljenek a város tanácsa számára; ez később összeépült az őrtoronnyal, és városházaként (Tanácsház) kezdték használni. Mai formáját az 1776–1778 közötti átépítés során nyerte el. 1876-ban a városvezetés kiköltözött a régi városházából, az épületet egy ideig levéltárként és raktárként használták, majd 1949-ben itt rendezték be a Brassói Állami Múzeumot.

Fekete templom

Brassó városának legismertebb műemléke a szász, evangélikus Fekete templom (eredetileg Boldogasszony-templom, ismertebb nevét az 1689-ben bekövetkezett tűzvész után kapta). Hosszanti, széles terű szentélyének külső falait, az ablakok közti pilléreken szobrok díszítik. A szentély 14 pilléres falrészéből eredetileg tizenkettőn állt szobor (2 pillér középrésze a sekrestye tetőzetétől nem látható). Ezekből napjainkig 10 darab maradt meg (az északi oldalon két szobor hiányzik), csak a talapzatuk és a mindegyik szobor fölött látható díszesen faragott baldachinkő maradt meg. A tíz szobor különböző, a középkorban különösen kedvelt szentet ábrázol sajátos attribútumaikkal (jelképeikkel), melyek kellemes ritmust adnak a gótikus építménynek.

Az 1475 körül elhelyezett szobrok túlélték a XVI. századi, a szentek ábrázolásait türelmetlenül mellőző és kiiktató Reformációt. A templom öt díszes kapuzatát (portikusz) eredetileg több figuratív szent-szobor díszítette, de ezek a Reformáció nyomán eltűntek, és így több szoborfülke üresen áll. A megmaradt szentélyi szobrok az elmúlt évszázadokban megkoptak, az időjárás viszontagságai miatt megsérültek. Ezeket a régi szobrokat az 1970 körüli restaurálásokkor leemelték és újrafaragva helyettesítették, az eredeti alkotásokat pedig a templombelsőben helyezték el, ahol múzeumi kiállításon tekinthetőek meg. 2020-tól újabb restauráláson, tisztításon estek át a szobrok, 2022-ben pedig egy vékony védő fémháló került a szobrok elé.

Városfalak, kapuk, bástyák

Brassó várfalai és bástyái a szászok által lakott belvárost védték. A szabálytalan alakú, a Cenk és a Warthe-domb közé ékelődő várfalrendszer legnagyobb kiterjedésekor 3200 méteres hosszúságon ölelte körbe a 0,5 négyzetkilométer területű települést, a mai történelmi központot. A falakat bástyák, tornyok és erődített kapuk vigyázták, Erdély egyik legerősebb várává téve Brassót: egy korai török betörést leszámítva ostromló ellenségnek soha nem sikerült bevennie; csak akkor került idegen kézre, amikor a védők feladták.

A városmagot kezdetben sáncokkal körbevett palánk övezte, a kőből épült erőd építését viszonylag későn, a 14. század végén kezdték el és 1427 körül fejezték be. A 15. század közepén az egyszerű falakat megerősítették, őrtornyokat és sarokbástyákat építettek. Hogy lépést tartsanak az ostromtechnika fejlődésével, a 16. században az északkeleti és délnyugati falakat megduplázták, vizesárkokat és tavakat hoztak létre, a városkapuk elé bevehetetlen kapubástyákat emeltek. A városerőd a 17. század közepén érte el legnagyobb kiépítettségét, erejének és fejlődésének tetőpontját: nyolc bástya és négy kapubástya, négy külső őrtorony, legtöbb részén megduplázott vagy akár hármas-négyes várfalak védték.

Az 1688-as Habsburg-hatalomátvétel után a brassóiak elveszítették fegyveres védekezéshez való jogukat, az erődrendszer védelmi szerepe csökkent, a rendszeres karbantartás hiánya miatt pedig megkezdődött lassú romosodása. A 18. században a haditechnika fejlődése miatt már nem nyújtott számottevő védelmi szerepet; a bástyák és szorítók legtöbbje új rendeltetést kapott, majd a 19. század második felében a városerőd nagy részét – beleértve a középkori kapukat, két bástyát, és az egész északkeleti falazatot – lebontották. A még álló védműveken már a 20. század elejétől megőrzési és karbantartási munkálatokat végeztek, később országos jelentőségű romániai műemlékké nyilvánították őket.

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/brasso-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-brasso.html

https://mandadb.hu/tetel/773562/Brassoi_varoshaza

http://brasso.org.hu

https://www.kozterkep.hu/13521/szentek-szobrai-fekete-templom

https://hu.wikipedia.org/wiki/Brassó_várfalai_és_bástyái

Csíkszereda (románul: Miercurea Ciuc) város Romániában, Hargita megyében található. Csíkszék, majd 1878-tól Csík vármegye, ma Hargita megye székhelye. A Székelyföld nevű kulturális régió területén, Erdélyben, a Csíki-medence középső részén fekszik. Egyik legfontosabb nevezetessége a Mikó vár, a Csíki Székely Múzeum székhelye. Ismertségét többek közt a hozzá tartozó Csíksomlyó területén évenként sorra kerülő pünkösdi búcsú, jelentős jégkorongcsapatának, valamint országszerte kedvelt sörének hírneve okozza. Sokan járnak csodájára a Makovecz Imre tervezte Millenniumi templomnak is, melynem alapkövét 2001 augusztusában tették le, majd 2003, október 18-án, Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szenteltek fel.

Csíkszereda a korábban már létező Somlyó (1333), Taploca és Zsögöd (12–13. század) települések szomszédságában, a szerda napi vásárhely színhelyén alakult ki. Az első ismert hiteles okirat, amely Csíkszereda mezővárosi létét igazolja, 1558. augusztus 5-én keltezett, kibocsátója – János Zsigmond fejedelem édesanyja – Izabella királyné, aki a portának fizetendő adón kívül mentesíti a város lakosságát az adófizetés alól. Csíkszeredának mezővárosi státusa volt korábban is. Az első település a 15. század első felére tehető. A városhoz csatolt három falu: Csíksomlyó (1333), Csíktaploca és Csíkzsögöd 12–13. századtól léteznek. Csíkszereda az észak–déli és kelet–nyugati irányokban haladó utak kereszteződésénél alakult ki mint szerda napi vásárhely. Innen származik a város neve is.

A városnéző túrák kedvelt kiindulópontja a Vár tér, mely a mai Csíkszereda városközpontja határán terül el. A teret a teljes tereprendezéssel kapott új arculata és a körülötte lévő történelmi épületek hangulata különösen népszerűvé teszik a kirándulók és a helyiek körében is, kedvelt kulturális és szabadidős helyszíne a városnak. Csíkszeredában nagy számban találhatóak zöldövezetek. A város egyik látogatott helye a központi park, mely a város legnagyobb parkja. Továbbá a dendrológiai parkban sok érdekes kétéltű található, mivel egy patak is elfolyik ott, gyékényekkel övezve.

Városháza, az egykori Vármegyeháza

1876 után, a vármegyei rendszer kialakulásával Csíkszereda lett Csíkvármegye központja, és megindult a mozgalom az új vármegyeházának Csíkszeredában való felépítéséért, amelynek fő szereplője és mozgatója Mikó Mihály akkori főispán volt. Csíksomlyóról előbb a Mikó-várba költözik be a vármegyeszékhely 1879-ben, és nemsokára neki is fognak az új székház építésének Hám Ignácz, az Államépítészeti Hivatal vezetőjének tervei alapján, amely 1886-ban készül el. Az 1980-as évektől az épület központi és déli része a Városháza, itt működik Csíkszereda Polgármesteri Hivatala. 2000-ben felújították homlokzatát, ekkor került az oromfal közepén található ovális ablak helyére a város címere. Egy bírósági döntés értelmében 2018 szeptemberében el kellett távolítani az épület homlokzatáról a Városháza feliratot.

Márton Áron Főgimnázium

A Márton Áron Főgimnázium (korábban: Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium) Csíkszereda legimpozánsabb épülete, a Szék útja és a hajdani Rákóczi utca (ma Márton Áron utca) találkozásának közelében található, szecessziós stílusban épült 1909 és 1911 között. A mai iskola elődje a 17. század közepe táján a ferences szerzetesek által alapított Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium. A csíksomlyói iskolai oktatás kezdeteit újabban a kutatók közvetett bizonyítékok alapján a 16. század végére teszik, a 17. század első feléből, 1626-ból már az iskola újjászervezéséről van írásos dokumentum. A gimnázium 1911-ig működött Csíksomlyón.

Mikó-vár

A napjainkban Csíki Székely Múzeumként működő várat 1623-1631 között építették. Nevét az építtetőjéről, Hidvégi Mikó Ferencről kapta, aki Bethlen Gábor fejedelem közeli tanácsadója volt. A várt 1661-ben súlyos támadás érte a tatárok részéről, majd az érdemi újjáépítését a Habsburgok kezdték meg a 18-19. században. A Habsburgok számára fontos határvédelmi pozíciót töltött be a Mikó-vár, amelyet a helyi székelyekkel töltöttek fel. 1848-1849-ben a forradalom és szabadságharc egyik erdélyi központjaként működött, a szabadságharc leverését követően a vár falain belül Haynau megtorlóközpontot rendezett be.

Pál villa

A konzulátus Pál Gábor néhai budapesti, majd bukaresti parlamenti képviselő házában kapott helyet. Ez jó alkalom volt a már omladozó, erősen veszélyeztetett épület megmentésére. Talán sikerült az épületet újra régi fényében láttatni, hiszen a felújított homlokzatok, az azonos méretű és formájú palával helyettesített régi héjazat, a régi alakjában és helyén újraállított kerítés kiemeli környezetéből a házat.

Csíksomlyói kegytemplom

A ferences szerzetesek az 1400-as évek első felében telepedtek le Csíksomlyón, 1442–1448 között templomot építettek, ezzel egy időben kolostort emeltek. A művelődés szolgálatában nyomdát alapítottak, több ezer kötetes könyvtárat hoztak létre, kezdettől fogva tanítottak alap-, majd gimnáziumi szinten, itt írták és játszották a híres iskoladrámákat. A ma látható barokk templomot az elbontott gótikus templom köveit is felhasználva 1804-ben kezdték építeni Schmidt Konstantin építész tervei szerint, és 1876-ban fejezték be teljesen, a templomi berendezésekkel együtt. A templom legértékesebb tárgya a főoltár mögött őrzött Mária-kegyszobor, amely a 16. század elején (1510–1515) reneszánsz stílusban készült hársfából. A világon ismert kegyszobrok között a legnagyobb, magassága 2,27 méter. Alkotója ismeretlen. A Napba öltözött Asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt a föld, azon a hold sarlója, fején a tizenkét csillagból álló koszorú. A kegyszobor áll a Mária-zarándoklatok középpontjában.

Milenniumi templom – Makovecz Imre

Millenniumi templom néven vált ismertté Csíkszereda 2003-ra felépült új római katolikus temploma. A 18. századi barokk műemléktemplom közvetlen szomszédságában (a mai Kossuth utcában) épült fel az új katolikus templom, amelyet 2003. október 18-án, Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére szenteltek fel.

Csíkszereda első római katolikus temploma 1751-1758 között épült, a műemlékké nyilvánított barokk templomot a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelték fel 1784-ben. A 19. század végére megyeszékhellyé vált Csíkszereda katolikus közössége számára már szűknek bizonyult a város egyetlen 18. században épült temploma. A 20. század elején már új templom tervét készítették el, sőt az építéshez szükséges anyagi alapot is összegyűjtötték 1914-re. De csak 2001-ben teljesedett be a csíkszeredai katolikus közösség régi vágya, mely egy nagyobb formátumú templom építése volt. A Millenniumi-templom megálmodója Darvas-Kozma József plébános, aki 2001 januárjában kérte fel a világhírű magyar építészt, Makovecz Imrét a templom megtervezésére. Az építész a tervezést bérmentve elvállalta, és tanítványára Bogos Ernő csíkszeredai építészre bízta a részletes terv kidolgozását.

A régi, kicsinek bizonyult templom bővítése volt a cél, ezt azonban csak a régi mellett épülő új templom formájában lehetett megvalósítani.

„A terv lényege: olyan új templom, mely a későbbiekben összekapcsolható a régivel.” (Makovecz Imre). A terv Millenniumi-templom néven vált közismertté. A templom alapkövét 2001. augusztus 4-én tették le a Magyar Millennium bezárása előtt. Az építést szeptember végén kezdték el. Erdélyben ez az ötödik templom, amely Makovecz Imre tervei alapján épült és az első, amelynek szentelésére sor került.

2003-ra készült el a templom, és október 18-án Jakubinyi György érsek és Tamás József püspök szentelte fel Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/csikszereda-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-csikszereda.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Márton_Áron_Főgimnázium

https://ezerevparkja.hu/makett/csikszeredai-miko-var/

https://arcstudio.ro

https://visitharghita.com/hu/places/millenniumi-templom-csikszereda-x0_lvtc82ttvpg

Székelyföldön, Kovászna megyében található, eredeti neve Kőrös volt, a falu nevének előtagját 1898-ban nagy szülötte, Kőrösi Csoma Sándor emlékére kegyeletből kapta. Itt született 1784 március 27-én Kőrösi Csoma Sándor nyelvész, ázsiakutató, a tibetológia megteremtője. Szobra 1972 óta a falu központjában áll. A kultúrotthonban levő emlékszobában Kőrösi Csoma kiállítás tekinthető meg.

Református temploma valószínűleg 14. századi eredetű. Az 1910-es években 619 lakosából 7 kivételével mind magyarok voltak. Jelenlegi 450 fő körüli lakosságának mára csak 75%-a magyar. Kőrösi Csoma Sándor születésekor, a faluban összesen tizenhárom ház volt, ahol tizenöt család lakott.

„Kőrösi Csoma Sándor a tudomány hőse és vértanúja, aki kontinensek és népek testvériségét, kultúrák és irodalmak közeledését emberséggel, áldozatosan vállalta. Személye példázza, hogy egy nagy tudós életművében elválaszthatatlanul ötvöződik össze a nemzeti örökség ápolása az emberiség nagy, egyetemes hagyománykincsének művelésével. Érdekes, megragadó és nevelő hatású egyénisége a történeti mozgás erővonalait sűrítette össze, s így neve méltán kerül a világ nagy tudósainak panteonjába.”

– írja Csetri Elek professzor Kőrösi Csoma Sándor indulásának szentelt könyvében.

Valóban, népek, országok, kontinensek tudománya ötvöződik egybe Kőrösi Csoma Sándor munkásságában. Tanulmányait a falu elemi iskolájában kezdte, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium szolgadiákja lett, ahová édesapjával gyalog jutottak el, gyalog tették meg a körülbelül 275 km-es utat. Kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. Már enyedi diákként érlelődött benne a gondolat, hogy fel kell keresnie ősei hazáját. A magyarok őstörténetét történelem tanára szerettette meg vele. Gimnáziumi és főiskolai tanulmányainak befejezése után a Göttingeni Egyetem ösztöndíjas hallgatója volt, ahol orientalisztikával is foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt, olvasott. Tanulmányai befejezése után hazatért Erdélybe és felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel utazásának, céljainak megvitatásával kapcsolatban. 1819. november 24-én Nagyenyedről indult útjára. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át szülőföldje határait. Így írt egyik levelében: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

Székely-magyar ember volt, annak is tartotta magát, és amint ő maga is írja, ha a székely valamit fejébe vesz, ki is tart mellette. Akármerre járt, figyelmesen tanulmányozta az embereket, a tanult nyelvet. Utazása néha viszontagságos volt - akadtak útjába rablók, nézték kémnek, áthaladt háborús övezeteken, lakott hideg, fűtetlen cellában, stb. -, de igyekezett észszerűen beolvadni környezetébe, hogy figyelmet ne keltsen és haladhasson céljai irányába. Több évet töltött Zanglában, ahol több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. A tibeti nyelvvel és irodalommal annak reményében kezdett el foglalkozni, hogy az ősi iratok között a magyarok eredetére is talál bizonyítékokat. Tanulmányozásainak eredményeként, elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával, összeállított egy harmincezer szóból álló szójegyzéket. Ekkor már csaknem 20 nyelven írt és olvasott. Három évnyi Kanamban tartózkodása alatt befejezte szótárát és nyelvtanát, elkészítette egy buddhista terminológiai szótár kéziratát, majd Kalkuttában 1834. január 5-én megjelent az első, tudományos alapossággal megírt és hiteles tibeti-angol szótár, valamint tibeti nyelvtan, melyek szintén az ő munkásságának köszönhetőek.  Ebből született meg a tibetológia mint tudományág, amely a tibeti nyelv, történelem, vallás, irodalom, gazdaság, politika, orvoslás és művészettörténet kutatására szakosodott. Eredeti céljától soha semmi nem tántoríthatta el, mégis a sors úgy hozta, hogy élete legnagyobb értéke nem a magyarok megismerése volt, hanem a budhizmus és a tibeti nyelv megismertetése a világgal.

1842 februárjában megkísérelte a Tibet fővárosába, Lhászába való eljutást. A Mahananda folyón vízi úton haladt, ahol a mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Április 11-én, reggel 5 órakor Kőrösi Csoma Sándor földi pályafutása, több mint 22 évig tartó zarándokútja véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a Kancsendzönga (KangchenDzö-nga) árnyékában. Kőrösi Csoma Sándor neve méltán kerül a világ nagy tudósainak panteonjába. Nagyságát bizonyítja az a tény is, hogy 1933-ban ő lett az első európai, akit Japánban buddhista szentnek nyilvánítottak. Sírja pedig buddhista zarándokhellyé vált.

A tokiói ünnepi rendezvénysorozat híre, s Csoma Sándor szentté avatása, pár hét alatt Enyedre is eljutott. A helybeli „Enyedi Hírlap” 1933. április 16-án ismertette olvasóival az ünnepségek lefolyását. A bevezető rész így hangzik:

„Dicső pálya az olyan férfié, ki magas célért áldozza életét. Van valami a világon, mit leláncolni nem lehet: a bátor, erős, meggyőződéstől vezetett férfiakarat. De van valami e világon, ami ennél nehezebb és szebb: az a tántoríthatatlan állhatatosság, mellyel a férfi egy nagy eszme kivitelének szenteli egész életét. Ezekkel a nemes jellemvonásokkal bírt a Bethlen Kollégium nagynevű tanítványa, az egyszerű enyedi diák, a nagy magyar orientalista: Kőrösi Csoma Sándor, kit a közelmúltban a Távol-keleten, Tokióban, nagyszabású ünnepség keretében avattak a buddhizmus szentjévé. A japán államvallás egyik legnagyobb tisztségét ruházta a száz év óta Dardzsilingben pihenő magyar aszkétára.”

A befejező rész pedig így hangzik:

„Szép olyan fajból származni, melynek neve a világot dicsőséggel tölti el, szép nagy ősök emlékeire visszatekinteni, de nagy tettekben meghaladni elődeinket, kiktől származánk, ez szebb, dicsőbb hivatás. De nem szabad elfelednünk, hogy szebb jövő csak nagy tettek jutalma lehet. Nagy célok elérésére nemcsak lelkesedés, de kitartás és állhatatosság is kell. És erre a legszebb példát Kőrösi életében látjuk, ki célját – mely talán elérhetetlen volt – ha nem is valósította meg, de akinek a történelem ítélőszéke odaítélte a babérkoszorút.

Ilyen jó magyar és nemes férfiú volt a Bethlen Kollégiumnak dicső tanítványa, Kőrösi Csoma Sándor. Méltó arra, hogy emléke példaként állíttassék a serdülő nemzedék elé!”

(Győrfi Dénes: Nagyenyed és kollégiuma című munkájában)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csomak%C5%91r%C3%B6s

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91r%C3%B6si_Csoma_S%C3%A1ndor

https://buddha-tar.hu/korosi-sztupa/korosi-csoma-sandor-szentte-avatasa-japanban/

Ady Endre szülőfaluja

Ady Endre: Hepehupás, vén Szilágyban I Újhelyi Kinga Jászai Mari-díjas színművész előadásában

„Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.” Tamási Áron

Egyik leghíresebb magyar írónk, Tamási Áron Kossuth-díjas író szülőfaluja. Egykori szülőháza emlékhelyként működik, ahol berendezett emlékszoba várja a látogatókat. A település másik fontosabb látnivalója Tamási Áron síremléke, amely az évtizedek alatt zarándokhellyé változott. A falu híres írójának temetése 1966-ban volt, a mai síremléket Szervátiusz Jenő és fia Tibor készítette el 1972-ben.  

Farkaslaka (románul: Lupeni) falu Romániában, Hargita megyében helyezkedik el, a Felső-Nyikómente legjelentősebb községe. Székelyudvarhelytől 13 km-re északnyugatra a Nyikó nevű patak két partján, a Gordon-tető nyugati előterében fekszik. A település neve eredhet a régi pogány időkből a farkas totemállat nevéből, viszont a hagyomány szerint a közeli erdőkben sok farkas lakott, amelyek néha a faluba is bemerészkedtek, és az őrizetlenül hagyott lovakat megtámadták. Így a farkas lakta névből eredhet a Farkaslaka név, a román Lupeni a magyar név tükörfordítása.

Tamási Áron-emlékház

A Tamási-emlékházat 1972. szeptember 24-én avatták fel. Közel 150 éves, faboronás, háromosztatú, zsindelyes ház. 1970-tõl 1982-ig Tamási Gáspár, az író testvéröccse volt a ház gondnoka, majd 1982-tõl Tamási Erzsébet, az író húga és férje Sipos Ferenc. A csűrt Tamási Gáspár építtette. Az első szobában, a „nagy házban” Tamási emlékkiállítás látható a Tamási család szobabelső berendezéseivel, Tamási Áron használati tárgyaival, majd Tamási alkotásaiból, irományaiból, leveleiből és fényképeiből válogatott gyűjtemény tekinthető meg. Az asztalon a családi fényképalbum és emlékkönyv látható. Tamási Áron a külső, „kicsi” házban (szobában) született 1897. szeptember 19-én.

Tamási-emlékmű

A Templomdombon, a sírkert előterében található, Szervátiusz Jenő és fia, Tibor alkotása (1972-74), amely Tamási művének és hitvallásának értékeit vetíti elénk. A Tamási-emlékmű a Hargitáról, a tizenhétfalusi legelőről, Medveferedőből (ahol az „Úr asztala” nevet viselte) ide szállított, 3 méter magas, átlag 1 méter széles, 8 tonnányi andezitsziklából készült. Sütő András szavaival „több tonnás hegyibeszéd” Tamási hőseit ábrázolja: Magdót, az „Énekes madár” ifjú szerelmesét, Jégtörő Mátyást és az ördögöt, akit megbicskáztak a csíkszentmihályi farsangon (Ördögváltozás Csíkban), meg Ábelt, a hargitai pásztorfiút, aki Amerikában döbbent rá az igazságra: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne...”.

Kívánsága szerint a farkaslaki református templom mellet, két cserefa árnyékában nyugszik, sírkövén végakarata szerint az alábbi felirat olvasható:

„Törzsében székely volt,

fia Hunniának,

hűséges szolgája

bomlott századának.”

                                                                                                                                                                                       Tamási

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/farkaslaka-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-farkaslaka.html

http://www.farkaslaka.eu/140hf_huhf_tamasi-aron-emlekhaz-farkaslaka.html

http://www.farkaslaka.eu/138hf_huhf_tamasi-emlekmu-farkaslaka.html

A város központjában fekvő fogarasi vár és uradalma egyike volt Erdély legnagyobb, leggazdagabb királyi, majd fejedelmi birtokainak. A tatárok által kipusztított magyarság helyébe a 13. századtól román telepesek özönlötték el.

Fogaras (románul: Fagaras) város Romániában, Brassó megyében. Egykor Fogaras vármegye névadója és székhelye. Brassótól 67 km-re nyugatra, Nagyszebentől 76 km-re keletre az Olt bal partján fekszik. Fogarasról Fogros név alatt először 1291-ben tesznek említést. A több mint 500 évvel ezelőtt épített vár a város jelképe lett. A legelső vár még fából épült és földhalmok védték, de a többszöri átalakítás során egy igazi erősségé nőtte ki magát, amely ellen tudott állni a bárhonnan érkező ellenségnek. A város a középkorban nagy fejlődésnek indul, egy századon át az erdélyi fejedelmek székhelye lesz, jelen pillanatban pedig Erdély egyik legjobb állapotban fennmaradt várával dicsekedhet. A vár mai helyén 1310 körül Apor László vajda favárat építtetett. A Valeriu Literat (1885-1972) tanár népművészeti gyűjteményén alapuló 1923-ban létrejött múzeumnak több elnevezése is volt az idők folyamán.

Fogarasi vár

A város központjában fekvő fogarasi vár és uradalma egyike volt Erdély legnagyobb, leggazdagabb királyi, majd fejedelmi birtokainak. A tatárok által kipusztított magyarság helyébe a 13. századtól román telepesek özönlötték el. Az uradalom 1368-ban már egy ideje Vlaicu havasalföldi vajda hűbérbirtoka volt. Története a 14. századig nyúlik vissza, mai helyén 1310 körül Apor László vajda favárat építtetett. Egyes történészek szerint a vár alapjait már 1227–1233 között lerakták. Magáról az erődítményről csak késői adatok vannak. Azok szerint 1452-ben Hunyadi János kormányzó foglalta el a területet a havasalföldi vajdától, majd, hogy uralmát biztosítsa nagy sietséggel egy várat emeltetett. 1455-ben már említették is várnagyát, aki három esztendő múlva sikerrel verte vissza a vajda csapatainak rohamát. Hunyadi halála után fia, Mátyás király örökölte meg, aki szintén egyetlen leszármazójára, Corvin Jánosra hagyta. Corvin János halála után, 1505-ben Ulászló Bornemisza Jánosnak adományozta. Innen kezdve az események felgyorsulnak, a tulajdonosok villámgyorsan változnak. Jön Báthory Zsigmond, Apafi Mihály, I. Rákóczi György.  1738 és 1765 között az uradalom Bethlen Gábor erdélyi kancelláré volt, majd 99 évre a Szász Universitas kapta zálogba. Ezután a magyar, majd a román államé, de közben magát a várat 1715-től egészen 1960-ig börtönként használták. Napjainkban múzeum, városi könyvtár és művelődési központ működik benne.

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/fogaras-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-fogaras.html

http://utazz-erdelybe.blogspot.com/2014/07/fogarasi-var-vilag-masodik-legszebb-vara.html

Gyimesbükk Romániában, Bákó megyében található, a történelmi Moldva egyik legkeletibb települése. A Tatros folyó és a vasútvonal itt hagyja el Moldvat és lép át Moldvába.

E Rákóczi-vár romjai alatt, néhány méterre a hajdani román-magyar határtól áll a hajdani Magyar Királyi Államvasutak egyik legkeletibb, 30. számú vasúti őrháza. Az őrház 1897-ben épült a magyar és a román állam közti szerződés alapján, a Csíkszereda - Gyimesbükk - Palánka - Kománfalva vasútvonal részeként. A 30. számú őrházat 1920 után a román vasúttársaság, a CFR használta, 1940-től 1944-ig ismét a MÁV, illetve a Magyar Honvédség. Ekkor az épület pincéjében és mellette lőrésekkel ellátott bunkert alakítottak ki. A hatvanas évektől 2003-ig többségében használaton kívül volt. Ekkor vásárolta meg Deáky András gyimesbükki lakos, aki a legfontosabb állagmegóvási munkákat elvégeztette a házikón és Gyimesbükknek ajándékozta. A település környékén ma is láthatók Magyarország egykori határkövei (felfelé a Rákóczi-vár után követve a hegygerincet), összesen 3 határkő látható. 2007-ben a Budakeszi Kultúra Alapítvány indított gyűjtést Moldvában és Magyarországon az őrház felújítására. 2008 pünkösdjére az épületet nemzetközi összefogással felújították, majd több ezer ember jelenlétében ünnepélyes keretek között adták át. A település középpontjában található egy hatalmas vasútállomás, amelynek méreteit (102 méter hosszú és 13 méter széles) és eleganciáját tekintve a szegedi és a fiumei állomásokkal vetekszik.

Határában a Gyimesi-szoros jobb oldalán még láthatók az egykori határszéli Rákóczi-vár romjai, melyet Bethlen Gábor építtetett 1626-ban. Később Rákóczi Ferenc, majd a Habsburgok is megerősítették. Védelmi szempontból nem volt jelentős, de az alatta 30 méterrel futó út és a rajta folyó kereskedelem ellenőrzését el tudta látni. A várba egy meredek lépcsősoron lehetett feljutni, melyet zsindelytető védett. A monda szerint 1789-ben Latz András székely harcos lóháton vágtatott fel és le ezen a lépcsőn, pedig addig ezt lehetetlennek tartották. Az új vasútvonal 1897-es építése miatt a hegyoldalon és a lépcsőn egy tizenöt méteres bevágást kellett ejteni. Ezt követően a régi lépcső helyére egy meredekebb, ma is látható, 95 fokból álló feljárót építettek.

Az őrház és a Rákóczi vár romjaival szemben lévő domboldalon a vámház és egészségügyi vesztegzár épületének romjainál kialakított történelmi emlékhely és a Kontumáci római katolikus kápolna található. Az emberre nagyon veszélyes járványos betegségek legfélelmetesebbje évszázadokon keresztül a „fekete halál”, vagyis a pestis volt. Még a XVIII. században is szedte áldozatait, mígnem hathatós közegészségügyi intézkedésekkel sikerült azt visszaszorítani Európában. Utolsó nagy erdélyi fellobbanása – az 1717-1719. évi – a legnagyobb pusztítást éppen a Barcaságban és Székelyföldön végezte, áldozatául esett a lakosság több mint 40%-a. A járványt követően a bécsi udvar a Habsburg Birodalom 1900 kilométer hosszú határvonalán található határátjárók, vámhivatalok mellé egészségügyi vesztegzár – Contumaz Stationen, innen ered a Kontumác név – hálózatot alakíttatott ki. Az erdélyi vesztegzárak egyike a gyimesi volt, melyet az 1730-1740-es években építettek ki.

1731. november 9-én szabályozták a vesztegzárak működését pestis idején, az utasítás előírta, hogy a fertőző helyekről érkezők kötelesek 42 napot vesztegzárban tölteni, málháikat három hétig szellőztetni, és irataikat felbontva, tűz felett, ecetes gőzzel fertőtleníteni. 1732. január 11-én elrendelték vesztegzári házak építését a törcsvári, tömösi, bodzavámi, gyimesi, gyergyói és berecki vámházak mellé, amelyekhez építőanyagként a fenyő- és tölgyfákat a helyi lakosságnak kellett biztosítani. A vesztegzárnál nem csak a személyzet számára kellett épületet emelni, hanem a veszteglőben lévő személyeknek, málháinak és állataiknak is. A vámhoz érkezőket a vesztegzár igazgatója előbb kihallgatta és vallomásukat jegyzőkönyvbe vette, majd következett az orvosi ellenőrzés és a karanténba zárás. A pestises esetek megritkulásával, illetve megszűnésével a vesztegzárban való tartózkodás idejét lerövidítették, volt, amikor csak hét napig tartott, míg korábban rendes időben 21 nap, pestis-gyanús körülmények között 28 nap, míg pestis ideje alatt 42 nap volt a vesztegzár ideje. A XIX. században a pestis megszűntével a gyimesi vesztegzár feladata a marhavész (állat pestis) elhárítására korlátozódott, a század végére azonban a működését felszámolták.

2010-ben az egykori vámház és vesztegzár épületeinek romjainál történelmi emlékhelyet alakítottak ki, ahol márványtáblákon tüntették fel a világháborúk során itt elesett hősök névsorát. Azonban nemcsak a két világháború – az 1916-os és 1918-as román támadások, valamint az 1944-es szovjet és román támadás – idején dúltak harcok a Gyimesi-szorosban, hanem a Rákóczi-szabadságharc, majd az 1848/49-es szabadságharc idején is.

A két szabadságharc hőseire is emlékeztet egy-egy tábla, akárcsak az 1956-os forradalom és szabadságharcra, valamint a rendszerváltás idején Romániában kitört forradalom során, 1989. december 27-én életét vesztő, a román hadseregben szolgáló gyimesbükki Antal Jenőre.

A márványtáblák között látható az úgynevezett Piéta-dombormű – a halott fiát karjaiban tartó Fájdalmas Szűz Mária –, ami Baróthy Ádám képzőművész alkotása, valamint az ismeretlen katonára emlékező tábla, egy Illyés Gyula idézettel: „Ne feledd a tért, ahol elestek ők, a földet se feledd, bárhol hulltak el ők.”

A Kontumác (vesztegzár) mellé, istentiszteletek tartására 1782-ben építették fel a ma is látható római katolikus kápolnát a csíksomlyói ferences szerzetesek, amelyet a következő évben Szűz Mária mennybemenetele tiszteletére felszenteltek, és amelyhez 1785-ben káptalanságot rendszeresítettek. Ez az egyházi létesítmény a gyimesi plébániaként működött. A vesztegzári épületrészek helyreállításakor, a történelmi emlékhely kialakításakor a kápolna falán, a vakolatba vésve számos felirat napfényre került, melyeket a vesztegzárban idejüket töltő emberek készítettek a XIX. század első felében. A részben magyar, de jelentős részben örmény nyelvű feliratokból megtudhatjuk, hogy kik is voltak azok, akik itt időztek az országba történő belépésük engedélyezésére várva.

A kálvária dombon újonnan elhelyezett kopjafák állítanak emléket a magyar történelem sorsfordító eseményeinek, és emlékeztetnek a követendő erényekre egy szebb jövő reményében.

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/gyimesbukk-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-gyimesbukk.html

https://traveltotransylvania.hu/2020/05/13/gyimesbukk/

https://www.varak.hu/latnivalo/index/2708-Gyimesbukk-Rakoczi-var/

https://studhist.blog.hu/2019/09/01/gyimesbukki_rakoczi-var

Erdély ősi történelmi fővárosa. Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak (= Fehérvárnak) nevezték el. Nevének előtagja arra emlékeztet, hogy egykor az erdélyi gyula székvárosa volt (a gyula régi magyar méltóságnév volt az államalapítás előtti évszázadokban).

Erdélyt már a magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. A római katolikus püspökségét Szent István alapította 1009-ben, ezt követően lett Fehér vármegye székhelye. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben Alárdi János vízaknai szász bíró fia bosszúhadjáratában felégette. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte.

"Kiknek tiszta ép erkölcsén

Semmi csorba semmi szeplő;

Kiknek, egyaránt, kezében

Nagy volt a kard, és a gyeplő..." 

(Arany János: Hunyadi csillaga)

Székesegyháza úgyszintén 13. századi, egy régebbi templom alapjaira épült. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt.

Az érseki székesegyház az erdélyi fejedelmek temetkezési helye, 1991-től érseki központ. Benne ma is láthatók a Hunyadiak síremlékei, valamint Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai. Altemplomában erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik (I Rákóczi György, Bocskai Erzsébet, Bethlen Gábor).

Itt született 1645. február 24-én I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem és 1676. október 13-án II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is.

A székesegyház szomszédságában áll az erdélyi fejedelmek egykori 15. századi palotája és a püspöki palota.

A Batthyáneum 55,000 kötetes püspöki könyvtárának kódexei világhírűek. Az egyik latin nyelvű kódexből került elő a harmadik legrégibb összefüggő magyar nyelvemlék, a gyulafehérvári sorok 1310-ből.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyulafeh%C3%A9rv%C3%A1r

https://mek.oszk.hu/04000/04092/html/#35

„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége…”
                                          József Attila: Nem! Nem! Soha!
                                          1922

Erdély északnyugati részén helyezkedik el, a Kis-Szamos völgyében, nagyjából azonos távolságra Bukaresttől (445 km), Budapesttől (461 km) és Belgrádtól (483 km). 1790–1848 és 1861–1867 között az Erdélyi Fejedelemség hivatalos fővárosa volt. Napjainkban is, Erdély nem hivatalos fővárosának tekintik.

Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosa, az unitarianizmus bölcsője.

Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, amelyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelt. A 3. században Észak-Dacia székhelyévé vált, Marcus Aureliustól megkapta a legmagasabb városi rangot (colonia).

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Vára a mai belváros északnyugati részén volt, egyik tornya, a Szabó bástya, máig megmaradt.

1241-ben a tatárok ezt a várost is feldúlták, így a lakosságot pótolva, 1272-ben V. István szászokat telepített ide.

A 15. században a város lakossága felerészben magyar, felerészben szász volt. Ezt tanúsítja Szilágyi Mihály (Hunyadi Mátyás nagybátyja) 1458-ból fennmaradt rendelete, amely szerint a város vezetőségét, a százférfiak tanácsát (centumvirátus) ötven magyar és ötven szász alkotta, a bírót pedig a két nemzet évenként felváltva adta. Ebben az időben a városlakók nagy része kézműves volt, akik céhekbe szerveződtek. Idővel a magyarok túlsúlyba kerültek, majd a magyar nemesség és értelmiség központja lett.

1468-ban a Hunyadi Mátyás (1443-1490) elleni felkelés vezetőit a főtéren végezték ki, január 19-én.

Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora (1570-1711) egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette. Ebből az időszakból származik a Kincses Kolozsvár megnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentőségű esemény színhelye lett:

1551-ben itt adta át a koronát Izabella királyné – legalábbis Bethlen Farkas későbbi regényes leírása szerint – Castaldo tábornoknak (Castaldo egykorú jelentése szerint az eseményre Tordán került sor.) (Ferdinánd követe, a Szent Mihály templomban)

Itt született 1557-ben Bocskai István, aki később Erdély és Magyarország fejedelme lett. Bocskai szülőháza csak néhány lépésre található Hunyadi Mátyás szülőházától.

1575-ben a főtéren végeztette ki Báthory István az elfogott trónkövetelőket.

1600 Bocskai itt tette le a fejedelmi esküt.

Itt választották fejedelemmé Bethlen Gábort 1613 és I. Rákóczi Györgyöt.

1585-ben itt alapította Báthori István Erdély első egyetemét, amelyet a jezsuiták vezettek.

Itt fejeztette le Báthory Zsigmond fejedelem 1594. augusztus 31-én a lázadó nemeseket.

A fejedelemség fennállása alatt összesen 37 országgyűlést tartottak Kolozsvárott.

1687. október 18-án ellenállás nélkül adta meg magát a császáriaknak. Csak 1790-ben lett ismét Erdély fővárosa.

1848. május 30-án itt mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között. A kiegyezést követően Kolozsvár elvesztette fővárosi szerepét, ipara elmaradt Temesvár, Nagyvárad és Arad mögött, de továbbra is Erdély tudományos és kulturális központja volt.

1910-ben 60,808 lakosából 50,704 magyar, 7,562 román, 1,676 német, 371 cigány és 107 szlovák volt. 1918-ban elfoglalták a románok, 1940. augusztus 30-tól kezdve viszont a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély részeként ismét Magyarországhoz került és szeptember 11-én a magyar csapatok bevonultak Kolozsvárra.

október 12-től 1945. március 13-ig Kolozsvár – Észak-Erdéllyel együtt – szovjet fennhatóság alatt autonóm helyzetbe került, a román közigazgatás március közepén vette át. A második világháború utáni kommunista rendszer várospolitikáját az erőteljes iparosítás jellemezte. Mivel a második világháború után is egy rövid ideig a lakosság legnagyobb részét magyarok tették ki, rengeteg román családot telepítettek be Kolozsvárra, legtöbbet Moldva területéről, de más vidékekről is (így például az erdélyi-érchegységből), így teljesen megváltoztatva a város nemzetiségi arculatát.

Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom (amelyet a 14. században építettek, és Mihály arkangyalról, Kolozsvár védőszentjéről nevezték el), előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, a Bánffy-palota, a Kós Károly tervezte református Kakasos templom, illetve a Házsongárdi temető, a sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye, az emlékezés kegyhelye. 1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése, a pestisjárvány kezdetén. A Házsongárdi temető az erdélyi s főleg a kolozsvári írók, költők tudatában szimbólummá növekedett, padjain számos vers született, nem egy regényben említik. Híres Áprily Lajos Aletta van der Maet emlékének szentelt verse, a Tavasz a Házsongárdi temetőben és Szabó Dezső Életeim című önéletrajzi visszaemlékezéseinek e sírkertre vonatkozó néhány fejezete. Itt nyugszik többek között Apáczai Csere János, Brassai Sámuel, Dsida Jenő, Kós Károly, Kriza János, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Wesselényi Miklós.

Románia egyik legfontosabb tudományos, kulturális, ipari és üzleti központja. Egyéb intézmények mellett az ország legnagyobb egyetemének, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek ad otthont.

A város kulturális életében jelentős szerepet játszott az, hogy Kolozsváron kezdte meg működését az első magyar kőszínház 1821-ben, gazdaságának pedig az 1870-ben megépült vasútvonal adott lendületet.

„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt...”
                                   Petőfi Sándor: Szeptember végén 
                                   Koltó, 1847. szeptember

Koltó és a Telekiek. A Telekiek és Petőfi Sándor. A Teleki-kastély és a mézeshetek.

„Mária Terézia uralkodása alatt Sándornak (Teleki) egyik őse Kővárvidék főkapitánya volt, s mint a többi telekiek, református. Azon időben szerfelett elszaporodtak azon a vidéken a marhalopások, úgy, hogy a főkapitány kénytelen volt a statáriumot kihirdetni a tolvajok ellen, keményen elrendelve, hogy akárkit tetten kapnak, ott, ahol elérik, azonnal felakasszák. Egyszer aztán a perzekútoroknak elárulá egy kém, hogy egy faluban, éjszaka, a templomban vágják le a lopott tulkot. A tettenkapott három férfi volt: a pópa, a dászkál és a harangozó, akik éppen akkor darabolták széllyel az orzott szarvasmarhát. A szolgabíró a főkapitány rendeletét betű szerinti értelemben vette: a pópát felakasztatta az oltárra, a dászkált a kórusra, a harangozót pedig a haranglábra. Ez persze flagrans templom-fertőztetési tény volt s lett belőle nagy harc, háború; a főkapitánynak a feje körül járt a veszély, amiből csak az által menekülhetett meg, hogy egy jó akaró intés következtében katolikussá lett. Dicső királynőnk buzgó katolika volt s a megtérők iránt mindig kegyelmet gyakorolt. Így lett ez a Teleki-ág római katolikussá. A megszentségtelenített templomot természetesen újra beszentelték s a nép kegyelet odafesteté a falára az istentelen szolgabírót, amint azt az ördögök tüzes vasvillákkal szurkálva kényszerítik a gyehenna égő szurokkatlanába alámerülni. – Hála a haladó korszellemnek: mai nap már mind a pópák, mind a szolgabírók sokkal míveltebbek, hogysem ilyen legendára szolgáltatnának alkalmat. – Az említett templomot nem rég árverezték el: ami szokás ezen a vidéken; ha egy új templomot építenek, a régit eladják, s azt Sándor vette meg fiui kegyeletből s derék, vastag palánkjait ereklyéül, új kastélya verandájába és lépcső-tornácába építetté be. Most is van két ilyen ódon templom eladó e környéken: áruk ötven-hatvan forint között váltakozik.

Erős tanulmány volna egy biographia irónak Teleki Sándor viselt dolgait megírni a continensen, ki együtt élt, mulatott és harcolt a földrész minden mivelt és barbár nemzeteivel, tűrte a dicsőséget, s kereste a bajt, járt ágyútűzön, tengerviharon s hitelező csordán keresztül sértelenül, jó barátja volt Victor Hugónak, a két Dumas-nak, Lisztnek, Petőfinek s századunk egyéb versíró, éneklő, muzsikáló, képfestő és szoborfaragó hirnevesseinek, segitett Garibaldinak országokat hóditani s más nagy embereknek légvárakat építeni; értekezett királyokkal és császárokkal Magyarország sorsa felől s lelkesedett földönfutókkal és poetákkal a népszabadságért; tele szedte a mellét érdemrendekkel, azért, hogy azokat ne viselje, s bejárta egész Európát azért, hogy felfedezze, milyen szép kilátás van a költői dombról a kis „Buba” szőke feje fölött átnézve? (Legkisebb leánykájának, Blankának, a kényneve ez.)

… A koltói kastély, európai fogalmakkal mérve is, nevezetes egy hely. Múzeumot, mely engemet jobban érdekelt volna, mint ami itt van összegyüjtve, még nem futottam végig.

…Koltó mükincsei nagybecsüek a müértőre nézve; gazdája kedves nekem, a régi jó barátnak; de a magyarra és az irodalmárra nézve legnevezetesebb Koltó, mint Petőfi legboldogabb napjainak fészke.”

…Petőfi két évben volt itt egymásután házassága előtt. A barátság, a vendégszeretet, s a politikai izgalom köté őt le e vidékhez. A nagybányaiak most is a bálványozásig menő szeretettel emlékeznek a költőrül ki sokáig mulatott közöttük, s minden ereklyéjét hiven őrzik.

 (Jókai Mór: Petőfi Koltón, 1876)

„Mikor egy költeményét elszavalta, akkor minden vonásában kigyulladt a lélek: tekintete sugárzott, alakja megnőni látszott, szoborszerűvé alakult. Ilyenkor aki látta, hallgatta, belé kellett szeretnie: férfit és nőt magával ragadott.” (Kozma Dezső: Koltói ősz)

„Ez a három hét, amit itt töltöttem, testvérek között is megér három menyországot.” azt írta hozzám egy levelében Nagy-Bányáról. – Egy más barátjához Nagy-Bányára irt levelében azt mondja: „minthogy megírtam, hogy ott legyek eltemetve, ahol születtem, az alföldi rónán, ha úgy találnék elhalni, hogy oda nem vihetnének, hozzatok akkor ide: itt temessetek el.”

(Jókai Mór: Petőfi Koltón, 1876)

Legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9. - október 19. közötti időszak, amikor az ifjú író hitvesével, Szendrey Júliával, itt töltötte a mézesheteket, miközben huszonnyolc új verssel (pl. Szeptember végén) gazdagította a magyar lírát. A költemények zöme a híres somfa alatti kőasztalon íródott, ezt a fát Petőfi somfájának nevezik, s ez alatt temették el kívánsága szerint Teleki Sándort is.

A gróf örökösei 1936-ig karban tartották a kastélyt, majd a politikai viszonyok miatt kénytelenek voltak elhagyni a kastélyt és a falut is, valamint a román állam kényszerítése miatt mindent eladni; Teleki János (1868–1937), Szatmár vármegyei bizottsági tag, volt a Teleki kastély utolsó tulajdonosa, aki kénytelen volt Budapestre költözni, ahol hamarosan elhunyt. A második világháború után a kastélyt menekültek szállták meg, a megmaradt bútorokat a környékbeliek szét hordták. Az államosítást követően termelőszövetkezeti raktárként, irodaként használták, majd restaurálás címén lebontották a kastély romantikus csigalépcsőjét és néhány falát, majd szórakozóhelyet létesítettek benne. Később iskolává alakították, földszintjén ma is iskola és óvoda működik. A Teleki családhoz hű kocsis, Sebők Mihály ötlete volt, hogy a kastélyban múzeumot alakítsanak ki. A kastélyban ma Teleki-Petőfi Múzeum működik.

Napjainkban, a település polgármesterének, Csendes Lajosnak köszönhetően, 2017-ben uniós forrásból kezdték meg a kastély felújítását. Kitartásának köszönhető - hisz 2008 óta folyamatosan pályázott -, hogy ez a „történelmi ékszer” végre eredeti szépségében tekinthető meg. Az eredeti tervrajzok alapján felújított kastély ünnepélyes átadására 2020 szeptemberében népes közönség jelenlétében került sor. A kastélypark rendbetételét a helyi önkormányzat és pályázati úton a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozta.

CSENDES ÉLET

És vége a komédiának,
A fütty s a taps elhallgatott,
A nagy függöny szépen legördült,
S én ott hagyám a színpadot. 

S most itt vagyok... oly messze, messze,
Száz mérföld tőlem a világ,
Ki egykor azt becsavarogtam,
Mint a garaboncás diák.

Itt űlök feleségem mellett
Ebb' a csendes kis faluba'.
Egykor szük volt a föld, s imé most
Elég tág e kicsiny szoba.

Itt nézem a hajnalt s az alkonyt
És feleségem mosolyát,
S szemem nem kíván többet látni,
Bármily kevés az, amit lát. 

Ki tette volna föl felőlem,
Hogy ilyen furcsán járok még?...
De mikor olyan furcsa, furcsa
Portéka az a feleség!

                    Koltó, 1847. október

https://www.arcanum.com/en/online-kiadvanyok/Jokai-jokai-mor-osszes-muvei-1/iroi-arckepek-10FD7/petofi-11308/petofi-kolton-113C9/

(Jókai Mór: Petőfi Koltón, 1876)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Teleki-kast%C3%A9ly_(Kolt%C3%B3)

https://www.arcanum.com/en/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/petofi-sandor-DFB2/1847-EFBB/csendes-elet-F3B1/

https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/megujult-a-petofi-emleket-orzo-teleki-kastely-felavattak-kolto-frissen-renovalt-impozans-emlekhelyet#

A mézeshetekről többet, itt:

https://mrfoster.blog.hu/2020/03/21/petofi_sandor_es_szendrey_julia_legboldogabb_napjainak_tortenete

A székelység mohácsa - 1764. január 7.      I      SICVLICIDIVM - A székelyek legyilkolása

Csíkszeredától tíz kilométerre északon történt…

A tragikus esemény előzménye 1760-ra nyúlik vissza, amikor Mária Terézia királynő elrendelte a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) leverése után megbízhatatlannak nyilvánított és felszámolt erdélyi határőrség újbóli felállítását. A határőrség felállítására Adolf Buccow tábornokot bízta meg, melynek szükségességéhez a hét éves háború (1756-1763) kudarcai vezettek. A szervezet feladata a határok védelme, a rablók és csempészek üldözése volt. A határőrök a zsold és ingyen fegyver mellett számos adókedvezményben is részesültek. A határőrségbe először csak románokat szerveztek, majd 1762-ben elrendelték a székelyek sorolását is.

Mária Terézia önkéntes alapon hirdette a határőrségbe való sorozást, amelybe eleinte szép számban csatlakoztak a földesúri terhek alóli szabadulás reményében, de amikor kiderült, hogy adóikat továbbra is fizetni kell, szolgálniuk pedig idegen vezénylet alatt kell, sokan meggondolták magukat, majd tiltakoztak a később erőszakosra váltott sorozás ellen. A sorozás sikertelensége miatt, Mária Terézia Adolf Buccowot leváltotta és annak erőszakos végrehajtására báró Siskovics Józsefet és gróf Lázár Jánost nevezte ki.  A csíki és háromszéki székelyek közül sokan elbujdostak a sorozás elől, majd mindegy 2500-an találkoztak Madéfalván, hogy petíciójukat a bécsi udvar tudomására adják.

„…egyesek felvették a fegyvert, mások nem, mire az előbbiek is letették a fegyvert, a bizottság fenyegetőzött, a megtévesztett elöljárók egyik nap önkéntességgel kecsegtették a népet, hogy másnap lekókadt bajusszal dünnyögjék, hogy mégis kötelező az, ami nem. Röviden: a teljes zűrzavar.”

A jogról és hagyományról hallani sem akaró császári vezetés erőszakkal válaszolt: a falut 1764. január 7-én hajnalban 1350 császári katona fogta körül és fegyverrel mészárolták le azokat, akik a négy órányi ágyúzás után még életben maradtak, a menekülők üldözésére lovasokat is bevetettek.

A vérfürdőnek hivatalos jelentések szerint mintegy 200, más adatok szerint 400 áldozata volt, köztük nők és gyermekek is, egy korabeli feljegyzés szerint "nem volt olyan nap, hogy valamelyik faluban ne temettek volna valakit". A tragikus eseményt gyakran nevezték ezután siculicidiumnak is, mert a latin szó számot is jelentő betűi az 1764-et adják ki.

„Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak!

Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!” (Böjte Péter)

A mészárlás idején Lázár János azt mondta Siskovicsnak, hogy minden Madéfalván lángra lobbanó ház egy-egy oltár a lázongó nép bűnének kiengesztelésére. A császáriak megbízottja, Lázár volt az, aki az elesettek tömegsírjára gúnyból és megfélemlítésül a következőt véste:

„Domita siculorum superbia hic jacet.”

„Itt nyugszik a székelyek legyőzött gőgje, büszkesége.”

Más fordításban: „Itt nyugszik a megzabolázott székelyek gőgje". Persze, a Székelyföldön efféle provokációt nem szoktak válasz nélkül hagyni, így rögvest az „emlékjel" hátára firkantotta valaki, hogy:

„Itt emelt magának a gonoszság oltárt

Mondd el hóhérinkra a százkilencedik zsoltárt!"

A 109. zsoltár pedig így kezdődik: „Mondá az Úr az én Uramnak: Jobbom felől foglalj helyet, míg lábad alá ellenségeidből zsámolyt vetek."

Egy ismeretlen a történeti igazságot kifejező latin SICVLICIDIVM nevet adta az eseménynek, ami annyit tesz: "a székelyek legyilkolása".

A brutális fellépés megtörte a székelyek ellenállását, a határőrség szervezése márciusra befejeződött. A vérengzés után indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, ahol a csángók fogadták be őket. Nagy részük tíz év után Hadik András segítségével Bukovinában telepedett le, ahol megalapították az öt székely falut: Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát, Józseffalvát és Andrásfalvát. Az öt falu lakói visszavágytak hazájukba, így kerültek később az Al-Duna vidéke és Déva környékére.

4500 ember 1941-ben egy román-magyar egyezmény alapján került a Bácskába, ahonnan 1944-ben ismét menekülni kényszerültek. Magyarországon a háború után kitelepített németek megüresedett házaiba, a Balaton-felvidékre, illetőleg többnyire Tolna és Baranya megyei falvakba telepítették a bukovinai székelyeket. A moldvai csángóságba olvadt székelyek viszont végleg a Kárpátok másik oldalán maradtak.

Az utókor méltó módon akart a tragédiáról megemlékezni. Ezért, 1891-ben emlékbizottságot hoztak létre, amely általános gyűjtést szervezett egy emlékoszlop elkészítésére. Az andezit építményegyüttes Tamás József építész tervei (1899) alapján készült el. Az emlékoszlop tetején lévő turulmadár Köllő Miklós székely szobrászművész munkája.

Hivatalosan az emlékművet 1905. október 8-án avatták fel. Az emlékmű ma is Madéfalva és a magyar nemzet gyakran látogatott emlékhelye, márványtábláján az alábbi felirat olvasható:

SICULICIDIUM
1764. JAN. 7.
A HATÁRŐRSÉG ERŐSZAKOS SZERVEZÉSEKOR
MADÉFALVA HATÁRÁBAN
1764. JAN. 7ÉN HAJNALBAN
A CSÁSZ. KATONASÁG ÁLTAL VÉDTELENÜL LEKASZABOLT
CSÍK ÉS HÁROMSZÉKI
200 SZÉKELY VÉRTANU EMLÉKÉRE
KIK AZ ŐSI SZABADSÁGÉRT VÉRZETTEK EL.
EMELTE AZ UTÓDOK HÁLÁS KEGYELETE
1899.

SZÉKELY NÉP! ITT HULLOTT ŐSEIDNEK VÉRE
KIKET ZSARNOK ÖNKÉNY BOSSZUS KARJA ÉRE
MIDŐN ALKOTMÁNYOS SZABADSÁGOD VÉDTÉK
SZÖRNYŰKÉP OLTÁK KI SOK ÁRTATLAN ÉLTÉT
DE BÁR ELVESZTEK ŐK ÁDÁZ FEGYVER ALATT
EMLÉKÖK NEM VÉSZ EL ÖRÖKRE FENMARAD
MERT HŰ KEGYELETBEN MEGTARTOD ŐSEID
ÍGY ÉL MAJD EMLÉKÖK IDŐTLEN IDEIG.

https://mult-kor.hu/negy-ora-kimeletlen-agyuzassal-kezdodtt-a-madefalvi-veszedelem-20190107

http://www.barkaonline.hu/kritika/1967-nyir-jozsef-ket-regenyerl

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mad%C3%A9falvi_v%C3%A9rengz%C3%A9s

A marosszentimrei templom

Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban I Újhelyi Kinga Jászai Mari-díjas színművész előadásában

Marosvásárhely (románul: Târgu Mureș) az Erdélyi-medence központi részén, változatos felszínen fekszik, a Székelyföld peremvidékén, a Mezőség és a Küküllők dombvidéki találkozásánál.

A gazdag történelemmel rendelkező településen már őskori nyomai is voltak az emberi tevékenységnek, viszont a város kialakulását a régészek és helytörténészek a 11–13. század körülre datálják, amit azóta összefüggő és máig létező történeti fejlődés követett. A város fejlődését tekintve minden bizonnyal a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedei, az ún. „Bernády-korszak” mondható a legmeghatározóbbnak, amelynek eredményei ma is meghatározzák Marosvásárhely központjának térszervezését, sajátos arculatát. A kommunizmus időszakában megváltoztatták a város demográfiai jellegét, a rendszerváltásra „frontvárossá” változtatva Marosvásárhelyt, ahol 1990-ben zajlott le a „fekete márciusként” hivatkozott interetnikus konfliktus. Az egykoron Székely-Vásárhelynek nevezett és sokáig székelyfővárosnak vagy „virágok városának” is tartott település jelenleg is Románia legnagyobb számú magyar lakossággal rendelkező, az összlakosságát tekintve pedig 16. legnagyobb városa.

Marosvásárhely és lakossága számára meghatározóak voltak az 1848–49-es szabadságharc eseményei, amelyek történetei, mítoszai és emlékei generációkon keresztül tovább öröklődtek. A ma is álló és hagyományos ünnepi helyszínként szolgáló, 1875-ben emelt székely vértanúk emlékműve is erről tanúskodik, ugyanakkor számos már nem létező szobor (Bem, Kossuth, Széchenyi, Petőfi), utcanév- és emléktábla is őrizte a szabadságharc emlékét. A város fejlődését tekintve minden bizonnyal a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedei mondhatóak a legmeghatározóbb időszaknak, amely politikatörténeti szempontból „Bernády-érának” is nevezhető, mivel szinte egybeesik Bernády György polgármesterségével, illetve az ekkor foganatosított látványos változtatásokkal. A szorgalmazására épített, jórészt szecessziós stílusú épületek ma is meghatározzák Marosvásárhely központjának térszerkezetét, sajátos arculatát. (Leglátványosabb a ma is látogatható Kultúrpalota, az egykori városháza, amely ma megyeházként működik, az egykori nyugdíjpalota és az egykori katonai alreáliskola, amely manapság legújabb nevén a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem.)

Az 1989. december végi, sok esetben euforikus események ugyan magukban hordozták annak lehetőségét, hogy a diktatúra bukásával egyfajta társadalmi és interetnikus megbékélés időszaka jöhet, a marosvásárhelyi „fekete március” eseményei (1990. március 17–21.) évekre visszavetették ennek lehetőségét. Marosvásárhelyen a pogrom több jellemzőjét magán viselő interetnikus konfliktusnak súlyos következményei voltak: öt halálos áldozat, több száz sebesült, valamint az események miatt bekövetkező kivándorlási hullám is ide sorolható. Az esemény utórezgései a város politikai színterét is befolyásolták, de nehezen vetkőzte le a nagyjából fele-fele arányban egymás mellett élő magyar és román közösség is. Manapság Marosvásárhely egy lassan fejlődő, többnyire csendes, közepes méretű településként jellemezhető, amely rég kinőtte azon korok kisvárosi jellegét, amikor még a Molter-hasonlat szerint a tájékozódás gyors és könnyű volt, mivel „a fütty is egyik városvégről a másikra hallatszott”. Csökkenő népessége ellenére a legnagyobb számú magyar lakossággal rendelkező romániai város.

Kultúrpalota

Az erdélyi szecesszió egyik legjellegzetesebb épülete, a marosvásárhelyi Kultúrpalota dr. Bernády György polgármester kezdeményezésére épült fel 1911 és 1913 között, Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján. A Lechner Ödön vezette iskola stílusában épült háromszintes palota kitűnik külső és belső díszítésével. Az épület harmóniájába jól illeszkedik a Zsolnai-majolika tető, csakúgy, mint a homlokzatot díszítő, Körösfői-Kriesch Aladár festménye és a Kallós Ede készítette domborművek. Körösfői-Kriesch Aladár festményei alapján készültek az előcsarnok freskói is, míg a Roth Miksa által kidolgozott festett üvegablakok Nagy Sándor és Thoroczkai-Wigand Ede munkái.

Az eredetileg hangversenyteremnek szánt nagyterem ékessége a jagerndorfi Rieger testvérek által 1914-ben készített orgona. Az orgona, melynek 4463 sípja és 63 regisztere van, készítésének idején a legnagyobbak és legjobbak közé tartozott. Az előcsarnokból két monumentális carrarai márványlépcső vezet az emeletre. A 45 méter hosszú előcsarnok falát carrarai márvány borítja, két végét velencei tükrök zárják le. A lépcsőházak falait sablonnal festett, apró virágos motívumok, mennyezetét reneszánsz ihletésű kazetták díszítik, ablakai, a geometrikus elemekből kialakított üvegfestmények, középpontjukban a magyar kultúra és közélet jeleseinek portréival, Roth Miksa munkái.

A kisterem szintén koncertteremnek épült, de alkalmas irodalmi estek, előadások szervezésére is. A tükörterem a palota legszebb terme. Nevét a két végét lezáró és a teret egyben megsokszorozó velencei hármas tükrökről kapta. Fogadóteremnek épült, és ennek megfelelő bútorzattal látták el. A terem igazi ékessége a székely legendakör ihlette hat festett üvegablak. Ezek Európát képviselték volna az 1914-es San-Franciscó-i iparművészeti kiállításon, amely a világháború miatt elmaradt. A Kultúrpalota ma több művelődési intézménynek ad otthont.

Albina Bank

Az áruszövetkezetek központi székháza részben eklektikus homlokzatú, részben a helyi szecessziós stílus jegyeit hordozza. 1913-ban Radó Sándor tervezte.

Teleki Téka

A Teleki Téka és Bolyai Emlékszoba nem csupán múzeumként látogatható, az intézmény ma is élő, gyarapodó könyvtárként működik, olvasóterme, rendezvényei nyitva állnak az érdeklődők előtt. Az értékes dokumentumok megőrzése, feltárása és restaurálása mellett a munkatársak mesélnek a könyvtár életéről, szakszerű tájékoztatást, segítséget nyújtanak az olvasni, kutatni szándékozóknak.

https://rubiconintezet.hu/project/marosvasarhely-a-szekelyek-fovarosa/

https://www.virtualisszekelyfold.ro/hu/pano/143

http://www.erdelyweb.hu/mvhely/hazak_7.htm

http://www.telekiteka.ro

Arany János szülőhelye és a Csonkatorony

Bartók Béla szülővárosa, Temestvártól 64 km-re.

Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, New York, 1945. szeptember 26.) posztumusz Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Zeneszerető családban nevelkedett: apja, idősebb Bartók Béla a nagyszentmiklósi városi iskola igazgatója, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt, és kiválóan zongorázott. 1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be, Thomán István zongoraosztályába és Koessler János zeneszerzés osztályába. Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltánnal együttműködve behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája, A kékszakállú herceg vára. 1940-ben hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott (nem emigrálási céllal) és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. 1945. szeptember 26-án New Yorkban halt meg, leukémia következtében. Posztumusz az 1948. március 14-én első ízben kiosztott Kossuth-díjjal jutalmazták. 1955-ben posztumusz megkapta a Nemzetközi Békedíjat. Életrajzát fia, ifj. Bartók Béla mérnök, geodéta és unitárius egyházi főgondnok írta meg.

A kutatók és életrajzírók viszonylag keveset foglalkoznak Bartók nagyszentmiklósi kapcsolataival. Fontos tudni, hogy Bartók többször megfordult szülővárosában az első világháború előtt és után is. Ide kötötte elhunyt apja iránti, élő emlékezete is. 1903-ban több napot töltött Nagyszentmiklóson barátai meghívására. Április 13-án itt tartotta első nyilvános hangversenyét a Fekete Sas szállodában. A műsor a következő volt: „1. Schumann: Szonáta, fisz-moll, 2. Chopin: a) Nocturne cisz-moll, b) Étude c-moll, c) Ballada g-moll, 3. Bartók Béla: a) Ábránd, b) Etűd bal kézre, 4. a) Schubert: Impromtu esz-dúr, b) Paganini, Liszt: Etűd e-moll, c) Saint-Saëns: Keringő, 5. Liszt: Spanyol rapszódia.”

Előzőleg a rendezőség, pontosabban a Jurkovits lányok számos plakátot helyeztek el a városban, értesítették a környékbeli falvak értelmiségét, s minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy barátjuk bemutatkozó hangversenye igazi társadalmi eseménnyé váljon. Az emlékezetes hangverseny előtti napon újabb közleményt olvashattak a nagyszentmiklósiak a helyi lapban: „Bartók Béla, a nagyhírű zongoraművész, városunk szülötte … hétfőn este tartja meg hangversenyét… A hangverseny iránt a környéken is élénk érdeklődés mutatkozik, amelyet Bartóknak nemcsak kiváló művészete, hanem szülővárosa iránti ama előzékenysége idézett elő, hogy itt tartja nagy körútja előtt első önálló hangversenyét. A művész már szerdán megérkezett városunkba és Bayer Gyula vendégszerető házának a vendége.” Bartóknak nagy sikere volt. Egy Bösendorfer zongorán játszott, amely hosszú ideig a Bayer család birtokában volt, majd Buziásra, onnan pedig Nagyváradra került. Annyi bizonyos, hogy annak idején Bartók a nevét is beleírta. Az említett hangversenyre Bartókot anyja és húga is elkísérte. Meglátogatták a földműves iskolát, elmentek a temetőbe is, ahol elidőztek az apa és a többi rokon sírjánál. Ezután Bartók visszatért Budapestre, főiskolai tanulmányainak befejezésére. Innen írta édesanyjának: „…ugyan minek tétének az újságba, hogy én Nagyszentmiklóson játszottam? Há’ ez oly nevezetes esemény?…”

A Felső-Torontál című helyi lap már február 22-én hírül adta a tehetséges zeneművész érkezését. A cikk egyben azt is tanúsítja, hogy szülővárosa zenekedvelői mindvégig nyomon követték a nem mindennapi tehetség addigi pályafutását. A cikk osztrák és más lapokra hivatkozva emlékezik meg Bartók addigi sikereiről. Március 22-én újabb beharangozó foglalkozik a Felső-Torontálban közelgő Bartók-hangversennyel. „Megemlékeztünk már mi is Bartók Béláról, városunk nagy szülöttéről – írja a lap – akkor, midőn egy bécsi hangversenye alkalmával a zeneszakértők érdeklődését a legnagyobb mértékben lekötötte remek játékával.(…) Bartók Béla legközelebb európai körútra indul, hogy művészetét bemutassa a vén Európának. Büszkék lehetnek a nagyszentmiklósiak, hogy Bartók Béla szülővárosa iránt érzett kegyeletből önálló hangversenyeinek sorozatát április 13-án Nagyszentmiklóson kezdi meg.”

Bartók nem szerette a hangos hírverést, s különösen nem tartotta oly nagy eseménynek azt, hogy a család régi barátait zeneesttel ajándékozta meg. Azért mindig szívesen emlékezett vissza a szülőfölddel való találkozásaira.

Visszatért ide 1919-ben. Ekkor itt és a környéken népdalt gyűjtött. Búcsúlátogatására 1926 februárjában került sor, egy romániai hangversenyturnéja alkalmából. Sarolta nénjét és barátait kereste fel. Elidőzött a temetőben apja sírjánál. Nagyszőlősre elkerülve szülőföldjén szerzett élményei nyomán két újabb szerzeményt komponált. Ezeket op. 6 (oláh darab, Oláhos) és A ragedungi visszhang (op. 16) variáció jelzéssel látta el. Bizonyára ezekben is apja iránti tisztelete öltött művészi, zenei formát.

Ötvenedik születésnapja alkalmából a nagyszentmiklósiak ismét felkészültek arra, hogy vendégül lássák Bartókot. Emléktáblát szerettek volna elhelyezni a szülőházán. Nem rajtuk, sem Bartókon nem múlott, hogy a tervezett ünnepségre akkor nem kerülhetett sor. Bartók Béla utolsó hangversenye Temesvárott, 1936. május másodikán volt, Zathureczky Ede hegedűművész társaságában. (A háborút megelőző hangulat feszültsége miatt a művész lemondott a turné további hangversenyeiről, innen hazautazott.) A temesvári hangversenyen részt vett több nagyszentmiklósi ismerőse is, rokonok az apai ágból. Gyorgyevicsné Putics Natália a következőképpen emlékezett vissza: „Találkoztam Bartókkal. Galambősz fején, szép kékesszürke szemén kívül megragadott egyszerűsége. Közvetlen és rokonszenves volt. Emlékezett rokoni kapcsolatainkra, bár csak a hangverseny szünetében beszélgettünk.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bart%C3%B3k_B%C3%A9la_(zeneszerz%C5%91)

Az erdélyi bihar megye székhelye, a régió legnagyobb városa. A város a Sebes-Körös partjain és a váradi dombságok alatt fekszik. Már a 11. században földvár állott itt. Monostorát I. (Szent) László király alapította.

A mai vár helyén épült 1083 és 1095 között. László király ide telepítette a bihari püspökséget. Az 1095-ben meghalt királyt Somogyvárott temették el, mert még nem épült meg a váradi székesegyház, majd 1106-ban (vagy 1113 után) helyezték itteni, végső nyughelyére. Sírja 1192-től, szentté avatásától kezdve zarándokhely lett. Itt keletkezett 1217–1235 között a Váradi Regestrum, magyar nyelvemlék (szórványemlék). Itt volt kanonok Janus Pannonius. 1538-ban itt kötött békét I. Ferdinánd és Szapolyai János.  1613. október 27-én a közelben ölték meg Báthory Gábor erdélyi fejedelmet. 1660. június 6-án itt hunyt el a szászfenesi csatában halálos sebet kapott II. Rákóczi György fejedelem. A város a török hódoltság ideje alatt többször gazdát cserélt, végleg 1692-ben szabadult fel. 1920-ban, a trianoni békeszerződés nyomán került Romániához, korábban a Magyar Királysághoz tartozó Bihar vármegye központja volt. 1940-ben a második bécsi döntés Magyarországnak ítélte a várost, és magyar uralom alatt maradt 1944 végéig.

A 20. század elején a magyar kulturális élet egyik legjelentősebb központja volt, Ady Endre költő „Pece-parti Párizsnak” nevezte.

Figyelemreméltó a város gazdag sajtótörténete melynek eredete az 1860-as évek elejére vezethető vissza. Többek között az 1871-ben megjelent Biharmegyei Közlöny lapnál dolgozott Krúdy Gyula, 1900. január 1-jén pedig Ady Endre érkezett Debrecenből és ő is a lapnál dolgozott, 1903 októberéig. A nagyváradi redakciók egyszersmind az új magyar irodalomnak is műhelyei voltak, korábban Iványi Ödön és Thury Zoltán, később Ady Endre, Balázs Béla, Bíró Lajos, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Nagy Endre, Somlyó Zoltán neve minősítette a város irodalmi életét.

1908-ban és 1909-ben jelent meg a Holnap irodalmi antológia 1. és 2. kötete Nagyváradon, melyet a modern magyar irodalom kiindulópontjaként, Ady szavaival, a „magyar lelkek forradalma”-ként emlegetnek az irodalomtörténészek.

Számottevő a nehézségek ellenére megjelenő, majd eltűnő lapok (köztük a román-magyar nyelven megjelenők) és periodikák száma Trianontól a második világháború végéig. Dr. Indig Ottó tanulmányából idézünk: „A jelzett alig több mint negyed évszázadnyi korszakban Váradnak összesen 81 újsága, napi- vagy hetilapja, kéthetenként avagy havonta megjelenő sajtókiadványa volt! Gyakoriak voltak az új lapalapítások, és csaknem hasonló gyakoriságúak a megszűnések. Sok kezdeményezés élettartama csak egy mutatványszámra korlátozódott (!), más kísérletek egy-két hónapig húzódtak, s annak, amelyik egy-két évet is kibírt, esélye volt a hosszabb fennmaradásra is. A legtöbb új lapot 1933-ban hozták létre (13), majd 1929 (9) és 1931 (8) volt sajtó tekintében a legjobb év. Érdekes és szinte érthetetlen, hogy a bécsi döntés után mindössze három új magyar lap kezdte meg működését A Holnap városában, de még olyanok is megszűntek, amelyek korábban gyökeret eresztettek Várad sajtótalajában”, köztük az 1870 óta prosperáló Nagyvárad című napilap 1944-ben szűnt meg.”

Építészeti remekek, műemlékek…

Nagyváradi Állami Színház, Nagyváradi Székesegyház, az EMKE Kávéház (ma Astoria), a Holnap Irodalmi Társaság alapításának helyszíne.

Nyergestető

Kányádi Sándor: Nyergestető I Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész előadásában

A Tázló (Tazlău) bal partján fekvő Pusztina (Pustiana) Moldva legfiatalabb magyar települései közé tartozik, hiszen a madéfalvi vérengzést követően, de valószínűleg valamivel annál is később, a XVIII. század utolsó évtizedeiben alapították. Ennek ellenére a falu településének körülményeit csak a szájhagyomány tartja nyilván, mégpedig úgy, hogy az Erdélyből, közelebbről Csíkból bejött menekültek először egy közeli román faluba, Blegyestbe mentek, s ott cséplést vállaltak, majd ezek a cséplők jöttek a mai Pusztina helyére, amikor azt egy magyar ember, bizonyos Nemes nevezetű kibérelte. Az elsőként érkezők puszta helyet találtak itt, innen kapta volna a falu a Pusztina nevet. Később az 1816-os erdélyi éhínség idején a falu lakossága újabb székely menekültekkel gyarapodott.

A Pusztinai Szent István Templom I A legkeletebbre fekvő Szent István templom

Az első pusztinai templom fából készült 1780-ban. Az első világháború után új templom építéséhez fogtak a pusztinaiak. Először csak a pénzt gyűjtötték rá, de a pénz valahogy mindig eltűnt. Egyik pap váltotta a másikat, mindegyik nekifogott a pénzgyűjtéshez, de a templom csak nem épült. Az új templom építése tehát 1937-ben kezdődött a régi templom és a papi laktól 300 méterre, melyet 1974-ben fejeztek be. 1938. augusztus 10-én az egész közösség ünnepelt, Őexcellenciája, Robu Mihai jászvásári püspök megszentelte és letették az új templom alapkövét. A teljes Tázló-völgyet uraló templomtorony vasbeton vázon épült 1958-ban, amelyben öt harang található: két kicsi, a régi templomból maradtak, és három nagy bronzból, különösen harmonikus hangzással, amelyet a pusztinai hívek vásároltak, és Florea Andrei plébános hozott 1926-ban Németországból.

A templom 51 méter hosszú, 20 m széles és 12 m magas beltérrel rendelkezik. Ennek ellenére, ünnepekkor mégis túl zsúfolt. A pusztinai templom oltára Voievodeasa (németül Fürstenthal) közösségből származik, amely Bukovinában található, kb. 16 km-re nyugatra Rădăuți-tól.

Fürstenthal a csehországi németek (cipszerek) által, a 19. század elején alapított kolónia, és 1940-ig lakták, amikor Németországba hazatelepítették őket. A fürstentháli tégla templom építése 1865-ben befejeződött és 1887-ben szentelték fel. Az oltár (amely később Pusztinára került) megegyezett a Rădăuți-i temploméval (ami 1853-ban készült el), mindkettő Szadkowski Jósef szobrász műhelyében készült. A templomot Szent István király tiszteletére építették, fából, „az oltárképen első királyunk látható magyar öltözetben.” Az új templomon végül az 1970-es években végezték el az utolsó simításokat, csakhogy akkorra a régi oltárkép már „nem volt meg”, a jászvásári püspökség pedig itt is le akarta váltani a templom védőszentjét. A pusztinai hívek azonban nem adták be könnyen a derekukat. Küldöttség járt a bukovinai Hadikfalván, megkeresték, elkérték és elhozták a székelyek által 1940-ben otthagyott, Szent Istvánt ábrázoló oltárképet, és ezt helyezték el a végül mégiscsak első királyunk nevén maradt templomban.

De a templom védőszentjével azóta is szüntelen harcban áll a moldvai római katolikus papság. „Amikor 2007 és 2014 közötti időszakban a pusztinai templom kiterjedt beltéri és kültéri felújítási folyamaton ment keresztül és „újrafestették a templomot, a diadalíven lévő, különben román nyelvű szöveget – Sfinte Ștefane roagă-te pentru noi! [Szent István könyörögj érettünk!] – egyszerűen lefestették, az egykor Bukovinából hozott oltárképet pedig – nyilván a plébános hozzájárulásával – „valahová” eltették, s helyére másfélszeres méretben, gyönge kivitelben, ugyanazt a képet festették rá a vakolatra. Csak remélhetjük, hogy ez a lépés a Szent István elleni egyházi hadjárat végét jelenti, s nem egy újabb folyamat kezdetét.”

Pusztina - Csángó Ősök kertje

„Még szólnak és üzennek ők mély szellemhangokon..."

https://pustiana.ro/hu/

A város sok évszázados létének legdicsőségesebb korszaka az 1848-49-es szabadságharc idejére esik. 1848. november 16-án a székház dísztermében Gábor Áron bátor és határozott fellépésének köszönhetően kimondjták Háromszék fegyveres önvédelmi harca megkezdésének szükségességét.

„Itt volt azon a világtörténelemben páratlanul álló jelenet, midőn ezen kis terület maroknyi népsége a szabadság szellemétől lelkesülten egy birodalom győztes hadseregének dobta oda a kesztyűt, és itt gyűlt egybe 13 nappal később azon kis csapatja a hősöknek, mely ezen határozatot érvényre emelé s harangjaiból öntött ágyuival, önteremtett fegyverzettel és lőporral síkra szállt, és rendezett hadseregekkel szemben győzelmesen oltalmazta meg e szék területét minden ellenséges invasiotól.”

A Székely Nemzeti Múzeum

A Székely Nemzeti Múzeumot 1875-ben alapította, Imecsfalván, özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília.

„Aranynál és ezüstnél és minden más földi jónál értékesebb kincseket, a székely néplélek drága alkotásait őrzi ez az épület.” (László Ferenc: A székelység kincsesháza, 1923)

„A Székely Nemzeti Múzeum 1875 óta látogatható. Ez a jelentős tudományos intézmény a székelység és a székelyföldi regionális örökség kutatását, bemutatását vállalta fel. A pecsétjében szereplő 1879-es évszám annak az emlékét őrzi, hogy ekkor került a székelység közös tulajdonába. Jelenleg a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény, egyben Kovászna megye és a Székelyföld egyik fontos turisztikai látványossága. A romániai múzeumi hálózatban regionális besorolású, fenntartója Kovászna Megye Tanácsa. Munkáját segíti a kilencvenes években bejegyzett Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány is.

A Kós Károly által tervezett sepsiszentgyörgyi épületegyüttesben jelenleg könyvtár, természettudományi, régészet-történelem és néprajzi osztály működik. Az intézményhez tartozik ezenkívül a sepsiszentgyörgyi képtár, az erdélyi művészeti központ, valamint a kézdivásárhelyi, a csernátoni, a baróti és a zabolai külső múzeumi egység is.” (A Székely Nemzeti Múzeum honlapjáról)

Kós Károly vallomása a Székely Nemzeti Múzeumról:

„Feladatom volt tehát: múzeumi szempontból jó beosztású, technikailag tartós és könnyen karbantartható, művészileg pedig - a Székely Nemzetet reprezentáló épületet építeni fel. Amihez a magam részéről külön még azt is célul tűztem ki, hogy lehetőleg székelyföldi anyagokkal és székely mesteremberekkel valósítsam meg ezt a munkát.

Tehát elvetettem a szigorúan történelminek tudott minden stílust, és számbavéve mindazt, amit Erdély magyar népére, főképpen pedig a székelységnek népi építkezéséből, illetőleg népi művészetéből tipikusnak láttam és vallottam, valamelyest megnemesítve úgy alkalmaztam egy modern és speciális igényeket szolgáló alaprajzra, hogy az magától értetődően természetes, művésziesen monumentális lehessen, és senki székely ne szégyellje azt magáénak vallani".

Vargha Mihály múzeum igazgató ajánlása és gondolatai a múzeumok fontosságáról:

„Miért járjunk múzeumba?

Ha Reményik Sándor örökzöld versét szavaljuk, a templom és az iskola mellett szorosan, ott kell lennie a múzeum fogalmának is. A közgyűjtemény elsődleges szerepe, hogy hitet adjon akár a templom és tudást, mint az iskola.

A múzeum egyszerre képes szólni a szívhez és az elméhez. Míg a templomban a magasabb valósággal találkozunk, az iskola szertáraiban és a múzeumban ott van a kézzelfogható, szemmel látható tárgyi bizonyság arról, hogy voltunk és vagyunk.

Amikor Trianonban a nagyhatalmak a fejünk felett döntve elcsatoltak az anyaországtól, Erdély templomai megteltek! A kataklizma csapása alatt, felekezettől függetlenül, mindenki a transzcendensbe kapaszkodott, onnan várta a segítséget.

Kós Károly keserű, kijózanító kiáltványa, a Kiáltó szónak is bibliai, szent szöveg tartalma, hangulata van. Az általa tervezett múzeum is felfele ívelő vonalaival, tornyaival, az égre mutat. Külföldi barátaink mondják, hogy nagyon jó nálunk megnyitón résztvenni, mert a szakrálisra tervezett térben az emberek arcán látni az alázatot, az áhítatot, a remény keresését.

Valahogy úgy viselkedik nálunk mindenki, mint a templomban: elcsendesedik, kizökken a hétköznapok gondjaiból és felemeli a lelkét egy magasabb valóságba. A magasabb valóság pedig áramolhat bár a régészet, a történelem, a néprajz, vagy a képzőművészet csatornáján, mindig olyan benső hangokat pendít meg lelkünkben, ami csak a miénk, ami egyrészt az önazonosságunkhoz tartozik, de ami az egyetemeshez is köt.”

A Székely Nemzeti Múzeum virtuális séta keretén belül is megtekinthető a múzeum honlapján keresztül, ahol további részleteket és a környéken működő múzeumi intézményekre való ajánlásokat is találunk.

A Székely Nemzeti Múzeum Kovászna megyei szervezetéhez tartozik hat autonóm, szakosodott múzeumi intézmény:

Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy

Erdélyi Művészeti Központ (EMüK), Sepsiszentgyörgy

Incze László Céhtörténeti Múzeum, Kézdivásárhely

Haszmann Pál Múzeum, Csernát

Erdővidék Múzeuma, Barót

Csángó Néprajzi Múzeum, Zabola

https://www.sznm.ro/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sepsiszentgy%C3%B6rgy

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_Nemzeti_M%C3%BAzeum

Székelyudvarhely (románul: Odorheiu Secuiesc) megyei jogú város Romániában Hargita megyében. Az Udvarhelyi-medence egyik legkorábbi települése, gazdasági és művelődési központja. Székelyföld történelmi társadalom- és művelődéstörténetének legjelentősebb központja, s évszázados hagyományokra visszatekintő székhelye. Székelyföld és a székely székek központja évszázadokon keresztül.

Székelyudvarhely, a 660 éves kisváros, az Erdélyi-medence keleti-délkeleti peremövében, a Küküllő-dombvidék keleti szegélyén, a Nagy-Küküllő folyó felső szakasza mentén fekszik. A város jelentősebb egyházi és világi épületei 200-300 éves múltra tekintenek vissza. A Budvár és a Székelytámadt vár (Csonkavár) ugyan régebbi, de többnyire átalakított, módosított formában maradtak ránk. Az idők folyamán téglalap alakúvá formálódott Főtér és közvetlen környéke alkotja a Belvárost. Főtere a három főút és néhány utca összefutó öble. Műemlékei, műemlék jellegű épületei és épülettömbjei a Főtéren összpontosulnak: az Óváros lényege sűrűsödik ott. A környék a népművészetek, hagyományok és szokások egy kiapadhatatlan kincsesbányája.

A 351 éves Baczkamadarasi Kiss Gergely Református Kollégium és a Református templom

A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium a nagyenyedi, marosvásárhelyi és kolozsvári kollégiumok mellett Erdély legnagyobb hírnevű protestáns oktatóközpontjai közé tartozik. Az intézményt 1670-ben alapította gróf Bethlen János, Erdély kancellárja. 1716-ban gróf Bethlen Dávid címerrel ellátott pecsétnyomót adományoz az iskolának, amelynek latin felirata az iskola jelmondatává vált: Per spinas ad rosas. Azaz tövöseken át rózsákig. 1771–1781 között Baczkamadarasi Kis Gergely átépíti az iskolát, és felépítteti a központi református templomot. Az ókollégium mai formája a második emelet építésével alakul ki 1886-ban. 1911–1912-ben az újkollégium, vagyis a főépület is felépül Gönczi Lajos kezdeményezésére, a magyar állam támogatásával. 1927-ben az Erdélyi Református Egyház a nagyenyedi református leány-tanítóképzőt átköltözteti a székelyudvarhelyi kollégiumba, 1948-ban pedig a református kollégiumot államilag megszüntetik, az épületet az egyháztól eltulajdonítják, a református tanítóképzőt állami intézménnyé minősítik. Itt tanult a híres mesemondó, Benedek Elek is, az intézmény az ő nevét viseli. Szobra az iskola kertjében található.

A rendszerváltás után 1994 az újraindulás éve. A református oktatás egy osztállyal indul újra az állami tanítóképzőben. 1997-ben önálló jogi személyiségű Református Teológiai Líceummá válik, de továbbra is fennáll az anyagi függőség gondja. Végül a 2002–2003-as tanévtől válik teljesen függetlenné. A kollégium 2002. október 27-én veszi fel Baczkamadarasi Kis Gergely nevét. 2003 tavaszán az Apáczai Közalapítványnál elnyert pályázatnak köszönhetően új bútorzat kerül az iskolába. 2003 nyarán itt rendezik meg a Kárpát-medencei református középiskolák találkozóját, 2004 szeptemberében pedig már közös református tanévnyitót tartanak, amelyen felavatják a névadó, Baczkamadarasi Kis Gergely szobrát. 2004-ben megszületik a kollégium ingatlanjainak visszaszolgáltatásáról szóló döntés: dr. Pap Géza püspök és Szász Jenő polgármester aláírják az átadási-átvételi jegyzőkönyvet. 2005 őszén az iskola ötödik osztályt indít, építeni kezdi a gimnáziumi tagozatot, majd 2006 szeptemberében elemi tagozat is indul.

A református templom Székelyudvarhely főterén 1780-81 között épült, egy régebbi, „kinőtt” templom helyébe. A cserépfedelén olvasható 1781-es szám a templom befejezésének éve, a KG monogram pedig Baczkamadarasi Kis Gergelyre a Református Kollégium rektorára, a templom építésének irányítójára utal. Szószéke 1782-ben épült, 1783-ban vásárolják a harangokat. 1874-ben szerelik fel a toronyórát. 1876-ben készült az úr asztala. Az orgona, a brassói Nagy József hangszerépítő intézet műhelyében készült az 1885-ös budapesti Országos Általános Kiállításra. 1879-ben pedig márvány színűre festették a templom belsejét. Tornyának legrégebbi harangját 1784-ben öntötték, Dániel István és gróf Mikes Anna ajándéka. A vármegyeháza és a templom közötti parkban áll Orbán Balázs bronzszobra.

Jézus Szíve kápolna

Székelyudvarhely egyik legtöbbet emlegetett és egyben legvitatottabb eredetű műemléképülete, a Jézus Szíve kápolna a Keresztúr felé vezető út mentén, a hajdani Gyárosfalva területén fekszik. Gyárosfalva 1571-ben Udvarhely városába olvadt. Az épület keletkezésének kora vita tárgyát képezi, mivel nagyon kevés hasonló épület található a környéken, alakja tekintetében viszont nagyon eltér azoktól az épületektől, melyek igazolható módon a XIII. században épültek. A Jézus Szíve kápolna nem rendelkezik olyan középkori részletekkel, mint kő nyíláskeret vagy falfestmény, melyek segítenének építési dátumának meghatározásában. A másik kormeghatározási módszer, melynek alapján az épület kora a XVI. századra tehető, szintén vitatható, ugyanis az egyetlen erre utaló nyom az 1561-ben I. Ferdinánd német-római császár által kiadott pénzérme.

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/szekelyudvarhely-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-szekelyudvarhely.html

https://reformatus.ro/iskolak/szekelyudvarhelyi-reformatus-kollegium

https://www.welcometoromania.eu/Odorheiu_Secuiesc/Odorheiu_Secuiesc_Biserica_reformata_m.htm

https://visitharghita.com/hu/places/szekelyudvarhelyi-jezus-szive-kapolna-5bjallfkjqrbfw

Sztána - Kós Károly író, építész által tervezett Varjú-vár

A bánsági város az egykori Temes vármegye és a mai Temes megye székhelye. 319 279 lakosával Románia harmadik legnépesebb városa. A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió földrajzi középpontjában fekszik, és annak legnépesebb városa.

Első hiteles írásos említése 1266-ból származik, amikor a Magyar Királysághoz tartozott. A 16. században az Oszmán Birodalom elfoglalta, majd a 18. század elején a Habsburg Birodalom kerítette hatalmába. Ennek keretében újból Magyarország egyenes fennhatósága alá került a 18. század vége felé, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után ismét Bécs uralkodjon közvetlenül felette. 1920-ban a trianoni békeszerződés Romániának ítélte a várost. Kevéssel az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulása előtt megint Magyarországhoz került 1918-ig. 1920-ban a trianoni békeszerződés Romániának ítélte a várost. A második világháború után Temesvár történetének legfontosabb eseménye az 1989-es romániai forradalom kirobbanása volt.

Temesvár többnemzetiségű város. A románok, magyarok, németek, szerbek, szlovákok, ukránok, illetve az utóbbi években kis mértékben olaszok is lakják. Kulturális és különösen az építészeti gazdagsága miatt „Kis Bécsnek” is nevezik.

A 2000-es évekre a magyarok és németek aránya 10% alá csökkent. Vallásilag a lakosság 80,6%-ban ortodox felekezetű, amelybe beletartozik a román és a szerb ortodox is. A lakosság 10%-a római katolikus, amelyhez főleg a magyarok és a németek tartoznak. A népesség 2%-a református. Kisebb vallási közösségek közé tartoznak a görög ortodoxok, a zsidók, az evangélikusok, az adventisták és a muzulmánok.

Temesvár a 18. századra komoly gazdasági központ lett. A gazdaságnak jót tett a különböző etnikumú emberek letelepedése, mivel hozzájárultak a város török uralom utáni újjáépítéséhez. Ezek többnyire kereskedők és kézművesek voltak. Az ipari forradalom idején a szövőmesterek jelentősen járultak hozzá a város fejlődéséhez. Az újítások következményeként sok kis műhely megszűnt. A 18. században a mocsarakat lecsapolták úgy, hogy szabályozták a Bega és a Temes folyót. Többek között a Temes folyónak új medret ástak, és létrehozták a Bega-csatornát. A kiszárított területek lehetővé tették az építkezéseket. A kereskedelmet a Bega-csatorna segítette, amely összeköttetésben volt a Dunával, azon át pedig Európa többi részével. 1857-ben a vasutat is megépítették. A Monarchia első városa volt, amelyben (1884-ben) bevezették a villamos közvilágítást. A Bega-csatorna hajózhatóvá építése is akkoriban történt meg. Ez volt a mai Románia területén az első ilyen csatorna.

Itt végezték ki Dózsa Györgyöt (1470 k. – 1514. július 20.), az 1514-es parasztfelkelés vezérét.

Itt élt Klapka József (1786 – 1863. május 12.), a tábornok apja, korábban Temesvár polgármestere.

Itt született Kiss Ernő (1799. június 13.) honvéd tábornok, aradi vértanú.

Itt élt Bolyai János (1802–1860) matematikus, a nemeuklideszi geometria megalkotója, katonai építészmérnök volt Temesváron 1823 és 1826 között.

Itt született Brocky Károly (1807. május 22.) festőművész.

Itt született Reitter Ferenc (1813. március 1. – 1874. december 9.) mérnök, az MTA tagja, a Fővárosi Közmunkatanács tagja.

Itt született Klapka György (1820. április 7.) honvédtábornok, Komárom védője.

Itt élt Szabolcska Mihály (1861–1930) a Petőfi-epigonként elhíresült költő, később a Kisfaludy Társaság titkára itt szolgált református lelkészként 1898–1928 között.

Itt született Kós Károly (1883. december 16.) építész, író.

Itt született Méliusz József (1909. január 12.) író

Itt élt Tőkés László (1952. április 1.) lelkész, püspök, forradalmár (a temesvári rendszerváltó forradalmi események kirobbantója), politikus. Itt szolgált lelkészként 1989-ig, mielőtt a Királyhágómelléki református egyházkerület püspöke lett.

Itt élt Richard Wagner (1952. április 10.) német író, Temesváron végezte egyetemi tanulmányait, és itt élt 1987-ig.

Itt élt Herta Müller (1953. augusztus 17.) Nobel-díjas német író, Temesváron végezte egyetemi tanulmányait, és itt élt 1987-ig.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Temesv%C3%A1r

https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%ADres_temesv%C3%A1riak_list%C3%A1ja

Egykori bányászváros a Székelykő hármas csúcsa alatt. Lakói betelepült székelyek. A település Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja. Kolozsvártól délre, Nagyenyedtől 23 km-re északnyugatra fekszik.

 Vára a keletre emelkedő Székelykő 1117 méteres nyugati, Várkő nevű csúcsán állott, melyet 1241-ben a tatárok elpusztítottak. A várnak ma csak csekély alapfalai láthatók.

A tatárok és a kunok betörései miatt meggyérült magyar lakosság mellé németeket is telepítettek Torockóba. 1514-ben a parasztsereg elfoglalta, a Rákóczi-szabadságharc időszakában, 1702. november 17-én Rabutin, 1704. március 15-én pedig Tige(wd) labanc csapatai rabolták ki a települést. Őrtornya 1864-ben még ép volt, de 1874-ben már rom, azóta pusztul. A hegy oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott.

1910-ben 1512 lakosából 1343 magyar és 136 román volt. Az évek során lakossága folyamatosan csökkent. Száz év távlatában lakossága több mint a felére csökkent. 2011-es adatok alapján lakossága 584 fő, melyből 450 magyar.

1999-ben Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért. Jellegzetesek a felújított fehér házai, a 18. századi unitárius temploma, népviselete, iparmúzeuma, valamint a templomtéren található vajor (fából majd betonból épített medencék a patak vizének felfogására, mely szőnyegek, nagyobb kelmék mosására szolgál).

Számos regényben is megemlítésre kerül Torockó. Ezek közül kiemelkedik Jókai Mór: Egy az Isten, Gyallaz Domokos: Vaskenyéren valamint Ignácz Rózsa: Toróckói gyász című regénye.

Jókai Mór, Egy az Isten című regénye Zboróy Blanka és Adorján Manassé egymásra találásának és szerelmük kialakulásának története. Ebbe a történetbe az 1848-as forradalom egyes eseményei is beleférnek, s a múlt századi Torockó életét is bemutatja az író.

Gyallay Domokos 1926-ban megjelent Vaskenyéren című regénye a 18. század első éveiben Erdélyben játszódik. Az író a torockói jobbágybányászok perének történetét köti össze a kuruc liga mozgalmával. Mindkettő történeti valóság.

Ignácz Róza így ír a Torockói gyász című könyvéről: Kisgyermekkoromban magam is láttam a havasok közé ékelt erdélyi városkában a fehér falú házak ablak köré meszelt különös jelet, a vörös karikát, amit a néphagyomány torockói gyásznak nevezett, Bányás-atyafiság élőszavából hallottam először emlegetni azt a munkás-néphagyományt, mely egy kicsiny népközösség régi, történelmi jogának emlékét őrizte. Írott emlékekben mintegy tíz évvel ezelőtt találkoztam először az Aranyos menti székelyek forradalmi perének leírásával, okmányaival. Azóta egyre sarkallt a gondolat, hogy méltó emléket kell állítanom történelmünk irodalmilag mindmáig nem méltatott hőseinek: Székely Borbála bányász-parasztleánynak, két vőlegényének: két húsz esztendős bányászlegénynek, Kriza Katalin tizenhét éves papleánynak, aki a maga életét is feláldozva templomot gyújtott fel vészjelző tűzként, csak hogy egy eltiport emberi közösség igazságát világgá kiálthassa.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Torock%C3%B3

https://moly.hu/konyvek/ignacz-rozsa-torockoi-gyasz

A várak királya, a Hunyadiak otthona

Vajdahunyad (románul: Hunedoara) megyei jogú város (municípium) Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében. Dévától 20 km-re délre, a Cserna völgyében, a Cserna és Zalasd patakok összefolyásánál 220-270 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Erdély egyik leghíresebb turisztikai látványossága található itt, egy impozáns középkori eredetű vár, amit Mikszáth Kálmán is „a várak királyának” nevezett. Az eredeti vár Erdélyben, a Zalasd vize mellett egy szirtfokon állt, régi felvonóhídját ma egyszerű fahíd helyettesíti. A díszes palota egykoron a Hunyadiaknak lett adományozva a XIV. században. A várat Vajk gyermeke, Hunyadi János építette ki, ő erősítette meg kaputornyokkal és védőbástyákkal. Hunyadi János halála után özvegye, Szilágyi Erzsébet folytatta az építkezést. Ebből az időből származik az északi épületrész udvari oldalán lévő Mátyás-loggia. A XVI-XVII. században többen is birtokolták a várat, míg végül a kincstáré lett. A várat többször pusztította el tűzvész, de 1870-1880 között Steindl Imre és Schulek Frigyes építészek restaurálták. 1907-1913 között a Möller-féle restaurálás állította mai állapotába. Érdekessége, hogy Mátyás király ebbe a várba záratta be Vlad Tepes havasalföldi vajdát, akit ma Drakula grófként ismer a világ. A vár ma gyakorlatilag teljes épségében fogadja a látogatókat. A városban, vagy akár a vár közvetlen közlében is, számos vendéglátó egység kínál lehetőséget szállásra és étkezésre egyaránt. A környék a népművészetek, hagyományok és szokások egy kiapadhatatlan kincsesbányája. Ez a régió egy óriási szabadtéri múzeumnak tekinthető.

https://www.szekelyfoldiinfo.ro/Menu/vajdahunyad-prezentacio_kepekben-turisztikai_attrakciok-szallas-helyek-terkep-a_kornyek_turisztikai_latvanyossagai-szallasai-vajdahunyad.html

A világosi fegyverletétel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végét jelentette, amely után az osztrákok részéről véres megtorlás következett Haynau osztrák hadvezér rémuralma alatt.
A teljesen összeépült és azelőtt gyönyörű szőlőktől környezett két község, Magyarvilágos és Románvilágos felett emelkedik a világosi vár omladozó falaival, ahol (a szöllősi mezőn) 1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert Görgei Artúr magyar honvédhadserege az orosz cár inváziós hadserege előtt.

1849. augusztus 13-án, hétfői napon itt tette le a fegyvert a magyar honvédsereg Rüdiger tábornok előtt. A Bohus-kastélyban írták alá a megadási okmányt.
A magyarok megadásának módja bizonyos szimbolikus jelentést is hordozott. Görgei ezzel kívánta jelezni, hogy a magyarokat nem a Habsburg Birodalom, hanem a cári haderő győzte le.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Wesselényi-szobor két alakja, a felszabadított jobbágy és Wesselényi Miklós magas, tömbszerű talapzaton, sziklaormon jelenik meg. Az enyhén görnyedt hátú, széttárt karú idősödő paraszt panaszaival fordul urához, fejét az előtte, alacsony sziklatömbön álló báró felé emeli, aki kinyújtott jobb karját megértő gesztussal a paraszt vállára teszi. A báró alakja a szokástól eltérően nem magas talapzatról, vagy lóhátról tekint le alattvalójára, a két alak közti enyhe szintkülönbség az egyenjogúságra utal és a szoborcsoport háromszögbe komponálását szolgálja. Wesselényi alakja mögött a sziklára vetett mentéje és A Szabadság bajnokának / Szemere Miklós mondatszalagos babérkoszorú látható. 

A kastély első ura, Wesselényi Ferenc 1584-ben Báthory István híve és nagyérdemű kamarásaként kapta meg Hadadot és Zsibót, huszonhat faluval és a bárói címmel. Erdély egyik legszebb barokk kastélyának tartott épületet 1778-ban kezdték el építeni. A munkálatok több mint harminc évig tartottak.

1805-ben, Kazinczy Ferenc első erdélyi útja alkalmából Franz Neuhausert, a fiatal festőművészt találta Zsibón, aki a kastély ebédlőjének vászonra festett vadászjelenetein dolgozott. A kastély mai formáját idősebb Wesselényi Miklós idejében nyerte el, a kastély melletti lovardát is ő építtette 1771-ben. A lószobrot, amely az istálló falán látható, Johannes Nachtigall faragta. A Wesselényiek büszkesége volt a messze földön híres zsibói ménes, amely apáról fiúra szállt. A kastély végül 1810-re készült el. Az épületen barokk és klasszicista építészeti elemek keverednek, nagy árkádos loggiája és a középkori hagyományoknak megfelelő négy sarokbástyája különösen látványos.

Az államosítás után teljesen megváltoztatták a kastély belsejét. Díszítő elemeit, ablak és ajtófélfáit, a faborítást leverték. Mindent elloptak ami mozdítható volt: bútorokat, kályhákat, festményeket és dísztárgyakat, Neuhauser festményeit pedig lemeszelték. A kastély szobái iskolai tantermek lettek, és a kastélyból általános iskola lett, majd bentlakásos középiskola, pionírok háza, múzeum és a természetkedvelő fiatalok kutató központja. Az angolparkból botanikus kert lett, a lovardából kantin, a kastély udvarán pedig gokartpályát alakítottak ki. Jelenleg a kastélyban már csak a gyermekpalota működik. A kertben látható kőoroszlánokat a 70-es évek végén hozták ide a szurduki Jósika Miklós kastélyból.

Tulajdonviszony: az örökösök visszakapták a kastélyt.

https://kastelyerdelyben.ro/castle/castelul-wesselenyi-jibou-wesselenyi-kastely-zsibo-wesselenyi-castle-jibou/?lang=hu

Beregszász Megyei Jogú Város, a beregszászi járás székhelye. Kárpátalja délnyugati részén fekszik, Ungvártól 72, Munkácstól 28, az ukrán-magyar határtól (Asztélynál) 6 kilométernyire. Kevés olyan vidék van a világon, amely az évszázadok során annyi viszontagságon, rendszerváltozáson esett át, mint a Beregvidék. Pápai Páriz Ferenc (1649-1716) neves református egyházi író „Dictionarium latino-hungaricum”-ában azt állítja, hogy már jóval a magyarok bejövetele előtt itt római telep létezett, amelyet Peregiumnak hívtak. Ez az állítás azonban nem bizonyítható. Hosszú ideig a királyok birtokolták a települést. 1141-ben II. Géza a kunok gyakori betörése miatt szászokat telepített ide, s ettől az időtől Szásznak, Lampertszásznak, Lamprechtszásznak és Lampertháznak is hívták. 1504-től írják az okmányokban a várost következetesen Beregszásznak. 1946-tól hivatalosan ukránul Berehove -nak, oroszul Beregovo-nak nevezik a Vérke-parti, Kárpátalja egyetlen magyar többségű városát. 1991-ben kapta vissza történelmi nevét.

Beregszász Kárpátalja egyetlen magyar többségű városa. 1944-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal Bereg vármegye székhelye volt. A város alapítója Lampert herceg, I. Endre király Béla testvérének fia volt, akinek 1063-ban jutott birtokába a vidék. Később az Árpád-házi királyok, azok fiai birtokába jutott a vidék. IV. Béla király 1247-ben városi rangra emelte a várost. A középkorban Nagy Lajos és Erzsébet királyné uralkodása éveiben élte fénykorát. Később Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tulajdonába került, aki kastélyt épített a városban. Beregszász kiemelkedő szerepet játszott a Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharcban, 1703. május 22-én a város főterén bontotta ki Esze Tamás a felkelés zászlaját. Itt adta ki Rákóczi Ferenc 1705. december 20-án a felkelésre buzdító jelszavát.

A város aktív szerepet játszott az 1848-1849-es szabadságharcban. A Trianoni békeszerződés értelmében a város Csehszlovákiához került, 1945 júniusában, akárcsak egész Kárpátalját, Ukrajnához csatolták. Beregszászban egy orosz, két ukrán, három magyar tannyelvű középiskola, egy ukrán és egy magyar gimnázium, szakközépiskola, egészségügyi szakiskola működik. Megnyitotta kapuit a tanulni vágyó ifjúság előtt a Tanárképző Főiskola, illetve az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a járási kultúrház mellett amatőr népszínház szolgálja még a magyar színházkedvelő közönség igényeit. Aktív részt vesz a város kulturális életében a zeneiskola. A városnak fejlett fafeldolgozó, bútorgyártó, műszer-, ruhakészítő ipara volt, üzemei azonban a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben nem teljes kapacitással működnek. Jelentős a vidék borászata, a kárpátaljai borokat a Beregszászi Szőlő- és Pincegazdaságban palackozzák. Jelentős munkát végeznek a magyarok identitástudata fejlesztése terén a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége városi és járási szervezetei. Beregszászban négy köztéri szobrot (Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Bethlen Gábor, Illyés Gyula) emeltek, 42 emléktáblát avattak a magyar nemzet nagyjai emlékének. 2001 végén Beregszászban megnyílt a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa.

Bethlen – Rákóczi-kastély

Beregszász legrégibb világi műemléke a Bethlen – Rákóczi-kastély, a beregszásziak nyelvhasználatában a Grófudvar. A kastély a történelmi városmag legpatinásabb épülete. Nevezetes maga a terület is, amelyen épült. Miután 1320-ban I. Károly házasságot kötött I. Ulászló lengyel király lányával, Lokietek Erzsébettel, a királyné megkapta az őt megillető királynéi birtokokat, amelyeknek a mai Beregszász is részét képezte. Gyakran töltötte itt a nyarat, több alkalommal támogatta adományaival a templomot. Egyes helytörténészek szerint Erzsébet királyné a mai Bethlen – Rákóczi-kastély helyén építtette fel udvarházát.

Római katolikus templom

Vérke jobb partján álló háromhajós gótikus beregszászi római katolikus plébániatemplom alapítói valószínűleg a XII. században II. Géza által betelepített szász arany-, illetve sóbányászok és földművesek lehettek. Ebből a templomból azonban csak néhány, a mai északi kapu fölé beépített gyámkő maradt meg. IV. Béla király a tatárok kivonulása után új telepeseket hozatott ide, akiket számos kiváltsággal ruházott fel. A plébániát az esztergomi érsekség fennhatósága alá helyezte. Templomának újjáépítésére azonban csak Nagy Lajos király (1342-1382) uralkodása idején került sor, aki Beregszászt Felső-Magyarország egyik legvirágzóbb városává tette. Édesanyja Erzsébet udvart tartott a városban, nagy gondot fordított a templom újjáépítésére. A jelenlegi templom 1418-ban Zsigmond király (1387-1437) uralkodása idején épült. A főtemplom déli oldalán akkor már állt a Mihály arkangyal kápolna, melyet azonban 1846-ban lebontottak.

Arany Páva Étterem

Beregszász központját a Vérke patak szeli ketté, ennek egyik partján működik az 1913-ban átadott egykori Beregmegyei Kaszinó épületében a város ikonikus szállodája, az Arany Páva, melynek étterme nyitva áll bárki előtt. Hatalmas belmagasság, századfordulós pompa, történelmi helyszíneket ábrázoló festmények a falon, az ablakokban ólomüveg berakás, padlószőnyeg, zongora, földi érő terítők az asztalon. A boldog békeidőket idéző szecessziós atmoszféra.

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

A Kossuth-tér Beregszász legszebb tere. Több évszázad folyamán alakult ki mai arculata. Itt épült fel a református templom, itt voltak egykor a város legszebb, legelegánsabb üzletei, a törvényszék, az egykori Grand Royal Hotel. A tér legimpozánsabb épülete az egykori törvényszék épülete, melyben jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola működik. Kétemeletes eklektikus épülettömbjét 1909-ban avatták fel.

https://zalaegerszeg.hu/cikk/11099/Beregszasz

http://www.karpataljaturizmus.hu/index.php?p=h&a=56

http://www.karpataljaturizmus.hu/index.php?a=116&p=h

https://karpatiaettermek.hu/hely/arany-pava/

Huszt vára

A huszti vár a középkori Magyarország egyik legerősebb és legjelentősebb vára volt.  A várrom a jelenlegi   Kárpátalján található. A 12. századtól fontos stratégiai szereppel bírt, ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákhoz vezető utat és több koronaváros védelmét is ellátta. A jól védhető várat a tatár, török, habsburg csapatok többször ostromolták. 1541 után fokozatosan az Erdélyi Fejedelemség kulcsfontosságú erődítményévé vált, urai mind előkelő erdélyi fejedelmek voltak. A Rákóczi-szabadságharc egyik központja volt, csak a szabadságharc bukása után jutott az osztrákok kezére. A császár utasítást adott a lerombolására, de ekkor még elkerülte sorsát. Végül 1766-ban a sok ostrom és hadi esemény viszonylatában jóval egyszerűbb ok végzett a várral. Villám sújtott a tornyába, mely után tűzvész keletkezett, a tűz elérte a lőporraktárt, ami felrobbanva maradandó sérüléseket okozott az épületben. A várat soha nem építették újjá.

A vár stratégiailag fontos helyen, a Tisza és a Nagy-ág összefolyásánál emelkedő kúpos sziklán épült fel, ahonnan a tágas beláthatóság miatt, a környék koronavárosainak védelmét látták el (Huszt, Visk, Técső, Máramarossziget (Sziget), Hosszúmező), valamint ellenőrzése alatt tartotta az aknaszlatinai sóbányákhoz vezető utat. A sziklacsúcsról elénk tárul nyugatra a Nagyszőllősi és az Avas hegység, közte a Máramarosból kilépő Tisza völgye, keletre pedig az Északkeleti Kárpátok magas hegycsúcsai. Itt, Huszt mellett szelídül meg a Tisza sebes rohanása, s alakul át a kanyargó alföldi Tiszává. 
A várat valószínűleg Szent László korában, 1090-ben kezdték építeni. Az évszázadok során többször váltott gazdát, Hunyadi János és Mátyás király birtoka is volt, majd a mohácsi vész után az Erdélyi Fejedelemség kulcsfontosságú vára lett.  A tatárok többször feldúlták, elpusztították, többen is ostromlták.
1703 augusztusában II. Rákóczi Ferenc bevette Huszt várát. A vár bevételéről több legenda is született, ezek közül az egyik legismertebb Jókai Mór tollából származik, melynek címe: A huszti beteglátogatók. Tény, hogy a vár fondorlatos úton került Rákóczi kezére. A fejedelem oldalára átállt máramarosi nemes, Ilosvay Imre álruhában jutott be a várba. Fellázította az évek óta elmaradt zsoldjuk miatt elégedetlen őrséget. Az őrség a sikkasztó parancsnokot megölte, és a várat feladta. A vár és császári helyőrsége már nem állta útját annak, hogy a vármegye nemessége hűségesküt tegyen a Nagyságos Fejedelemnek.
A szabadságharc leverése után a császári helyőrség állomáshelye lett. A sok háborúskodás és elfoglalás ellenére végzete mégis egy 1766-os villámcsapás lett. Kigyulladt a tető, lángba borultak az épületek, és a leszakadó, égő gerendák eltorlaszolták a kaput. A vár lakóinak jelentős része a romok között lelte halálát. A vár, romba dőlt. 1773-ban II. József megszemlélte a várat, és nem járult hozzá újjáépítéséhez. A helyőrséget a munkácsi várba telepítették át, és az udvar engedélyezte köveinek felhasználását a római katolikus templom építésénél. Utolsó épen maradt bástyája 1798 nyarán dőlt le.

Ma a várat szinte teljesen benőtte a növényzet, viszont romos állapotában is nagyszerű látványt nyújt. Ezt Kölcsey Ferenc is megénekelte a következőképpen:

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

(Kölcsey Ferenc: Huszt - Cseke, 1831. december 29.)

A vár lábánál 2016-ban a kárpátaljai magyarok emléktáblát avattak Kölcsey Ferenc és örökérvényű sorainak emlékrére.

A szász kereskedők, sóbányászattal foglalkozó magyarok és földműves ruszinok lakta város képe mára alaposan átalakult, de azért ott vannak még a magyar emlékek a városban, elég elsétálni a református erődtemplomhoz és a barokk katolikus templomhoz. A Várhegy oldalában évtizedekig elhagyatva, gazzal benőve árválkodott a hazát védelmező honvédjeink temetője, amelyet a hadisírgondozók mára rendbe raktak.

A református erődtemplom Kárpátalja egyik legrégibb temploma. A templomot a római katolikus egyházközösség építtette a XIV. század végén és Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel.

A város lakossága azonban már 1524-ben áttért a református hitre, létrehozva ezzel nemcsak Kárpátalja, de Magyarország egyik legrégibb református egyházközösségét. Ez elsősorban Huszti Lovász Tamás református lelkésznek volt köszönhető, aki sokat tett az új hit terjesztése érdekében.

Deschmann Alajos Kárpátalja műemlékei című könyvében említést tesz egy 1773-ban kelt, a református parókián őrzött versről, amely a következőképpen hangzik:

“Már kétszáz esztendő s harmadiknak fele
Az idő jártával lassankint eltele,
Mióta e templom birtokunkba kele,
Sokszor víg napja volt, többször komor tele.
Ezer-hat-száz-harmincz-nyolcban hogy irának,
Volt oly buzgósága gróf Bethlen Istvánnak,
Hogy költsége által megújítanának
Ebbe mindennek, mert romlásba valának.”

1644-ben I. Rákóczi György fejedelem, 1661-ben Kemény Jánosné Lónyai Anna, 1670-ben pedig Apafi Mihály erdélyi fejedelem áldozott jelentős összegeket a templom fenntartására, bővítésére, tatarozására. A templomot eredetileg vastag, erős bástyafal vette körül, melyen két helyen XVI. századi, félkörív záródású kapukat nyitottak.

A templom úrvacsorai edényei között egy Augsburgból való, 1640-ből származó kelyhet található, melyet a hozzá tartozó tállal együtt Bethlen István ajándékozott a templomnak. Egyik ónkannája 1672-ből, egyik tálja 1692-ből származik.

A XV. században, amikor a templom a római katolikusoké volt, belső falait freskók díszítették, melyeket később lemeszeltek. Sztehlo Ottó műtörténésznek azonban 1888-ban sikerült lerajzolni a restaurálás során a szentély déli falán, a diadalíven, az egyik falpilléren és a templomhajó északi falán feltárt festményeket és így megmenteni azokat az utókor számára. Rajzai megörökítették a szentély déli falán egymás mellett álló prófétákat, a diadalíven álló három koronás női szentet, valamint a hajó északi falán, a karzat alatt álló három vértes vitézt ábrázoló freskókat.

A templomhajó északi és nyugati oldalán fakarzat látható, szószéke a XVIII. században épült. A szószék felett álló hangvető ugyancsak a XVIII. századból származik, díszes kivitelezésével párját ritkítja vidékünkön.

A Kárpátalja című hetilap érdekes hírt adott arról, hogy amikor hozzáláttak a templom felújításához és levették a templomtorony gombját, belső terében értékes leletre bukkantak. Egy rozsdamarta fémdobozban egy levelet, 18 régi pénzérmét és egy tízforintos Kossuth-bankót találtak. A pénzérmék között 4 egykrajcáros, 1 háromkrajcáros, 8 hatkrajcáros volt. Valamennyit az 1848-49-es szabadságharc idején verték. További három érme 1892 és 1894 között készülhetett, valószínűleg később 1922-ben a tetőszerkezet felújításakor kerülhetett a templom toronygombjába.

Az érmékhez mellékelt levélen Pellionis József aláírása szerepel. Bár erősen megviselte az idő, egy sor kivételével olvasható maradt. Szövege a következő: „A jövő nemzedék részére mellékelem az 1848. évi nemzetünk nevezetes szakaszában forgalomba lévő pénzeket a késő kornak emlékül. Huszton. 1886. évi szept. 24-én. Pellionis József.”

Józan Lajos, a huszti református templom tiszteletese utánajárt a levél szerzője kilétének és kiderítette, hogy 1820-ban Aradon született evangélikus családban, később Máramarosszigetre költözött. Házassága révén került Husztra, innen vonult be 1848-ban a nemzetőrségbe, ahol tüzérfőhadnagyi rangot szerzett. A szabadságharc bukása után vasáru-kereskedést nyitott a városban, ő látta el a református egyházközösség főgondnoki tisztségét.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Huszti_v%C3%A1r
https://hatartalanul.net/huszt/
https://karpataljalap.net/2016/06/22/kolcsey-emlektablat-avattak-huszton
https://bagyinszki.eu/archives/3577

Anonymus, III. Béla király jegyzője a Gesta Hungarorumban megemlíti, hogy a hét vezér és csapataik, átkelve a Vereckei-hágón és az alatta fekvő hegyvidéken, nagyon elfáradtak és elhatározták, hogy megpihennek ezen a helyen. Mivel a vidéket nagy nehézségek (sok munka) árán érték el, a települést Munkácsnak nevezték el.

1138-ban Muncas néven említik a források. Szent László király itt verte el a kunokat, majd a tatárjárást követően IV. Béla hospeseket, Nagy Lajos pedig románokat telepít ide. 1378-ban kiváltságokat és városi rangot, 1427-ben vásártartási jogot kap. 1445-ben Hunyadi János birtokába kerül, amikor szabad várossá lesz. Kiváltságait a Dózsa György-féle parasztháborúban való részvételéért elveszti. A Rákócziak uralma alatt lesz naggyá a neve. A munkácsi vár hősies védelme egész Európát csodába ejtette, Mehmed IV. török szultán oklevéllel tüntette ki Zrínyi Ilonát. A város fontos szerepet játszott II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában is. Innen irányította azt II. Rákóczi Ferenc, valamint számos külföldi küldöttséget fogadott nagy pompával.

„Munkács ugyanis sziklán épült, melyet csak kevés föld takar, e sziklahegy rónaságból emelkedik föl úgy, hogy egy jó mérföldnyire nincsen közelében semmi magaslat. Csak ily távolságból kezd emelkedni a vidék, egész magas Beszkid-hegyekig. A Tisza felől, a mely ide négy órányira foly: nincsen egyéb rendkívül sűrű erdőségnél, a melyben bámulatos terjedelmű-magasságú és egyenességű tölgyek találtatnak, avagy roppant mocsaraknál, a melyeket a munkácsi hercegséggel határos máramarosi hegyekről lefolyó vizek képeznek: e vízeknek folyása beléjök dölt fáktól meglévén akadályozva, annyira átszivárogják a földet, hogy az utak csak kemény télben járhatók. A Latorcza folyó, mely a Beszkid-hegyekből ered, egy puska lövésnyire folyik a munkácsi várhegytől.” (II. Rákóczi Ferenc leírása a várról)

Vulkanikus eredetű, 408 méter hosszú, 266 méter széles és 68 méterrel magasabb a környező területeknél. A 250 méter hosszú és maximálisan 110 méter széles, teraszokra épült vár alapterülete közel 14 000 m². A vár három, külön ellátott védelmi rendszerből áll, melyek a különböző magasságú teraszokon állnak.

A legmagasabb részen áll a fellegvár, ami egyben a legrégebbi rész. A 6 méterrel lejjebb lévő teraszon áll a középső vár. Az alsó vár a 10 méterrel alacsonyabb teraszon helyezkedik el. Egy negyedik teraszon, 10 méterrel lejjebb a 20. század elejéig létezett egy kapubástya, amely a déli oldalról felvezető utat védte. Az erőd néhol 3,8 méter vastagságú falait nyolc külső szögletes olaszbástya és három körbástya erősíti. Az alsó várban éltek a várat kiszolgáló szolgák és kézművesek. A középső várban a várvédő katonaság kaszárnyái, lőszerraktárak, a lovagterem és az élelmiszerraktárak voltak. A fellegvárban lakott a várúr és udvartartása. A 2–3 szintes palotaépületeket az udvar három oldalán árkádos kerengő kapcsolja össze. A fellegvár udvarán áll a kút, átmérője 2,5 méter, mélysége 86 méter. 71 méter mélységben a kútból titkos járatot vájtak a Latorca partjához. A vár mai formáját a Rákóczi-szabadságharc idején nyerte el.

Bethlen Gábor halála (1629) után a vár tulajdonjoga feleségére, Brandenburgi Katalinra szállt, aki azonban néhány hónap múlva kénytelen volt átadni azt I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek.

Az örökösödési jog értelmében a várnak ugyan Brandenburgi Katalin halála után a Habsburg királyi házra kellett volna szállnia, de I. Rákóczi György mindent elkövetett annak érdekében, hogy megszerezze ezt a stratégiailag rendkívül fontos erődítményt. Ebben nagy segítségére volt Balling János várkapitány is, aki egyszerűen nem engedte be a várba a királyi követeket. A munkácsi vár tehát a Rákóczi-család birtokába jutott, és ezzel történetének talán legdicsőségesebb korszaka vette kezdetét.

A vár és a hozzá tartozó birtokok 1635-ben váltak I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonává. A fejedelem itt rendezte be udvarát, és fogadta a francia, lengyel, svéd követeket, akikkel sikeres tárgyalásokat folytatott. Halála után felesége, Lorántffy Zsuzsanna birtokába jutott, aki folytatta annak kibővítését, megerősítését, amihez francia építészek szaktudását is igénybe vette. A középső udvar déli épületére emeletet építettek, amire felkerült a Rákóczi tér felirat.

Lorántffy Zsuzsanna halála után fia, II. Rákóczi György lett a vár ura. II. Rákóczi György halála után felesége, Báthory Zsófia és fia, I. Rákóczi Ferenc költöztek be a várba. I. Rákóczi Ferenc feleségül vette Zrínyi Ilonát, a horvát bán leányát. Házasságukból született II. Rákóczi Ferenc, a magyar történelem egyik legkimagaslóbb alakja.

I. Rákóczi Ferenc halála után Zrínyi Ilona két gyermekével, Ferenccel és Juliannával özvegyen maradt. A vár minden gondja a hős asszony vállaira nehezedett. Thököly Imre és Zrínyi Ilona a munkácsi várban 1682-ben házasodtak össze. Thököly Imre kijavíttatta a várat, megerősíttette falait, sáncait, gazdag udvart tartott benne. Miután Thököly török fogságba került, Zrínyi Ilona ismét magára maradt két gyermekével a várban.

Az előrenyomuló császári csapatok könnyedén elfoglalták az ungvári várat és 1685 novemberének közepén Munkács alá érkeztek. Hosszas kitartás után, végül Zrínyi Ilona kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni az ostromlókkal a vár feladásáról. 1688. január 15-én írta alá az erről szóló megállapodást, és két nap múlva I. Lipót császár csapatai Antonio Caraffa vezetésével bevonultak a várba. Zrínyi Ilonát Bécsbe vitték, kolostorba zárták, gyermekeit osztrák líceumokba adták. Életükben soha többé nem találkoztak.

A munkácsi turul szobor

A munkácsi várban állították fel 1896-ban a honfoglalás 1000 éves évfordulójának emlékeként, a hét millenniumi emlékmű egyikeként a viszontagságos sorsot megélt turul szobrot. Bezerédi Gyula szobrászművész turulszobra egy Berczik Gyula által tervezett 33 méter magas obeliszk tetejére került, ahonnan alig egy emberöltő erejéig hirdette, hirdethette a magyarság ezeréves európai múltját. A csehszlovák hatóságok 1924-ben ebontották, a vidékre bevonuló Vörös Hadsereg pedig 1945-ben beolvasztotta, újrahasznosította a csaknem egytonnás bronzszobrot.

„Délután fél három óra körül járt az idő. A turulnak kőkockába ragadó karmait lefűrészelték. Az oszlop tetején hosszas és erős munka után egyszer csak megmozdult a turul. Az emberkezek megmozdították, kimozdították helyéről. Lánc, kötél, a rabság szimbólumai vették körül s aztán parancs és utasítás szerint leeresztették a földre. Nem hangzott továbbra sem egyetlen hangos szó sem. Azoknak bensejében, akik ott voltak, sírt a lélek, zokogott a szív. Fájt nagyon, fájt kimondhatatlanul, ami történt […] Egy távolabb eső faluban megszólalt a lélekharang. Valakinek lelke ugyanakkor szállt vissza az egek Urához.” Írta R. Vozáry Aladár 1924. december 28-án, a szobor eltávolításának másnapján. A szobor még aznap a várárok mélyére került, az obeliszkbe mélyedt karmokat csak napokkal később távolították el.

A Pákh család évtizedekig őrizgette a turul levágott bronz (más források szerint vörösréz) lábfejét, a ledöntött emlékműből megmaradt néhány tömb pedig egy munkácsi családi ház fészerében várta az idők jobbra fordulását. Végül az Amerikába emigrált, Munkácsy-gyűjteményéről elhíresült Pákh Imre közbenjárása és bőkezű anyagi támogatása mellett sikerült újjáépíteni a turulszobrot. Pákh saját vagyonából tetemes összeget áldozott a 2008-ban átadott közel egytonnás, 2,5 méter magas turulszobor megépítésére. A „visszaszállt turulmadár” Mihajlo Beleny (Belény Mihály) magyar származású ukrán szobrász munkáját dicséri.

2022 októberében a munkácsi turul elődjéhez hasonló sorsra jutott. Barbár módon lefűrészelték, a szobrot a várárokba dobták. A még kapaszkodó, a kardot tartó karmokat csak később távolították el. A szobor helyére Ukrajana szigonyos címere került. A háborús helyzetre és a bástyáról való katonai bázisra történő kilátásra vonatkozva, a bástyát lezárták, a szobor hollétéről azóta további részleteket nem tudni. Pákh, szerzői jogának megsértéséért perli a városi tanácsot.

„Maga a turulszobor ajándék a városnak, de a jog szerint az ajándék visszaperelhető, ha méltatlanul bánnak vele. Az obeliszk pedig, amelyre a turul helyett most az ukrán kis nemzeti címert állították, a családom tulajdona, többszörösen is, az édesapám vásárolta össze nagy titokban, még a szovjet időkben, a régi szobor megmaradt részeit, és beépítettük azokat az obeliszkbe” – Pákh Imre.

Az 1848-49-es szabadságharc során győztes csata színhely lett a Munkács határában fekvő Podhering (Őrhegyalja), melyre egy 1901-ben felállított obeliszk emlékeztet. A trianoni békeszerződésig, majd 1938 novemberétől 1944-ig ismét Bereg vármegye munkácsi járásának székhelye volt. Ma Kárpátalja második legnagyobb és egyik legimpozánsabb városa, mely történelmi látványosságaival rengeteg turistát vonz.

A belvárosban a város híres szülöttjének, Munkácsy Mihály 1994-ben leleplezett szobrát is láthatjuk. A híres festőművész 1844. február 20-án, Lieb Mihályként látta meg a napvilágot Munkácson. A szobor közelében állt az egykori szülőház. Az épület emlékét ma már csak egy tábla őrzi.

Városháza

Munkács egyik éke a szecessziós stílusú városháza épülete, melyet 1904-ben avattak fel. Munkács képviselőtestülete 1898-ban határozta el, hogy a kor igényeinek jobban megfelelő, impozáns új városházát építtet a régi helyén, felhasználva ehhez a nyugatról szomszédos földszintes jegyzői lak telkét is. A meghirdetett pályázatra beérkezett 12 pályamű közül ifjabb Bobula János budapesti műépítész tervét fogadták el. Az építkezés irányítását vele együtt Bernovics Gusztáv városi mérnökre, építészeti tanácsosra bízták.

A munka 1903. július 16-án kezdődött. Néhány nappal később „a kapu előtti toronyszerű tornác alatt e célra készített nagy alapkőbe” ünnepélyes külsőségek között elhelyeztek egy okiratot, amely többek között az alábbiakat tartalmazta: „Adja a Teremtő, hogy az épülő városi székház a törvénynek és közigazgatásnak éber őre, az általános haladás és kultúránk fejlesztésének kiinduló pontja, a legtisztább hazaszeretetnek mindég hirdetője és a nemzeti művelődés terjesztője legyen. S ha majd egykoron napfényre kerül ezen papírtekercs, a késő nemzedék tudja meg, hogy városunk lakosságának száma,1553 lakóházzal, összesen 14 416 lélek volt…, kik valamennyien magyar nemzetiségűeknek vallják magukat.”

Nemzeti Színház

Munkács polgárainak tenni akarása és összefogása eredményezte 105 esztendővel ezelőtt Thaliának egy nagyon szépen megépített szentélyét, a Nemzeti Színházat. A közadakozásból és a helyi képviselő-testület segítségével létrehozott szecessziós épület a Latorca-parti város egyik büszkesége lett. A város nagy ünnepe volt a Munkácsi Nemzeti Színház 1899. november 28-iki ünnepélyes átadása.

http://munkacs.hu

https://karpatalja.ma/kultura/kulturalis-hirek/a-nap-epulete-munkacs-varoshaza/

http://archiv.karpataljalap.net/archivum/202szam/k5.html/

https://kepmas.hu/hu/munkacsi-turulszobor-ketszer-ledontottek-andrij-baloga-munkacs

A Szolyvai Emlékpark a kárpátaljai Szolyva városban a második világháború végén, 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor áldozatainak, a málenkij robot elszenvedőinek, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatainak emléket állító emlékpark, melyet 1994 novemberében avattak fel. Az emlékpark a szolyvai gyűjtőtábor egyik temetőjének a területén, az első világháborús szolyvai katonatemető szomszédságában létesült. 

2004-ben elkészülhettek az áldozatok nevét tartalmazó márványtáblák is, melyeket a fő emlékmű siratófalára szereltek fel. A fekete márványból készült táblákra több mint 12 ezer nevet véstek fel. 2008-ban avatták fel a Szolyvai Emlékpark kápolnáját, melynek harangját Vásárosnamény adományozta. 2009 novemberében pedig a siratófalon elhelyezték az egykori Bereg vármegye mai magyarországi területéről (ún. Csonka-Bereg) valamint Ugocsa vármegye ma Romániához tartozó területeiről a szolyvai gyűjtőtáborba hurcoltak nevét tartalmazó márványtáblákat is.
A Szolyvai Emlékparkban minden év novemberében a Szolyvai Emlékpark Bizottság a történelmi egyházakkal, valamint magyar és német civil szervezetekkel együtt ökumenikus istentisztelettel egybekötött megemlékezést tart az áldozatok emlékére. A Kárpát-medencei magyarság egyik központi kegyeleti helye, zarándokhely.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szolyvai_Eml%C3%A9kpark

Kárpátalja legnagyobb városa, közigazgatási központja, ennek ellenére egy vidéki kisváros 116.000 lakossal, melyből csak 8.000 a magyar, 90.000 ukrán-ruszin, 16.000 orosz, 2.500 szlovák. Mégis úgy éreztük, hogy sokkal több a magyar, a ruszinok közül is sokan beszélnek magyarul, néha alig vettük észre, hogy nem magyar, akivel beszélgetünk.

A környék ősidők óta lakott hely, kőkori, bronzkori, vaskori leletek egyaránt előkerültek a város különböző részein. Nevét az Ung folyóról és váráról kaphatta, első írásos említése 1150-ből maradt fenn: Hunguar. Az ukrán Uzsgorod a magyar név tükörfordítása. A népvándorlás korában megfordultak itt a kelták, rómaiak, szarmaták, longobárdok, gepidák, gótok, avarok, szlávok, bolgárok, stb. Elképzelhető, hogy már a honfoglalás idején is állt valahol szláv földvár, Anonymus az 1200-as években, mesés gestájában ír erről, de nem találtak rá régészeti bizonyítékot. A X. századtól bizonyosan volt földvára, valószínűleg a gerényi részen. A XI. századtól várispánság székhelye. Mai kővára a tatárjárást követően épült. Ungvár az 1320-as évektől az olasz származású Drugethek birtoka, ekkor német, flamand és olasz telepesek költöztek a városba. Ekkor épült az első híd az Ungon. 1430-tól szabad királyi város. A vár fénykora Bercsényi Miklós idejére tehető, 500 fős helyőrség, 30 ágyú vigyázta az Ung völgyét. A várat a felkelés kirobbanásakor ostrommal foglalták el a kurucok, s a szabadságharc végéig magyar kézen maradt. A város Rákóczi-pártisága miatt fokozatosan elvesztette kiváltságait, de 1769-től ismét vármegye-székhely. A görögkatolikus püspökség 1776-ban került Munkácsról Ungvárra és megkapták az akkor már hadászati jelentőségét vesztett vár épületeit. A görögkatolikus vallás 1646-ban Ungváron jött létre, amikor a magyarországi ortodox egyház áttért a római pápa fennhatósága alá. Trianon előtt Ungvár 17.000 lakosából 14.000 volt magyar, igaz ekkor a jelentős számú zsidóság is magyarnak vallotta magát. Alig 1.200 szlovák volt, mégis a mesterségesen kreált „Csehszlovákiához” került Kárpátaljával együtt. 1938-tól 1944-ig ismét Magyarországhoz, 1944-től Szovjetunióhoz tartozott. 1991-től Ukrajna része.

Görögkatolikus püspöki palota és székesegyház

A volt görögkatolikus püspöki palota és székesegyház monumentális megjelenésével a várhegy meghatározó eleme. Az egykori püspöki palota korábban a jezsuiták kollégiuma volt. A szerzetesházat 1640-44-ben építette Drugeth János, a protestáns hitről rekatolizált Drugeth György fia, aki áttelepítette a jezsuitákat Homonnáról Ungvárra. A rendet azonban XIV. Kelemen pápa 1773-ban feloszlatta. Rendházukat Mária Terézia 1775-ben a munkácsi görögkatolikus püspökségnek adományozta. A rendházat és a templomot a püspökség helyreállította, a székesegyházat a görögkatolikus szertartás szerint átalakították és 1780-ban szentelték fel. A püspöki palotán és a templomon a XIX. sz. második felében külső átalakításokat végeztek. A székesegyházzal egybeépült egykori püspöki palota mai megjelenésében eklektikus stílusú, a részletek késő reneszánsz és klasszicista hatást tükröznek. A palota kétemeletes, T alakban egybeépült a templommal, az északi szárny két sarkán egy-egy nyolcszögletű toronnyal. Ma a püspöki palotát egyetemi könyvtárként használják. Belsejében még vannak barokk freskók.

A hagymasisakos két-tornyú székesegyházhoz monumentális kétkarú lépcső vezet. A főhomlokzat előtt korinthoszi oszlopokon nyugvó, timpanonnal záruló, nyitott előcsarnok látható. A templom belső kiképzése is barokk. A háromhajós belső térben a főhajót a görögkatolikus liturgia szerinti ikonosztáz zárja. A mennyezetet és oldalfalakat szimbolikus jelentőségű freskók (a Kereszt felemelkedése) díszítik, amelyeket Boksay József festőművész festett 1939-ben.

Ungvári vár

A második a tatárjárás után épült, a mai Gerény területén. Ez a vár a XIV. század első évtizedében pusztult el. A jelenleg is álló vár építését Drugeth Fülöp és öccse, János kezdte meg 1320 körül. II. Rákóczi Ferenc gyakran fogadta itt külföldi követeit. A szabadságharc bukása után császári ezredek tanyája. 1776-ban Mária Terézia a várat a görögkatolikus püspökségnek adományozta, s 1778-tól papneveldét alakítottak ki az épületben. A vár az Ung folyó jobb partján egy vulkanikus eredetű sziklára épült. Többször átépítették a védelmi céloknak megfelelően. Területe 2,5 hektár. Az északkeleti oldalról meredek sziklafal határolja, három oldalról pedig 15-20 méter széles, 8-10 méter mély szárazárok. A vár külső kapuja előtt volt az elővár, ahol a katonák laktak. A külső várat ötbástyás andezitből épült védőfal veszi körül, a bástyák közül három un. fülesbástya.

Többször átépített kapu vezet a belső várba. A palota kétemeletes, saroktornyos, belső udvaros. A keleti kapun az 1598-as évszám és a Drugeth család seregélyes címerének töredéke látható. A várkertben megtalálhatók az 1728-ban leégett középkori gótikus templom konzervált romjai. A templom történelmi jelentőséggel bír. 63 görögkeleti pap 1646-ban itt tett hűségesküt a római pápára, létrehozva ezáltal a kárpátaljai görögkatolikus egyházat. A várkertben található a XIX. századi helyi öntöttvas-művészet két remekműve: a Pihenő Hermész és a Héraklész a lernai hidrával. A várpalota 30 termében a Kárpátaljai Honismereti Múzeum kiállításai tekinthetők meg. Különös figyelmet érdemel a népművészeti, természettudományi, népi hangszereket bemutató részleg, valamint az ősnyomtatványok és ikonok terme.

https://kmmi.org.ua/regiok/telepulesek/ungvari-jaras/ungvar

https://www.muemlekem.hu/hatareset/Gorog-katolikus-puspoki-palota-es-szekesegyhaz-Ungvar-523

http://www.karpataljaturizmus.hu/index.php?p=h&a=27

A Vereckei-hágó a Beszkidek és a Máramarosi havasok közötti átjáró 841 m tengerszint feletti magasságban. Nekünk magyaroknak különösen fontos a Vereckei-hágó. A hagyomány szerint Árpád vezér itt vezette be népünket új hazánkba a Kárpát-medencébe. A hágót ma már elkerüli a főútvonal, 1980-ban a moszkvai olimpia idejére új vonalvezetésű utat építettek Munkács és Lvov között. A hágóról csodálatos látvány tárul szemünk elé, s elképzelhetjük amint Árpád apánk és őseink megálltak itt, s körbe tekintettek.

Kis túlzással nincs olyan magyar ember a földkerekségen, akinek a Verecke szó hallatán ne dobbanna meg az átlagosnál kissé erősebben a szíve. A Matl Péter munkácsi szobrászművész által tervezett honfoglalási emlékmű mellett állva, végigtekintve a tájon pedig talán tényleg nincs senki, aki ne érezné át a magyarságát. A legtöbben a nevezetes hágót Árpád vezérrel kötik össze – helyesen, ugyanakkor a hágónak ennél sokkal többször volt komoly szerepe a magyar történelemben. Így egy több mint ezeregyszáz éves kalandra hívjuk az érdeklődőket, a hágó történetének megismerésére. Ha a Kárpátokról felidézünk egy jól ismert képet, a többség bizonyára a Magas-Tátra vagy a Fogarasi-havasok bérceit képzeli el. Ehhez mérten szoktak gondolkodni a hágókról, így akár gondolhatnánk úgy is, hogy Árpád és magyarjai Hannibálhoz hasonló haditettet hajtottak végre a Kárpátokon való átkeléssel. De ne tegyünk így! A Vereckei-hágó ugyanis mindössze 839 méter magas – bár még így sem a legalacsonyabb a környéken, hiszen a Kárpátok vonulatai a Duklai-hágónál 502 méterre alacsonyodnak. A ma jórészt Ukrajnához tartozó (de Szlovákiába, Lengyelországba és Romániába is átnyúló) Északkeleti-Kárpátok ugyanis a hegységkoszorú legalacsonyabb tagja. A nagytájon belül a Máramarosi-havasok hegységsora az egyetlen, melynek csúcsrégiója meghaladja a 2000 métert, így 1939–40-ben (Észak-Erdély és így a Radnai-havasok visszacsatolásáig) Magyarország legmagasabb pontja volt – ma pedig Ukrajnáé.

https://www.magyarorszag-szep.hu/Verecke/index.html

https://rubiconintezet.hu/project/verecke-a-karpat-medence-szivebe-vezeto-hires-ut/

A tiszamenti öt koronaváros legnagyobbika, egykor szász település volt.
A szász kereskedők, sóbányászattal foglalkozó magyarok és földműves ruszinok lakta település képe mára alaposan átalakult, de még mindig az egyik legjellegzetesebb magyar vonatkozásokkal rendelkező település Kárpátalján. Napjainkban, lakosságának 45%-a magyar, híven őrzik hagyományaikat, ápolják kultúrájukat, történelmüket. Erről tanúskodnak a településen állított emlékművek, köztük a Rákóczi szabadságharc tiszteletére emelt kopjafa, a Turul-emlékmű vagy akár a sztálini lágerekbe elhurcolt magyar áldozatok emlékére állított kopjafa.

Erődített templomát 1270-ben V. István építtette. A 14.-15. században gótikus stílusban felújították. A reformáció térhódításaival, 1524-ben a reformátusoké lett. 1657. február 17-én II. Rákóczi György az országgyűlést megelőző istentiszteletet tartotta itt, az országgyűlés a városházán volt, ahol elhatározták a lengyel hadjáratot. 1717-ben a tatárok felgyújtották, 1790-ben a károkat rendbehozták, majd 1970-ben újították fel ismét. A templomhajó famennyezete népies díszítésű, geometrikus és ornamentális motívumok, színes madarak díszítik. A mennyezetet 1789-ben a Nyitra megyéből származó Váli Antal festette. Faharangtornya 18. századi, a templomot védőtornyos fal övezi. A viski református templom kertjében egyébként 22 nyitvatermő növény található meg, és még rengeteg más egzotikus növény. Ez Kárpátalja egyik legnagyobb, nyitvatermőket bemutató kertje.
Görögkatolikus temploma 1831-ben épült az Angyali üdvözlet tiszteletére.
Visknek több ásványvízforrása van, az ásványvizet a viskiek borkútnak hívják. Az egykori (1818-1918) Magyarország-szerte híres várhegyi fürdő ásványvízforrása a szovjet érában történő higanybányászat következtében kiapadt. Szerepét a Saján-hegyi ásványvízforrások vették át. A gyógyhatású ásványvizek hasznosítása tette ismét országos hírűvé a Saján Szanatóriumot.
A Saján Szanatórium mellett, az úgynevezett Villa-völgyben található a mesterségesen kialakított Sajáni-tó, mely vízibiciklizésre, sétálásra, úszásra is alkalmas. A tavat az Avas-hegyvonulat veszi körül.

A település egy másik nevezetessége az újjáalkotott viski turul-emlékmű. Az eredeti turul emlékmű avatóünnepségére 1944 júniusában került sor. Akkor, amikor a szovjet csapatok lassan már elérték a Kárpátok hegyvonulatát. Az Árpád-vonal, a Szent László- és a Hunyadi-állás erődítései készen álltak, a honvéd alakulatok felkészültek arra, hogy hosszú időn át föltartóztatják az ezeréves ősi határt átlépni szándékozó ellenséget. Október második felében azonban csaknem az egész Kárpátalját elfoglalták az előrenyomuló szovjet csapatok. Bekövetkezett 1944 gyászos novembere, amikor a kárpátaljai magyar férfiakkal együtt a viski férfiakat is a sztálini lágerekbe hurcolták. Az új hatalom nem kegyelmezett az akkor felavatott turulmadárnak sem. 1945-ben a falu központjában álló emlékművet lerombolták.

Szerencsére megmaradt néhány korabeli fénykép, a levéltárból előkerült az emlékmű műszaki rajza is. Nem hiányzott a közakarat sem, mely megfogalmazta a viski turulmadaras emlékmű újraépítésének szándékát.
A rendszerváltás után, az újabb szoboravatóra 2006. március 19-én került sor, amely Matl Péter szobrászművész alkotása. „A viski turulmadár összetett szárnyakkal ül a helyén. Figyel. Nézi, mi zajlik körülötte. A jövőt fürkészi, amely errefelé gyakran hoz súlyos megpróbáltatásokat… Az emlékművön elhelyezett márványtáblákon összesen 216 név szerepel. Azoké, akik a két világháborúban és a lágerekben haltak oda. Az ünnepségen a kétszáztizenhat erőszakosan kiontott életért ugyanannyi gyertya égett… Államalapító István királyunk ünnepén a mártírok nevét tartalmazó márványtáblák mellé egy újabb került. Ezen az egykori koronaváros, Visk címere látható. Rajta az 1620-as évszám és a csodaszarvas okán számunkra oly kedves szarvas. Turulmadár és szarvas. Mindkettő a miénk.” Olvashatjuk a kárpátaljaiak vallomását az általuk szerkesztett www.karpatinfo.net oldalon.

https://www.karpatinfo.net.ua/latnivalo/300459-turul-emlekmu-visk
https://hu.wikipedia.org/wiki/Visk

A bányavárosok környékén, Alsósztregován született Madách Imre, a magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja. (1823. január 20. – 1864. október 5.)

“Nem adhatok mást csak mi lényegem.”
“Tragédiának nézed? Nézd legott komédiának, s mulattatni fog.”

Vályi András szerint "Alsó Sztregova. Tót falu Nógrád Várm. földes Urai Madách, és Révay Uraságok, lakosai leginkább evangelikusok, fekszik F. Sztregovához 1, Gácshoz, és Losontzhoz 2 mértföldnyire. Nevezetesíti e’ vidéken legszebb, ’s legnagyobb Templomjok, a’ mellynek Kriptájába jeles, és nevezetes úri Férjfiaknak tetemeik helyheztettek; nem külömben Madách, és Révay Uraságoknak két szép kastéllyaik. Határja középszerű, fája bőven van, legelője, réttye hasznos, szőleji mostan kezdődnek, piatzok Losontzon."

(Vályi András, másként: Vályi K. András (Miskolc, 1764. november 30. – Pest, 1801. december 2.) statisztikus, földrajztudós, pedagógus, a Pesti Egyetemen a magyar nyelv első tanára.)

Sztregova a 15. századtól kezdve a Madách család birtoka volt. Eredeti kastélyuk 1717-ben leégett és felújítása után, 1758-ban ismét leégett. A napjainkban látható kastélyról úgy tartják, hogy a 18. század végén az író nagyapja, Madách Sándor kezdte építeni. Csáky Károly szerint azonban Madách Sándor ezt az úgynevezett „új kastély”-t egy birtokrésszel együtt szerezte vissza a családnak és elkezdte rendbehozatni, a fia pedig, idősebb Madách Imre (a költő apja) befejezte és környékét parkosította. Az író ebben az „új kastély”-ban töltötte gyemek- és ifjúkorát 1844-ig, 1854-től itt volt lakhelye, és itt hunyt el 1864-ben.

Halála centenáriumának évében, 1964-ben az épületben irodalmi múzeumot rendeztek be, amely Madách és a régió több más nevezetes irodalmárának állított emléket. Később a kiállítást Madách-múzeummá alakították át, bár az írótól alig maradt eredeti relikvia. A kastélyt 1984-től kezdve restaurálták, és 1996-ban nyitották meg újra az irodalmi kiállítást.

2010-ben a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és Nógrád megye közös projektje elnyerte az Európai Unió pályázatát. Az így nyert összegből újították fel a csesztvei Madách Imre Emlékmúzeumot és Alsósztregován a kastélyt. A felújított, de még üres kastélyépületet 2013. januárban adták át, az állandó Madách Imre emlékkiállítást 2014. március 26-án nyitották meg.

A kiállítást a kastélyépület földszinti termeiben alakították ki. Rögtön az elején, korhű íróasztallal a költő lakó- és dolgozószobája látható, melyet oroszlánbarlangnak nevezett. Itt írta nagyobb műveit, köztük Az ember tragédiája című művet (az utolsó változatot 1859. február 17-től 1860. március 26-ig). A két-három további termet korabeli bútorokkal, igényes enteriőrökkel rendezték be, a falakon elhelyezett képek mellett rövid kétnyelvű (magyar és szlovák) ismertetések olvashatók. A kiállított darabok többnyire nem a Madách család eredeti berendezési tárgyai - azokból szinte semmi nem őrződött meg -, de így is érzékeltetik a 19. századi nemesi kúria életének hangulatát. A kiállítás második része Az ember tragédiája vázlatos tartalmával, főbb gondolataival ismerteti meg a látogatót. Ádám útját követve végig vezet mind a 15 színen, közben kiemelt idézeteket olvashatunk, belehallgathatunk a dráma egy-egy régi előadásának hang- vagy filmfelvételébe, megtekinthetjük színpadi díszletek makettjeit, majd a Tragédia különféle illusztrációit.

A kastélypark egy távolabbi, elhagyott részén található az író síremléke: Rigele Alajos bronzszobra a karjait ég felé nyújtó Ádámot ábrázolja. Madách Imre hamvait eredetileg a falu temetőjében helyezték el, majd 1936-ban exhumálták és a parkban kialakított sírboltba helyezték.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Als%C3%B3sztregova
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mad%C3%A1ch-kast%C3%A9ly

A művészet és a történelem kedvelőit megragadja a Szlovákia nyugati részén, a Nyitrától (Nitra) nem messze fekvő Appony (Oponice) községben található a 16. században, reneszánsz stílusban épült kastély.

Az Apponyi-család birtoka volt, amely azt a 19. század közepén átalakította és kibővítette. Az utolsó építési módosítások következtében neogótikus elemeket kapott.

A kastélyban jelenleg az Apponyi-múzeum kapott helyet, amelyben többek között megcsodálhatjuk a falfestményeket és a vadásztrófeákat. A kiállítás megismerteti a látogatót a jelentős magyar nemesi Apponyi-nemzedék történelmével, amelyből az albán királynő, Apponyi Geraldine is származott. A kastélyban épségben fennmaradt Magyarország hajdani, egyik legnagyobb könyvtárának egy része.

https://slovakia.travel/hu/apponyi-kastely

Árva várának legendája szerint a régmúltban lovagok érkeztek az országba nehéz páncélzatban, a forró nyár ideje alatt. Az elkeseredett lovagok az Úrhoz kezdtek fohászkodni, hogy védje meg őket a tűző nap sugaraitól. Az első lovag azt kérte, hogy az Úr borítson sátrat fejük fölé, míg a második azért fohászkodott, hogy inkább egy várat építsen, mely olyan magasan helyezkedik el, hogy az elbújik a felhők közt a nap elől! A harmadik lovag annyit kért, hogy a vár magányosan álljon, környékén ne lakjanak emberek sem. Amint kimondták a kívánságokat, hirtelen orkán kerekedett és a lovagokat magával ragadta. Amikor magukhoz tértek, egy várban találták magukat. Az erődítmény kopár, a környékből kimagasló hegyen állt, sem falain belül, sem kívül, a lovagokon kívül senki sem volt. A legenda szerint a lovagok az Árva vára nevet adták neki.

Árva vára Szlovákiában, Árvaváralja (Oravský Podzámok) község mellett az Árva folyó szintje felett 112 méterre magasodó sziklára épült a Kis Fátra csodaszép környezetében. A középkorban fontos szerepet játszott Magyarország északi határa és a Lengyelország felé vezető kereskedelmi út védelmében. A vár alapításáról nem lehet tudni semmit sem, de feltételezhető, hogy mint sok más magyar vár, ez is közvetlenül az 1241-es tatárjárás után épült. Mikszáth Kálmán szóhagyományokra alapozva állítja, hogy a templomos lovagok építették. Első ismert birtokosai a Balassák voltak. Oklevélben először 1267-ben történik említés a várról, amikoris IV. Béla kiváltotta Balassa Mikótól, és ettől kezdve egy ideig királyi várként funkcionált. Ekkor már létezett a fellegvár és valószínűleg a középső vár is. Az alsóvár helyén fából ácsolt épületek álltak. A királyi megbízottja a várispán volt.

1298-ban a király a trencséni Csák Máténak adományozta, majd annak halála után Doncs mesterre bízta a várispánságot, aki húsz éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget és árvai grófnak nevezte magát. 1331-ban Károly Róbert a körmöci Lipót grófot nevezte ki árvai grófnak majd 1335-ben várispánná is tette. Lipót ezt a tisztséget 1349-ig töltötte be.

A második világháború után a korábbi német és magyar birtokokat államosították Szlovákiában. A vár állami tulajdon lett. Jelenleg is tartanak a karbantartási és rekonstrukciós munkák. A vár jelenleg nemzeti emlékhely és múzeum szerepét tölti be. Bemutatják a vár történetét, legrészletesebben a Thurzó-korszakot és a közbirtokosság idejét. Természettudományi és néprajzi kiállítás is van a múzeumban. Meg kell említeni a gazdag ornitológiai gyűjteményt, mely Antoni Kocjan lengyel erdész munkája.

https://www.travelguide.sk/hun/turisztikai-erdekessegek/oravsky-hrad_20_1.html

Nemcsak Sáros, de egész Szlovákia büszkesége az egyik kétségtelenül legszebb szlovák város, az ódon Bártfa. Joggal sorolták be 2000-ben az UNESCO természeti és kulturális örökségének jegyzékébe.
Bártfáról az a hír járja, hogy Szlovákia leggótikusabb városa. Történelmi magjának központi tere a jellegzetes homlokzatú oromzatos kontytetős ódon polgári házsorral szegélyezett téglalap alakú tér.
A tér közepén áll a 16. századból származó volt városháza épülete. A városháza értékes termeiben a honismereti múzeum legértékesebb tárgyai vannak kiállítva. A múzeum további tárgyait a tér délnyugati sarkában álló, reneszánsz árkádos, eredetileg gótikus polgári Gantzughof-házban helyezték el.
A tér legjelentősebb műemléke az annak északi részében álló római katolikus Szent Egyed bazilika (Bazilika minor sv. Egídia). A 15. század elején kezdték építeni és fokozatosan nagyvonalú háromhajós gótikus bazilika alakot kapott. A belső részben figyelemreméltó a 15. századból származó 11 későgót szárnyas oltár-együttes, melyek közül néhány plasztika az európai fafaragás csúcspontját jelenti.

Egyedülálló kilátást nyújt madártávlatból Bártfára a hatalmas újgót stílusú templomtorony körfolyosója.
A város dísze a ferences kolostor és templom. A kolostor a városi erődítmény védőfalai közelében áll, amely Szlovákia legsértetlenebb állapotban fennmaradt középkori védőrendszere. A kőből készült védőfalakon kívül 3 kaput és 10 bástya maradt fenn.

http://slovakia.travel/hu/bartfa

Mint egy néma őr áll az SNP (a Szlovák Nemzeti Felkelés rövidítése) Tér felett az óratorony. Karcsú, gyönyörű, fenséges… uralja a teret és mintha óvná a „falai alatti téren” zajló életet.

A zöldnek, mázsálónak és legújabban ferde toronynak is nevezett Óratorony a besztercebányai SNP Tér felső végén áll. A torony a város történelmi magjának hátterét alkotó látványosságok közé tartozik.
A torony kezdetben a toronyóra hordásán kívül őrfunkciót is betöltött. A toronyból kapcsolatot lehetett teremten a Vartovka és a Šachtičky őrtornyaival, amelyekről a várost fenyegető esetleges veszedelmet jelentették. A toronyban a trombitások laktak, akik tűzvész esetén kimentek a torony körfolyosójára, és riadót fújtak.
Mivel a városi mázsa épülete mellett állt, az óratornyotmázsáló toronynak is nevezték. Az óratorony alatt városi kínzókamra és börtön volt. Felépítése óta a torony többször leégett, több módosításon és átalakításon esett át. A 20. század kezdetétől fogva a torony fokozatosan elhajlik tengelyétől, ami szabad szemmel is látható. Ma a torony már 68 cm-rel ferdébb. Egy ősi legenda arra is magyarázatot talál, hogy miért ferde a torony: A tornyot az éjszaka azok az arra szálló angyalok billentették meg, akik a torony felett összeütköztek, és beleakadtak annak csúcsába.
Az óratorony jelenleg a nyilvánosság számára is nyitva áll, a tetejére 101 fából készült lépcsőfokon lehet feljutni. A torony körfolyosójáról csodálatos kilátás nyílik a lent elterülő város egész területének panorámájára és a távolban a Körmöci-hegység vagy az Alacsony-Tátra hegycsúcsaira.

https://slovakia.travel/hu/a-besztercebanyai-ferde-torony-sikma-veza-v-banskej-bystrici

Sokadik felvidéki utamon “vettem észre” Besztercebánya újjászületett jelentős értékeit, a gazdag bányaváros látványos reneszánsz palotáit.
A főtéri épületek, gazdag díszes polgárházak, egy kicsi helyen ennyi érték, amik 4-500 évesek, a török ide már nem jutottak fel rombolni pusztítani.
Csak érdekességként arany – ezüst, de főleg rézércbányászat és kohászat gazdagította a várost és lakóit-600 éven át.
a “réz világ fővárosának” is hívták! Ebből is látszik országunk nemzetünk szorgalma középkori gazdagsága. EURÓPAI méretben is kiemelkedő.
Hála ebből adódóan legalább tíz 2-3 szintes reneszánsz épület került kamerám elé, kiemelésre érdemes faragott erkélyekkel, szépséges homlokzattal-színes sgraffitókkal, címerekkel, oszlopaikkal, loggiákkal, egyedi kapuzatukkal, rekonstruált boltozatos belső terekkel-azok freskóival. A legtöbbjük kávézó, söröző, étterem, szálloda, múzeum-ként funkcionál. A védett műemlékek előterében jó volt múlatni az idő, jó társaságban, finom kávéval, hideg sörökkel, hagyományos ételekkel.

Régi városháza, Mátyás-ház, Barbakán, Thurzó-ház, Beniczky-ház, Királyválasztó palota, Ébner-ház és a polgárházakból még 3-4 szépség.

Bagyinszki Zoltán – igyekeztem a teljesség igényével bemutatni őket.

https://bagyinszki.eu/?s=beszterceb%C3%A1nya

A felvidéki magyarság identitásának jelképe. II Rákóczi Ferenc szülővárosa. Sátoraljaújhelytől 3 km-re keletre, a szlovák-magyar határ mellett található.

II. Rákóczi Ferenc, Emlékiratok (részlet)

A Rákóczi várkastélyban született 1676 március 27-én II. Rákóczi Ferenc. A kastélyt 1579 körül építtette Zeleméri Kamarás István tokaji várkapitány, pompás várkastéllyá Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György fejedelem építtette át. A kastély a 17. században élte a fénykorát, a Rákóczi-szabadságharc bukását követően azonban elkezdődött a pusztulása: sokáig volt lakatlan, tűzvész pusztított benne, az évszázadok alatt romossá vált.

A magyar reneszánsz építészet egyik gyöngyszeme, több évig tartó felújítást követően (2018-2021) újra méltó állapotban várja a fejedelem tisztelőit a fejedelem korát megidéző élményekkel és kiállítással, szállodával, étteremmel és borkóstolóval egyaránt. Az épületet a határon túli magyar épített örökség megóvásával foglalkozó Teleki László Alapítvány koordinálásával, a Magyar Kormány támogatásával újították fel. A teljes felújításra Magyarország kormánya 8 és fél millió eurót bocsátott rendelkezésre, ebből teljesen újjáépítették a kastélyt, és rendezték a környékét. 

II. Rákóczi Ferenc, Emlékiratok (részlet) I Levél az örök igazsághoz

https://turizmus.com/desztinaciok/regi-pompajaban-fogadja-a-latogatokat-a-borsi-rakoczi-kastely-1176334

Kodály Zoltán és Csitár

„A csitári hegyek alatt régen leesett a hó...”

A zoboralji település Nyitrától 6 km-re északkeletre, a Tribecs-hegység részét képező Zsibrica hegy oldalán fekszik.

Kodály Zoltán zeneszerző, népzenekutató tiszteletére 2005. augusztus 28-án emléktáblát avattak, aki 1906 és 1917 között többször járt gyűjtőúton a Zoboralján, így Csitárban is. Ő jegyezte le az egyik legismertebb, az A csitári hegyek alatt kezdetű népdalt is, amelynek köszönhetően a település beírta magát a magyar kultúrtörténetbe. Csitárban Kodály 27 népdalt jegyzett le, köztük az Egy szegény asszonynak volt tizenkét lánya, a Szerelem virágja felfolyott a fára és a Bú írte a kutyát kezdetű népdalokat is.

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ. Legyen a zene mindenkié.” (Kodály Zoltán)

Az Apponyi család kastélya és kápolnája, Pozsonytól 15 km-re keletre, a Kis-Duna jobb partján fekszik.
Éberhárd várát a 14. század második felében emelték, amelyet a 17. század végén Szelepcsényi hercegprímás kastéllyá alkított át, várpkápolnáját is ő építtette. A 19. század elején az Apponyi család lett a falu földesura, ők fejezték be a kastély építését is.

A kastélyban nevelkedett gróf nagyapponyi Apponyi Albert (született 1846. május 29-én, Bécsben) neves politikus, közoktatásügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, 1921-től 1933-ig a Szent István Akadémia elnöke, a trianoni magyar békeküldöttség vezetője. Itt a kápolnában helyezték örök nyugalomra.
Itt hunyt el 1899. február 28-án gróf nagyapponyi Apponyi György országbíró, kancellár, a főrendiház és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Konzervatív Párt vezéralakja (Apponyi Albert apja).
Itt született Apponyi György (1898–1970) politikus (Apponyi Albert fia).
A neogótikus Szent György-temetőkápolnát gróf Apponyi György építtette 1872-ben. A templom keleti részén áll még a reneszánsz kápolna, amely a 17. század második felében készült. A templomban és a templom körül az Apponyiak síremlékei találhatók.

Apponyi Albert 1933. február 7-én halt meg Genfben. Halálakor a magyar kormány fődelegátusaként dolgozott a genfi székhelyű Népszövetségben. Koporsóját a Szent József templomba vitték és onnan a Notre-Dame-Székesegyházba. A gyászszertartáson jelen voltak a Népszövetség küldöttei. Svájc nevében Giuseppe Motta, volt köztársasági elnök búcsúztatta, majd a koporsót vonattal Budapestre szállították.  

Gömbös Gyula miniszterelnök javaslatára Apponyi Albertet az Országház kupolacsarnokában történt ünnepélyes beszentelés után a Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári Koronázó Főtemplomban temették el 1933. február 14-én, ahova addig csak királyokat temettek. Több százezer – bizonyos sajtótudósítások szerint több mint félmillió – ember tette tiszteletét gróf Apponyi Albert ravatalánál.

„Született vezér volt, vérbeli arisztokrata, talán korunk utolsó igazi mágnása, de osztályának fogyatkozásai nélkül, olyan nemes veretű, hogy magához vonzotta és meghódította a demokráciát is. Egész életét a nemzetének áldozta. Végül felajánlotta utolsó értékét is: aggkorának nyugalmát. Mikor télvíz idején, nyolcvanhat éves korában, nagy útra kelt az ország szolgálatában: úgy ment a fáradalmak és veszedelmek elé, mint a katona a tűzvonalba. Gyönyörű élete a kötelességtudásban telt el; a vége a hős halála volt.” 
(Herczeg Ferenc író, politikus, a Magyar Revíziós Liga elnöke Apponyi Albert halálakor írta az elhunyt politikusról.)

Apponyi Albert utolsó akarata az volt, hogy akkor vigyék haza Éberhárdra, ha az újra magyar föld lesz. Az első bécsi döntés után Éberhárdot visszacsatolták Magyarországhoz. Hogy kívánságát teljesítsék, a gróf Apponyi Albert hamvait 1942-ben helyezték végső nyugalomra Éberhárdon.

Éberhárd lakosságának módosulása az évtizedek során:

1880-ban 650 lakosából 494 magyar, 65 szlovák, 51 német anyanyelvű és 2 külföldi volt.
1890-ben 676 lakosából 616 magyar, 36 szlovák, 22 német és 2 egyéb anyanyelvű volt.
1900-ban 726 lakosából 674 magyar, 26 szlovák, 23 német és 3 egyéb anyanyelvű volt.
1910-ben 828 lakosából 782 magyar, 26 német, 17 szlovák és 3 egyéb anyanyelvű volt.
1921-ben 891 lakosából 866 magyar és 14 szlovák nemzetiségű volt.
1930-ban 1217 lakosából 696 magyar és 487 szlovák nemzetiségű volt.
1941-ben 887 lakosából 881 magyar és 2 szlovák nemzetiségű volt.
1991-ben 1289 lakosából 765 magyar és 514 szlovák volt.
2001-ben 1349 lakosából 682 magyar és 639 szlovák volt.
2011-ben 1861 lakosából 1158 fő szlovák és 625 magyar volt.

https://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/apponyi-albert-nyughelye/
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89berh%C3%A1rd

Kodály Zoltán és Galánta

(Kecskemét, 1882. december 16. - Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas, kiváló művész, magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja, majd 1946-tól 1949-ig elnöke.

Kodály Zoltán habár nem született a Felvidéken, mégis Galántát tartotta szülőföldjének. Édesapja a magyar-flamand-cseh-morva felmenőkkel rendelkező Kodály Frigyes (1853–1926), a kecskeméti vasútállomás teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn, anyja pedig zongorán játszott és énekelt. „Félig-meddig galántai vagyok magam is: ott töltöttem gyermekkorom legboldogabb hét esztendejét…” olvashatjuk Kodály Zoltán hátrahagyott írásaiban. Kodály háromévesen került a Pozsony megyei Galántára, ahol 1888 szeptemberében a népiskola tanulója lett. Nagy hatást gyakoroltak rá az itt töltött évek. Mindenekelőtt iskolatársai, a „mezítelen pajtások”, akiknek a Bicinia Hungaricát ajánlotta 1977-ben.

A Kodály család hét évet töltött Galántán. 1892-ben költöztek Nagyszombatra, mai nevén Trnavára. A nagyszombati Érseki Főgimnázium diákjaként folytatta tanulmányait, ahol barátságot kötött Mikuláš Schneider - Trnavskýval, a kiváló szlovák zeneszerzővel. Itt kezdte meg zenei tanulmányait is, nagyrészt önművelőként és itt születtek meg Kodály első kompozíciói is, mint pld. a D-moll nyitány, az Ave Maria szóló énekhangra, orgonára, vagy a Stabat Mater. Érdekes megemlíteni, hogy Kodály Galántán és Nagyszombaton szlovákul nem tanult meg. Osztálytársai magyarul beszéltek és magyar oktatásban vett részt. Népzenegyűjtéskor tanulta meg a szlovák nyelvet könyvből és a falusi emberek között.

Kodály a mai Szlovákia területén jelentős népdalgyűjtő munkát folytatott. Felvidéki népzenegyűjtéseit 1905-ben kezdte Pozsony-megyében és folytatta 1920-ig Nyitra, Komárom, Bars, Hont, és Gömör megyében. A tizenöt év alatt megközelítőleg 2000 magyar és 140 szlovák népdalt gyűjtött. A felvidéki gyűjtés hatására megjelent három írása az Etnographia című folyóiratban (Mátyusföldi gyűjtés, Zoborvidéki népszokások, Pótlék a Zoborvidéki népszokásokhoz) és doktori disszertációjában is merített a felvidéki gyűjtésből. Az összegyűjtött népdalok hatással voltak zeneszerzői munkájára is. 1933-ban fejezte be Kodály a „híres galántai cigánybanda és Mihók prímás” hatására írt Galántai táncokat. A Szlovákiában gyűjtött népdalok jelentős részét Kodály vokális műveiben dolgozta fel, mint például a Mátrai képekben, Zoborvidéki népdalban, Magyar népdalokban, Köszöntőben, Gömöri dalban, Három gömöri népdalban.     

Kodály Zoltán Galántához való kötődését, a településen, egy szobor és egy emléktábla is őrzi, valamint egy általános iskola és egy gimnázium is a nevét viseli. A zeneszerző szobrát születésének centenáriuma alkalmából 1982-ben avatták fel az Esterházy neogótikus kastélyhoz tartozó parkban.
A galántai vasútállomás épületének falán található tábla a házban eltöltött éveket idézi a következő felirattal: ebben a házban élt 1885-től 1892-ig a világhírű zeneszerző. Az emléktáblát Kodály Zoltán születésének 120. évfordulójára készítették.

Talán Kodálynak tulajdonítható, hogy Galánta és Kecskemét ma, testvérvárosok.

https://www.parlando.hu/Csehi%20-%20Kodaly%20-%20Szlovakia.htm
https://moly.hu/alkotok/kodaly-zoltan/wikipedia
https://esterhazygalanta.sk/hu/tortenelem/?cn-reloaded=1
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gal%C3%A1nta
https://ujszo.com/regio/megujult-a-galantai-kastely-eszaki-tornya
https://esterhazygalanta.sk/hu/tortenelem/

Szlovákia második legnagyobb városa, nemcsak Kelet-Szlovákia, de a Keleti-Kárpátok központja is, amelyek több nemzet és nemzetiség sajátosságait egyesíti. II.Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona nyughelye, Márai Sándor szülővárosa.

Kassán található Európa egyik legszebb székesegyháza, a Szent Erzsébet székesegyház, közismert nevén a kassai dóm. 1906-ban itt helyezték örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József hamvait. Itt nyugszik még generálisa, tábornagya Esterházy Antal gróf, udvarmestere Sibrik Miklós ezereskapitány, társa Bercsényi Miklós gróf és annak felesége, Csáky Krisztina grófnő.

II Rákóczi Ferenc: Emlékiratok (részlet) Levél az örök igazsághoz Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész előadásában

Kassa a Hernád folyó mentén fekszik a Kassai-medence nyugati szélén. A város hosszú és gazdag történelemmel rendelkezik, és a jelene is nagyon dinamikus. Kassa évszázadokon keresztül az egész régió legfontosabb kereskedelmi, ipari, kulturális és oktatási központja volt. A középkori Kassa a helyi apátság és a vár között félúton alakult ki. A város írásos említése 1230-ba nyúlik vissza, amikor a települést Villa Cassa néven említik. Ebből a változatból alakult kis a latin Cassovia elnevezés, később a német Kaschau, a magyar Kassa és végül a szlovák Košice is.

A város 1342-ben szerezte meg a szabad királyi város rangot. A város számára különösen fontos volt 1369. május hetedike, amikor a város Európában elsőként kapta a király által aláírt címer okmányt. Jelenkorban ezt a napot Kassa város napjaként ünnepelik. A 15. században Kassa Magyarország második legnagyobb városa volt hétezer lakossal (Buda után, Pozsony előtt). A 20. század radikális, nagyrészt politikai változásokat hozott a város számára. Kassa több új állam részévé is vált ebben a században. Az első változást 1918 utolsó napja hozta, amikor Kassa Csehszlovákia részévé vált. 1938 is komoly változást hozott, Kassa ekkor hat évre a Horthy-féle Magyarország része lett. 1945-ben a várost az elsők között szabadította fel szovjet hadsereg, és ez év áprilisában itt ült össze először hazai földön a csehszlovák kormány. Ennek az ülésnek végeredményeként született az a dokumentum, amelyet Kassai kormányprogramként ismerünk. Ebben az időben nagy mértékben megváltoztak a város egyéb jellegzetességei is – főleg a város nagysága, nemzetiségi összetétele és arculata. A második világháború végétől a 20. század végéig a város lakossága több mint kétszeresére nőtt. Az új (főleg vidékről érkező) lakosok számára ebben az időben több új lakónegyed született. Ma a város lakosságának nagy része szlovák nemzetiségű, de élnek itt magyarok, németek és romák is. Košice legnagyobb ipari vállalata a Keletszlovákiai Vasmű lett (ma U.S. Steel), amely a város délnyugati részén épült fel.

A város nevezetességei után nem kell sokat utazni, a legnagyobb részük a történelmi városközpontban találhatóak. Ezek a műemlékek alkotják Szlovákia legnagyobb városi műemlék-rezervátumát. A műemlék-rezervátum központi része az orsó alakú főtér, melyet joggal tartanak Szlovákia egyik legszebb terének. A tér valójában egy állandóan nyüzsgő sétány, amelyet sok gyönyörű történelmi épület övezi. A város és a tér domináns épülete a gótikus Szent Erzsébet-dóm, amely nemcsak Szlovákia legnagyobb temploma, hanem a nyugati keresztény egyház legkeletebben fekvő székesegyháza is. II. Rákóczi Ferenc nyughelye. A dóm északi homlokzatánál áll a 14. századból származó Orbán-torony. A különálló Szent Mihály-kápolna a 14. századból származik, és eredetileg csontházként szolgált. A kápolna a Szent Erzsébet székesegyházzal és az Orbán-toronnyal együtt egy Szlovákiában egyedülálló gótikus épületegyüttest képez.

A főtér különösen nyáron élénk, főleg a színház és a székesegyház közötti terület. Ez a rész valójában egy park, amelyet egy éneklő szökőkút díszít. A főtér déli részén megismerkedhetünk a középkori városfalakkal. Itt az alagsorba belépve az Alsó-kapu felújított alapjában találjuk magunkat, amit rendhagyó galériaként és koncertteremként használnak. Kassa jelképe a Maratoni futó szobra. Ez a szobor a minden évben megrendezett Kassai Békemaraton jelképe, amely a világ legrégebbi maratoni futóversenyei közé tartozik. A város egyik múzeumában látható a híres kassai aranykincs. Ez az egyedülálló 11 kilogramm súlyú érmegyűjtemény a 15. és a 17. század környékéről származik, és Európa 81 pénzverdéje képviselteti magát benne.

Szent Erzsébet székesegyház

A Szent Erzsébet-főszékesegyház, ismertebb nevén a kassai dóm Kassa egyik legszebb és legjellegzetesebb épülete, Európa egyik legszebb székesegyháza. A dóm érett gótikus stílusban épült egy korábbi, Szent Erzsébetnek szentelt plébániatemplom (románkori, majd egyhajós csúcsívessé alakított) helyén, amely 1378-ban leégett. Nem állapítható meg pontosan, mikor kezdték el építeni az új templomot, IX. Bonifác pápa 1402-ből származó bűnbocsánati bullája, amellyel támogatni kívánta a várost, hogy hozzájáruljon a templom építésének tetemes költségeihez, továbbá azokról a sírkövekről, amiket a főhajó pilléreinek alapozásakor találtak, ebből lehet következtetni arra, hogy az építkezést 1380 körül kezdték el. A dóm építése 1378 körül kezdődött, és több szakaszra osztható.

Nem csupán azért, mert a történelem viharai nyomot hagytak a dómon, hanem azért is, mert 1804-ben létrehozták a Kassai egyházmegyét és az egykori plébánia templom székesegyházi rangot kapott, több felújításon esett át. Ezek közül a leginkább számottevő az 1877 és 1896 közti felújítás volt, ekkor a templomot nemcsak restaurálták, hanem át is építették, igyekezvén visszatérni az eredeti, öthajós tervhez. Az építkezést Steindl Imre tervei alapján Franz Schmidt irányításával végezték. Ekkor bontották le a Szent József-kápolnát. Az átépítés utolsó szakaszában az északi hajó alá kriptát építettek. 1906-ban itt helyezték örök nyugalomra II. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona és a fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József hamvait. Itt nyugszik még generálisa, tábornagya Esterházy Antal gróf, udvarmestere Sibrik Miklós ezereskapitány, társa Bercsényi Miklós gróf és annak felesége, Csáky Krisztina grófnő.

II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok (részlet) Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész előadásában

Jezsuita-premontrei templom és rendház

A Kassa „szilvamag” alakú fő terének a közepén áll a székesegyház. A város legfontosabb középületei, több temploma, illetve leggazdagabb polgárainak és a városban lakó nemeseinek házai szintén a téren álltak, közülük szinte mindegyik őriz középkori épületrészleteket. A Szent Erzsébet székesegyháztól északra, a fő tér keleti térfalában, zárt sorú beépítésben álló, templomot a római Il Jesu templom mintájára, 1671-81. között építtette I. Lipót császár, Báthory Zsófia adományából. (Később e kassai épület is több felvidéki templom mintájául szolgált.) Az építkezés helyszínén szenvedett vértanúhalált korábban, 1619-ben, a Bethlen Gábor-féle felkelés idején két jezsuita atya. A 3 kassai mártír emlékét a homlokzaton emléktábla hirdeti. A jellegzetes homlokzatú, két tornyú, késői reneszánsz-korabarokk stílusban épült templom vakolatlan épülete kváderkövekből épült. Nyugatról nyíló főbejárata fölött a Rákóczi-Báthory egyesített címer látható, kőből kifaragva. Az egyenes szentélyzáródású templom falfestményei illúziókeltően egy nagyobb tér érzetét keltik. A pompásan kialakított templombelső legértékesebb díszei közé tartozik az itt nyugvó I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem fából faragott halotti epitáfiuma. A templom kriptájában nyugszik még a fejedelem édesanyja, Báthory Zsófia is. Utóbbi fejedelemasszony nagylelkű adományára a templom főhomlokzatának timpanonjában latin nyelvű szöveg emlékezik, 1681-ből. A templomhoz északról kapcsolódik az egykori premontrei rendház és iskola két emeletes, barokk épülete. Ez egykor királyi ház volt, majd egy ideig a kassai főkapitányok székhelye. Több fejedelem is megszállt falai között, udvartartásával együtt: itt székelt Bocskai István, Bethlen Gábor, Rákóczi György. Később – jezsuita vezetésű – egyetem és nyomda működött itt, egészen a trianoni békediktátumig, 1921-es bezárásáig. Itt tanított Baróti Szabó Dávid paptanár, akire a homlokzaton elhelyezett tábla, Bartusz György alkotása emlékeztet. A jezsuita rend 1773-as betiltását követően, kisvártatva a premontrei rend jászói prépostságának használatába került az épületcsoport.

Márai-ház

Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legnépszerűbb, legismertebb szerzője, egyben az egyik legkülönösebb sorsú írója gyermekkorának néhány évét töltötte e házban. A házban 1988-ban egy Márai-emlékszobát nyitottak meg a városi önkormányzat támogatásával, erre a ház falán található kétnyelvű emléktábla utal. A Márai Sándor Emlékkiállítást 2019. január 22-én nyílt meg. Kassán 1998 májusában létesült a Márai Sándor Emlékszoba a Grosschmid család egykori tulajdonát képező Mészáros utcai ház földszintjén, ahol már több kiállítás is bemutatta a város híres szülöttének életét és életművét. E szerény emlékszobát most hiánypótló és a világon egyedülálló kiállítás váltja fel, amelynek célkitűzése, hogy méltóképpen képviselje Márai Sándor emlékét az író életében központi szerepet betöltő városban.

Márai Sándor: Ajándék | Előadja: Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész

Márai Sándor: Monológ | Előadja: Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész

https://slovakia.travel/hu/kassa-kosice

https://www.travelguide.sk/hun/turisztikai-erdekessegek/maraiho-dom_664_1.html

https://www.muemlekem.hu/hatareset/Jezsuita-premontrei-templom-es-rendhaz-Kassa-947

https://www.travelguide.sk/hun/turisztikai-erdekessegek/dom-svatej-alzbety-kosice_347_1.html

Thököly Imre felső-magyarországi és erdélyi fejedelem szülőhelye és hamvainak pihenője. A zipszer-kuruc vértanúk hazája. A Rákóczi szabadságharc kitörésekor, Késmárk szabad királyi városként felesküdött II Rákóczi Ferencre, megnyitotta kapuit a kuruc seregek előtt.

1906. október 27-én Orsovánál magyar földre értek a fejedelmi ereklyék. A fogadóbizottság négy különvonatnyi előkelőségből állt, akiknek Thaly Kálmán büszkén jelentette be: “Átadom a szent hamvakat a magyar kormánynak.” A kassai templomban nyugalomba helyezett Rákóczi hamvak mellett ott volt még a Nikomédiában exhumált gróf Thököly Imre koporsója is.
Thaly Kálmán író, történész, politikus volt, aki a bujdosók hamvainak hazaszállítását 30 éven keresztül sürgette.

Késmárk területe már a késő kőkorszakban lakott volt (Szentmihály, Szenterzsébet és egy szlovák halász falu állt a mai város helyén). A települést először 1251-ben említik, IV. Béla ekkor telepített ide német telepeseket. Városi jogot 1269-ben kapott, 1368-ban már városfalak védték.
A város a 13.-14. században sorra kapta szabadalmait és kiváltságait, de csak 1656-ban lett szabad királyi város. 1431-ben és 1441-ben a husziták dúlták fel és foglalták el, ekkor pusztultak el Szentmihály és Szenterzsébet települések. Hunyadi Mátyás visszafoglalta, majd adományként a Szapolyai család birtokába került. Ekkor került sor a vár további megerősítésére, amelyet gótikus stílusú erődítménnyé tettek. 1579-ben vásárolta meg a Laszky családtól egy gazdag kereskedő, Thököly Sebestyén. 
A 16. század közepén viszály dúlt Lőcse és Késmárk között az árumegállító jog miatt, amely több fegyveres összecsapáshoz vezetett. 

"Havasfejű Tátra felmutat az égre,
Bosszút kér e földre omlott tenger-vérre!"
(vitéz Somogyvári Gyula)

1741-ben és 1787-ben tűzvész pusztította. A 19. században szövő- és posztógyárai, valamint lenfeldolgozója épült. 

1910-ben 6317 lakosából 3242 német, 1606 szlovák és 1314 magyar volt.

2011-ben 16 832 lakosából 14 261 szlovák volt.

A város sokszínű nevezetességei közé tartozik a 15. századi óvárosi reneszánsz vár, amely a huszita pusztítások után a korábbi kolostor köveinek felhasználásával épült. Később a Thökölyek birtoka, amelyet pompás várkastéllyá alakítottak. A gótika olasz reneszánsz stílusjegyeit követve lett a kastély a környék egyik legszebb vára. Gazdag díszítések és pompázatos belső bútorzat, valamint Itáliából hozatott festmények tették teljessé a családi birtokot. Thököly Imre kuruc vezér és erdélyi fejedelem, Zrínyi Ilona második férje, II. Rákóczi Ferenc nevelőapja itt született 1657. szeptember 25-én. A kuruc felkelés bukása után a bécsi udvar lefoglalta a várat, fényűző berendezéseit elkobozta, és Bécsbe szállíttatta. A vár a város birtokába került. Gazdagságára jellemző, hogy volt benne kaszárnya, raktár, de még műhímző gyár is. 1741-ben és 1787-ben a várossal együtt leégett, mely után épületeinek egy részét lebontották. 1931-ben múzeumot nyitottak benne, majd teljes körű felújításon ment át (1962–1985), ennek következtében tárlatainak sora jelentősen kibővült. Napjainkban, gyönyörűen restaurálva, a korabarokk kápolnával a város népszerű látványossága. A gótikus eredetű várkápolnában a Laszkiak és a Thökölyek sírjai láthatók.

A város erődítéseiből mára semmi sem maradt, azokat a lakosság széthordta. 

A Szent Kereszt római katolikus bazilika története a 13. század végére nyúlik vissza. Az első írásos feljegyzés a templomról 1383-ból származik. A pergamenen megemlítik, hogy a mai templom helyén fa kápolna állt, amelyet a husziták kifosztottak, később tűzvész, majd földrengés pusztította olyannyira, hogy teljes átépítésen kellett átesnie. Az esztergomi érsek negyvennapos búcsúcédulát adományozott mindenkinek, aki meglátogatta a templomot és hozzájárult az átépítéséhez.
Így épült a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelt gótikus plébániatemplom 1444 és 1486 között a korábbi román stílusú kápolna helyén. Művészi, faragott szárnyas főoltára van. A templomot egykor szintén fal övezte. 1533 és 1673 között az evangélikusoké volt. Harangtornya őrtornyul is szolgált. A Szent Kereszt római katolikus bazilika mellett található reneszánsz harangláb, amely a legrégebbi és a legszebb az egész Szepességben. 

A városháza 1461-ben épült gótikus stílusban. 1515-ben tűzvész pusztította, 1543-ban megújították, 1642-ben tornyot építettek hozzá. 1779-ben leégett, ekkor rézzel fedték be és emeletet építettek rá, majd 1922-ben második emelettel bővítették.

Evangélikus fatemploma 1687 és 1717 között épült fából, vasszögek felhasználása nélkül. A vármegye egyik artikuláris temploma volt. Az 1500 személy befogadására alkalmas építmény belső tere fafaragványokkal gazdagon díszített. Orgonáját 1720-ban készítették fasípokkal.

Új evangélikus temploma 1898-ban épült Theophil Hansen bécsi építész tervei szerint újbizánci stílusban. A templomhoz hozzáépített mauzóleumban kerültek elhelyezésre Thökölyi Imre Nikodémiából exhumált hamvai 1906-ban. A szarkofág mellett láthatjuk az eredeti sírkövet, valamint Thököly palástját és lobogóit is.

Késmárk evangélikus líceuma 1775-ben épült. A város és iskolái számos neves emberrel büszkélkedhet, köztük több neves íróval, történésszel, irodalmárral, orvossal, tudóssal.

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9sm%C3%A1rk
https://hatartalanul.net/kesmark-kapu-a-magas-tatrahoz/

Révkomárom, Komárom, Az erődök városa

A Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál fekvő Komárom, a Kárpát-medence egyik legrégibb települése.

A Csallóköz nemcsak a Duna, hanem egyben Európa legnagyobb folyami szigete. Északról a Pozsony alatt a Nagy-Dunából kiszakadó, először északkeletre, majd délkeletre forduló északi Duna-ág határolja - Kis-Duna néven -, amely Gútánál az északról délre rohanó Vág vizével egyesülve - Vág-Duna néven - jut ismét vissza Komáromnál a Nagy- vagy Öreg-Dunába, mely délről zárja be a Csallóközt, s választja el az egyébként teljesen azonos adottságokkal rendelkező Szigetköztől.

A XVIII. században Komárom a gabonakereskedelem és a céhes ipar országos jelentőségű központjává vált. 1745-ben Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte. 1763-ban és 1783-ban nagyerejű földrengés sújtotta. A napóleoni háborúk hatására a bécsi udvar felújíttatta a komáromi erődöt s elhatározta, hogy 200 ezer katona befogadására is alkalmas erődrendszerré építi ki. Az erődök építése az 1848/49-es magyar szabadságharc miatt félbeszakadt, és a szabadságharcban a komáromi vár különleges szerepet játszott. Az 1848/49-es szabadságharc során a magyar kormány, látva Komárom jelentőségét, megbízta Klapka Györgyöt a vár megszerzésével. Klapka 1848. szeptember 29-én sikeresen végrehajtotta feladatát. Vér nélkül került magyar kézre a vár. Komárom ettől kezdve állandó császári ostromgyűrű alatt állt, ám híven bevehetetlenségi nimbuszához, a végsőkig tartotta magát. Védői olyan nagy eredményekre voltak képesek, mint az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat záróakkordjaként április 26-án a város körüli ostromgyűrű szétverése, s az osztrák seregek megfutamítása, és az amúgy tárgyalni senkivel sem hajlandó Ferenc József egyezkedésre kényszerítése. 1848. szeptember 17-én tűzvész pusztította. 1848 decemberétől az osztrákok folyamatosan ostromolták Komáromot. A várost 1849. április 22-én mentette fel a Damjanich János és Klapka György vezetésével érkező magyar sereg. Négy nappal később, 1849. április 26-án határában zajlott a komárom-szőnyi csata (első komáromi csata), amelynek során sikerült áttörni az ostromgyűrűt.
A második komáromi csata Komárom várának védői, Görgey Artúr és Klapka György parancsnoksága alatt), valamint a várat ostromló osztrák-orosz sereg között zajlott 1849. július 2-án. A fiatal magyar sereg bátor helytállásával és fegyelmezettségével sikeresen verte vissza a számbeli fölényben levő ellenség támadását. A csatát július 11-én sikertelen áttörési kísérlet követte (harmadik komáromi csata). A Duna jobb partján vívott ütközetben Görgey vereséget szenvedett az osztrák seregtől. A vár a továbbiakban Klapka György parancsnoksága alatt jelentős osztrák erőket kötött le, és csak jóval a fegyverletétel után október 2-án kapitulált. Az 1850-es években tovább erődítették és hatalmas 60 000 katonát befogadó erődítménnyé vált.

A komáromi erődrendszernek a Duna bal partján (felvidéki oldal) található része az Öreg- és Új-Várból, a Vág- és Nádor Vonalból, valamint a Vág túlpartján lévő, sáncaiban megmaradt Vág-Hídfőből áll. Az Újvár nyugati bástyáján latin nyelvű felirat („Nec arte, nec marte”) emlékeztet arra, hogy az erődöt ellenség sem csellel, sem erővel soha nem tudta bevenni. Ugyancsak ezt jelképezi az őrtornyon elhelyezett „kőszűz”, azaz egy szimbolikus női alak is.

A Duna jobb partján (magyarországi oldal) délre levő sáncrendszer (erődök) részei: a Csillagerőd, az Igmándi erőd és a Monostori erőd. Jelenleg a Monostori erődben láthatóak a régmúlt idők eseményeit felidéző kiállítások, a Csillagerődben raktárak találhatók, az Igmándi erődben pedig a római korból feltárt kőfaragványokat tekinthetjük meg.

A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. A Török Birodalom terjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Terbosco készítette el. A felépült vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben. 1585-ben a Vág torkolatánál és a Duna túlsó partján az átkelés biztosítására egy-egy cölöphídfőerődöt építettek.

Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések megkezdését rendelte el, aminek során az Öregvár nyugati-város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették. Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág torkolatánál és a Duna jobb partján (a mai magyarországi oldalon) lévő Szent Péter palánkot, azaz a korábban épített hídfőerődöket is.
Az Öregvárat 1546. március 23-án kezdték el építeni, 1557-re készült el. Kapuját Ferdinándról nevezték el, felirata 1550-ből datálódik.

A Csallóköz nemcsak a Duna, hanem egyben Európa legnagyobb folyami szigete. Északról a Pozsony alatt a Nagy-Dunából kiszakadó, először északkeletre, majd délkeletre forduló északi Duna-ág határolja - Kis-Duna néven -, amely Gútánál az északról délre rohanó Vág vizével egyesülve - Vág-Duna néven - jut ismét vissza Komáromnál a Nagy- vagy Öreg-Dunába, mely délről zárja be a Csallóközt, s választja el az egyébként teljesen azonos adottságokkal rendelkező Szigetköztől.

A XVIII. században Komárom a gabonakereskedelem és a céhes ipar országos jelentőségű központjává vált. 1745-ben Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte. 1763-ban és 1783-ban nagyerejű földrengés sújtotta. A napóleoni háborúk hatására a bécsi udvar felújíttatta a komáromi erődöt s elhatározta, hogy 200 ezer katona befogadására is alkalmas erődrendszerré építi ki. Az erődök építése az 1848/49-es magyar szabadságharc miatt félbeszakadt, és a szabadságharcban a komáromi vár különleges szerepet játszott. Az 1848/49-es szabadságharc során a magyar kormány, látva Komárom jelentőségét, megbízta Klapka Györgyöt a vár megszerzésével. Klapka 1848. szeptember 29-én sikeresen végrehajtotta feladatát. Vér nélkül került magyar kézre a vár. Komárom ettől kezdve állandó császári ostromgyűrű alatt állt, ám híven bevehetetlenségi nimbuszához, a végsőkig tartotta magát. Védői olyan nagy eredményekre voltak képesek, mint az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat záróakkordjaként április 26-án a város körüli ostromgyűrű szétverése, s az osztrák seregek megfutamítása, és az amúgy tárgyalni senkivel sem hajlandó Ferenc József egyezkedésre kényszerítése. 1848. szeptember 17-én tűzvész pusztította. 1848 decemberétől az osztrákok folyamatosan ostromolták Komáromot. A várost 1849. április 22-én mentette fel a Damjanich János és Klapka György vezetésével érkező magyar sereg. Négy nappal később, 1849. április 26-án határában zajlott a komárom-szőnyi csata (első komáromi csata), amelynek során sikerült áttörni az ostromgyűrűt.
A második komáromi csata Komárom várának védői, Görgey Artúr és Klapka György parancsnoksága alatt), valamint a várat ostromló osztrák-orosz sereg között zajlott 1849. július 2-án. A fiatal magyar sereg bátor helytállásával és fegyelmezettségével sikeresen verte vissza a számbeli fölényben levő ellenség támadását. A csatát július 11-én sikertelen áttörési kísérlet követte (harmadik komáromi csata). A Duna jobb partján vívott ütközetben Görgey vereséget szenvedett az osztrák seregtől. A vár a továbbiakban Klapka György parancsnoksága alatt jelentős osztrák erőket kötött le, és csak jóval a fegyverletétel után október 2-án kapitulált. Az 1850-es években tovább erődítették és hatalmas 60 000 katonát befogadó erődítménnyé vált.

A komáromi erődrendszernek a Duna bal partján (felvidéki oldal) található része az Öreg- és Új-Várból, a Vág- és Nádor Vonalból, valamint a Vág túlpartján lévő, sáncaiban megmaradt Vág-Hídfőből áll. Az Újvár nyugati bástyáján latin nyelvű felirat („Nec arte, nec marte”) emlékeztet arra, hogy az erődöt ellenség sem csellel, sem erővel soha nem tudta bevenni. Ugyancsak ezt jelképezi az őrtornyon elhelyezett „kőszűz”, azaz egy szimbolikus női alak is.

A Duna jobb partján (magyarországi oldal) délre levő sáncrendszer (erődök) részei: a Csillagerőd, az Igmándi erőd és a Monostori erőd. Jelenleg a Monostori erődben láthatóak a régmúlt idők eseményeit felidéző kiállítások, a Csillagerődben raktárak találhatók, az Igmándi erődben pedig a római korból feltárt kőfaragványokat tekinthetjük meg.

A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. A Török Birodalom terjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Terbosco készítette el. A felépült vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben. 1585-ben a Vág torkolatánál és a Duna túlsó partján az átkelés biztosítására egy-egy cölöphídfőerődöt építettek.

Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések megkezdését rendelte el, aminek során az Öregvár nyugati-város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették. Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág torkolatánál és a Duna jobb partján (a mai magyarországi oldalon) lévő Szent Péter palánkot, azaz a korábban épített hídfőerődöket is.
Az Öregvárat 1546. március 23-án kezdték el építeni, 1557-re készült el. Kapuját Ferdinándról nevezték el, felirata 1550-ből datálódik.

Nádor vonal és a Lapidárium

A védelmi vonal első változata még földből készült 1809-ben József nádor irányításával, innen kapta a nevét. Az öt, kőből és téglából készült bástya és az azokat összekötő fal végső kiépítésére 1839-1847 között került sor. A külső védelmi vonal hadászati célja az volt, hogy lezárja a Vág és a Duna közötti nyílt szakaszt, így biztosítva az Öregvár védelmét.
A Nádor-vonal tulajdonképpen a régebben kifejlesztett, önálló erődelemek egyesítéséből jött létre. A Nádor-vonal bástyáit a szálláshelyiségek és védelmi állások egysége és egybeolvasztása jellemzi. A gyalogsági fegyverek számára kialakított lőrések és a nehéztüzérségi állások nagy száma, valamint a katonai szálláshelyek hatalmas kapacitása is igazolják, hogy a Nádor-vonal korának egyedülálló erődépítészeti remekműve volt.

Lapidarium Brigetionense
A római kőtárban a római korból származó sírkövek és szarkofágok, oltárkövek, valamint domborművek, szobortöredékek, építési tagozatok és mérföldkövek láthatók.

A város templomai közül, félgömb alakú kupolájával a város egyik jellegzetes épülete a Szent Rozália kálvária templom, műemlék. Klasszicista stílusban épült.
A templom a Szent Rozália fogadalmi templom helyettesítésére épült, melyet a nagy pestisjárvány (1710-1711) emlékére emeltetett Cserkó István jezsuita plébános a Vág-Duna partján. A Nádor-vonal építésekor ezt lebontották, kisajátításáért a katonai kincstár kárpótlást fizetett a városnak. Részben ebből a pénzből épült az új templom, melyet 1844 szeptemberében szenteltek fel. A főkupola elé két kisebb tornyot építettek, ahol a két harangot helyezték el. A templomot fallal vették körül, ezen belül helyezték el a keresztutat 14 állomással. Az 1848-as tűzvész után (mivel a katolikus templomok mind leégtek) itt tartották a katolikus, majd a református templom lebombázása után a református istentiszteleteket is. 1860-1880 között diákmiséket tartottak itt, majd 1906-ig helyőrségi templomként szolgált.

A templom kertjében kialakított kis kálváriát a templomot körbeölelő téglafalba építették be. A mintegy 70 méter hosszú keresztút állomásai 5-6 méterenként követik egymást. A stációk a falból magasan kiemelkedő timpanonos építmények, a mélyedésükben elhelyezett keresztúti képeket zárható fatáblákkal védték. Az eredeti, bádoglemezre festett jeleneteket később a templomban helyezték el, az üres fülkékbe Pleidell János (1915-2007) komáromi festőművész sgraffito díszítő eljárással készült képeit helyezték el 1965-ben. A Szent Rozália-templom és a hozzátartozó kálváriakert felújítási munkálatai 2010-ben kezdődtek el, elsősorban vállalkozói pénzekből. „A templomkülső, mára már szépen felújított környezetével, esti díszkivilágításával Komárom egyik kiemelkedően szép objektumává vált. A kezdeti örömbe hamar üröm vegyült, hiszen a kupola alatti dob körbefutó feliratát, ami közel száz évig hirdette öles betűkkel:    +SZENT+SZENT+SZENT+A+SEREGEK+URA+ISTENE+
2011. tavaszára egy díszes ornamentika-sorral lefestették.” 
(olvasható a Felvidék.Ma 2011.04.05. cikkjében)
Anyagi okok miatt a teljes körű külső felújítást 2020-ban folytatták.

Számos nevezetes szülöttje közt, Komáromban született V. László király (1440. február 22.), Jókai Mór (1825. február 18.) nagy magyar író, a márciusi ifjak egyike, valamint Lehár Ferenc (1870. április 30.) zeneszerző. 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%A1rom_(Magyarorsz%C3%A1g)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%A1romi_er%C5%91drendszer
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kom%C3%A1rom_(Magyarorsz%C3%A1g)#/media/F%C3%A1jl:Comorra.jpg
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Roz%C3%A1lia-templom_(Kom%C3%A1rom)
https://ecori.webnode.sk/magyarul/a-csallokozrol/
https://felvidek.ma/2011/04/lefestettek-a-magyar-feliratot-a-komaromi-szent-rozalia-templomban/
Hoefnagel 16. századi színezett metszete Komáromról

A reneszánsz városa.

A gótikus stílusú Szent Jakab templom mellett a város másik jellegzetes épülete a tér közepén álló régi városháza, melyben egészen 1955-ig működött Lőcse város tanácsa. 1550 körül épült, leégett elődjének helyére, annak egyes részeit felhasználva. Mai árkádsoros, erkélyes külsejét 1615-ben alakították ki, a tetőből kiemelkedő, díszes emeletrész pedig Schulek Frigyes tervei alapján a XIX. század végén épült.

A külső falon látható XVII. századi óriási allegorikus freskók az öt polgári erényt ábrázolják, a mértékletességet, az elővigyázatosságot, a derekasságot, türelmet és az igazságosságot, persze mindezt latin felirattal. Az épület eredetileg reneszánsz tornyát a XVIII. században barokkosították.

Az épületben jelenleg a Szepesi Múzeum várostörténeti kiállítását láthatjuk. Az első emeleti gótikus nagyterem ajtaján a Jókai regényéből ismert lőcsei fehér asszonyt, Korponayné Géczy Juliannát ismerhetjük fel, amint titkon a labancokat hívja. A városháza legszebb része az innen nyíló reneszánsz díszítésű, keresztgerendás mennyezetű tanácsterem, melynek falain Habsburg uralkodók és hajdani lőcsei polgármesterek arcképei lógnak.

http://kirandulastippek.hu/szlovak-paradicsom-szepesseg/locse

Divald Kornél: Lőcsei reneszánsz lakóházak

Magyar Építőművészet 1909.(VII. évfolyam) 3. szám – RÉSZLET-

“Lőcsei reneszánsz lakóházak.
Európának alig van országa, ahol az Itáliában keletkezett reneszánsz művészet oly korán vert volna gyökeret, mint Magyarországon. Már Mátyás király kora előtt is sűrűn fordultak meg nálunk olasz mesterek. S a nagy király halála korántsem vetett véget reneszánsz művészetünk fejlődésének, mint ahogy ezt nálunk általában hiszik. Csak fejlődésének iránya változott meg. Mátyás király s XV. századbeli főpapjaink és főuraink udvarában az itt megforduló toszkánai mesterek révén a firenzei reneszánsz hatása volt az uralkodó. A XVI. századtól kezdve velencei és általában észak-itáliai mesterek fordulnak meg hazánkban nagyobb számmal s építészetünkben a velencei hatás lesz a döntő.
Amit ma felső-magyarországi reneszánsz-stílus-nak nevezünk, építészetünknek ez az érdekes s a XVII. század folyamán ugyancsak sok nemzeti vonásban bővel-kedő iránya a velencei építészet XV. századbeli stílusából indult ki. A felsőmagyarországi reneszánsz építészetnek leginkább szembetűnő sajátsága a házak homlokzatán attikaszerűen egyenesen záródó, apró ormokból összerótt koronázattal ékes, emeletnyi magas oromfal, ame-lyet párkánya alatt arkaturás tagozás élénkít.
A magas oromfalakat a felvidéki viszonyainknak megfelelő alacsony s árkot formáló kettős félereszű tetők tették szükségessé, amelyeket a gyakori tűzvészek ellen másik három ol-dalukon is emeletnyi magas tűzfalakkal védtek meg. A homlokzat oromfala a művészi megoldásra alkalmatlan háztető eltakarására szolgált. Díszítését mestereink a XV. Századbeli velencei palotákról lesték el s a viszonyoknak megfelelően módosítva használták föl. A felvidéki reneszánsz épületeinken, főleg Sáros -és Szepes vármegyében, a kastélyokon, templomtornyokon, haranglábakon s városi lakóházakon általános fantasztikus ormok ősei Velencében, a Procurazie Vecchie párkányain sorakoznak. Ennek félköríves nyílású ablaksorai adhatták meg az eszmét építészeinknek az oromfalak arkaturás tagozásához is. A velencei paloták nemes kőanyagból épültek. Városi épületeink és kastélyaink anyaga viszont darabos homokkő és tégla volt, amelyet be kellett vakoltatni. Mind-azonáltal ezek a vakolatos homlokzatok nem maradtak dísztelenül, sőt alig volt rajtuk tenyérnyi hely, amelyet szgraffítórajzokkal nem ékesítettek volna. Ez a szgraffítódíszítés lakóházainkon ma már mindenfelé elenyészett. Többé-kevésbbé meg-viselt példáival már csak a késmárki és nagyeőri harangtornyon, vala-mint a fricsi kastély oromfalán találkozunk.
Az emeletnyi magas oromfalain arkaturásan tagolt, párkányán fan-tasztikus ormokkal koronázott, homlokzatán szgraffitódíszítéssel ékes házak építése a XVII. század derekáig tartott. Ettől fogva a magas oromfalat megtartva, házaink homlokzatán a plasztikus díszítés lesz uralkodó. A felsőmagyarországi reneszánsz-stílus XVI-XVIII. századbeli változatára az úgynevezett lőcsei Thurzó-ház példa, amelyet újabban a Bágya-családtól gróf Csáky Vidor vásárolt meg. A XVII. század második felében épült a lőcsei Hermann-Spillinberger-féle ház. Ezen már nyoma sincsen az arkaturás tagozásnak s a fantasztikus ormoknak. A magas oromfal azonban itt is megvan; kagylók és barokkízlésű félpillérek díszítik. A pillérek között zömök ablakok 1áthatók. Ezek fölött oroszlánfejes vállköveken nyugszik a párkány, amelyet négy tekealakú gomb díszít. Az épület homlokzatát tagoló félpillérek és ablakok szintén barokk-stílűek.
Még egészen reneszánsz-stílű a Hermann-Spillenberger-ház udvara. Első emeletén fél-körű boltíves nyílást, a másodikon kétnyílású toszkánoszlopos loggiát látunk. Az udvarba nyúló szárnyán formás, vas-rácsokkal ékes, balusztrádos, csigás konzolokon nyugvó folyosó fut végig. A ránk maradt adatok és egyéb nyomok alapján ítélve, a XVII. szá-zadban felvidéki városainkban a főbb utcák házsorai mind ilyen magas oromfalú, gazdag szgraffitó vagy plasztikus díszítésű homlokzatokkal pompáztak. A XVIII. és XIX. században az ízlés változásával s a felvidéken ma is gyakori tűzvészek nyomában ez érdekes épületeket rendre átalakították. Lőcsén, amelynek reneszánsz lakóházait ezúttal ösmertetem, már csak az imént bemutatott két homlokzat van meg eredeti állapotában. De alig van itt épület, amelynek udvarában nem maradtak volna ránk olyan részletek, amelyek bizonysága alapján bízvást állíthatjuk, hogy a XVI. és XVII. században az egész város felvidéki reneszánsz-stílusban újjáépült. A legrégibb reneszánszépítészeti részlet itt a Kör-tér 42. sz. házának egyik emeleti ajtókerete, amelynek párkányán az 1530. évszám látható. Az ajtófelek talpán a kezdőbetűk jelentése ez: Magister I. L. Lapicida Fecit Hoc Opus. Az I. L. monogrammos mester nevének nyomára jutni eddig még nem sikerült. Ám a bártfai városház jóval régibb reneszánsz-részletei azt bizonyítják, hogy mestereink akkor már mindenfelé alapos jártassággal dolgozták fel a reneszánsz formáit. Lőcsét 1550-ben, majd ismét 1559-ben tűzvész pusztította el. Ennek tulaj-donítható, hogy világi épületeit illetőleg egy-két csúcsíves kapu és ajtó keretétől eltekintve, egészen kivetkőzött középkori jellegéből.
Az 1550. és 1559. évi nagy tűz után épülhettek újjá azok a lakóházak, amelyeknek ma már pusztán udvarából következtethetünk arra, hogy hajdan a felsőmagyarországi reneszánsz stílusában pompáztak. Ez udvarokban helylyel-közzel oly tisztán érvényesül a reneszánsz derűje, hogy szinte Itáliában képzeljük magunkat, ha a sötét kapualjból belsejükbe lépünk.”

[google-map-v3 width=”350″ height=”350″ zoom=”12″ maptype=”roadmap” mapalign=”center” directionhint=”false” language=”default” poweredby=”false” maptypecontrol=”true” pancontrol=”true” zoomcontrol=”true” scalecontrol=”true” streetviewcontrol=”true” scrollwheelcontrol=”false” draggable=”true” tiltfourtyfive=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkermashupbubble=”false” addmarkerlist=”Lőcse, Szlovákia{}bigcity.png{}Lőcse, Szlovákia” bubbleautopan=”true” showbike=”false” showtraffic=”false” showpanoramio=”false”]

Pozsony Szlovákia fővárosa. Több évszázadon keresztül Magyarország fővárosa volt. Leginkább koronázó városunkként ismerjük. Ezt a gazdag történelmi múlttal rendelkező várost, Duna menti szépségként is emlegetik.

A város jelene is nagyon izgalmas, Pozsony a Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő régiójának központja. A város a kiváló fekvésének köszönhetően már a régmúltban is mozgalmas időket élt meg. A város környéke mindig is nagy stratégiai fontossággal bírt, ezért a város gyakran játszott fontos szerepet az európai történelemben. A város 1291-ben szerezte meg a városi előjogokat, és szabad királyi várossá vált. Pozsony 14. és a 15. században nagy fejlődésen ment keresztül, mikor a kereskedelem és a kézművesipar központjává vált. Az Academia Istropolitana megalapítása 1467-ben tovább erősítette Pozsony szerepét a magyar kulturális és oktatási életben. A magyarországi török invázió idején Pozsony átvette a magyar főváros szerepét is. Itt székelt a magyar országgyűlés, több központi hivatal, és a magyar királyokat is itt koronázták. 1563 és 1830 között a városban 11 magyar király és 8 királyi hitvest koronáztak meg.

A törökellenes harcok és a rendi felkelések azonban negatívan hatottak a város fejlődésére a 16. és a 17. században.  A város a 18. században indult csak ismét virágzásnak, főleg Mária Terézia uralkodása idején. Ebben az időszakban sok gyönyörű palota és épület épült, melyek közül sok máig is fennmaradt. A 19. században Pozsony a modern eszmék terjedésének és a szlovák nemzeti megújhodási mozgalomnak a központja lett. A forradalmi történések, munkásmozgalmi felkelések és az első világháború is nyomot hagytak a városon, amely 1918 után a szlovákság politikai, gazdasági és kulturális központjává vált.

Pozsony egyik fő dominánsa a Pozsonyi vár, amely már messziről jól látható. A város legvonzóbb és leglátványosabb része az Óváros, amely a történelmi nevezetességek és kulturális intézmények legnagyobb koncentrációjával rendelkezik. Az Óváros ideális hely a romantikusok számára, akik szívesen csavarognak szűk utcácskákban, és szívesen fedezik fel a történelem nyomait a modern világban. A város történelmi központjában található műemlékek városi műemlék rezervátum részét képezik.

Jelenlegi formájában többször jelentősen átépített épületegyüttes, kora középkori és jelentősebb, látványosabb középkori részletekkel. Leglátványosabb eleme az együttes délnyugati részén emelkedő, kissé szabálytalan négyzet alaprajzú, négyszintes, a sarkain tornyokkal erődített belső udvaros várpalota, déli, Duna felé nyíló bejáratánál a Dísz térrel. Ettől délre a Lipót udvar található, amelyet keletről a Zsigmond-kapu, az együttes egyik leglátványosabb középkori eleme zár le. Nyugati oldalon egy déli irányban nyitott, U alakú épületszárny csatlakozik a palotához, a területet nyugati irányban várfal, északon újabb épületcsoport zárja, keleti részén a Luginsland bástyával. A várpalotától keletre az épületegyüttes legkorábbi elemei, a 9. századi szláv-nagymorva bazilika, illetve a 11. századi Legszentebb Megváltó-templom maradványai láthatók.

Pozsonyi vár

A Duna fölé északon magasodó várhegyen az első megtelepedés nyomai a leletek alapján mintegy 4500 évesek. Ezután a terület szinte folyamatosan lakott maradt, a jelentősége különösen a Kr. e. 1. században nőtt meg, az itteni kelta oppidum, romanizálódott városias település miatt. A római birodalom bukása után (amelynek jelenléte szintén kimutatható), a 9. század közepén a magaslaton 5,5 hektárnyi, 200x300 méteres, szabálytalan ovális alaprajzú szláv földvárat emeltek. A korszak leglátványosabb eleme a mai palotától keletre lévő bazilika, amely elsősorban a római kori kövek másodlagos felhasználásával épült. Pozsony első írásos említése 907-ből, a Fuldai évkönyvből való, az itt vívott pozsonyi csata apropóján, amikor a honfoglaló magyar csapatok megsemmisítő vereséget mértek a bajor seregre, s ezzel több mint egy évszázadra elhárították a nyugati fenyegetést. A vár jelentősége a 15. század elején növekedett meg ismét, részben a huszita fenyegetés miatt. Zsigmond kezdte el a vár uralkodói központtá kiépítését. Új várfalat, ágyútornyokat, kapukat kapott (a korszak legszebb emléke az együttes déli részén ma is álló gótikus Zsigmond-kapu). A várpalotát 1431-ben kezdték építeni. Szabálytalan trapéz alakú, négyzet alaprajzú, belső udvaros épületet emeltek, déli szárnyán loggiával, keleti szárnyában lovagteremmel. Délnyugati sarkába beépítették a 13. századi őrtornyot, későbbi nevén Koronatornyot. Alaprajzilag ez a gótikus palota már nagyjából megegyezik a ma látható várpalotával.

Az építkezések Zsigmond halálakor még nem voltak készen, az elkövetkező évtizedekben pedig a vár elvesztette jelentőségét, talán pusztulásnak is indult. Mohács után azonban ide költöztették a kincstár jelentős részét, majd fokozatosan a városba költöztek át a királyság állami és egyházi intézményei. 1536-ban hivatalosan is fő- és koronázóvárosává vált. Buda elvesztése után, 1552-től kezdődött el a palota immár reneszánsz átépítése (1562-ig) Pietro Ferrabosco irányításával. Ekkortól lett a palota a királyi korona őrzésének a helye is. Elsősorban a keleti szárnyat építették át, de a déli szárnyon lebontották a loggiát, illetve áthelyezték a bejáratot. A gótikus ablakokat reneszánsz stílusúra cserélték. A várpalota következő átépítésére 1635-től került sor (Bethlen Gábor rendi felkelése során a fejedelmi csapatok 1619-ben elfoglalták és csaknem két évig megszállva tartották). Az új átépítést Pálffy Pál ispán irányította, a terveket Giovanni Batista Carleone készítette. A várpalota újabb emeletet, valamit két új saroktornyot kapott (a délkeleti és északnyugati sarokban) ezzel elérte mai tömegét. A század közepe után modernizálták a védműveket is.

A 18. század eleji építkezések elsősorban a várpalota környezetét érintették. Felépítették a várat északon záró kaszárnyasort. Mária Terézia uralkodásának kezdetén modernizálták a belső tereket, majd ismét átépítették a várpalotát 1761 és 1766 között Franz Anton Hillebrandt vezetésével. Az átfogó átépítésen túl díszlépcsőt építettek, felépült a háromszárnyas nyugati épület, kialakították a Dísz teret, majd a keleti fal mellett egy 1766 után egy háromemeletes kastélyt építettek. Busa jelentőségének növekedésével, bár a diéta továbbra is Pozsonyban ülésezett, a város és így a vár jelentősége is csökkenni kezdett Mária Terézia halála és az 1766-tól itt élő Albert herceg távozása után. II. József főszemináriumot rendeztetett be a falai között. Az együttes néhány év múlva, a 19. század elején kaszárnyává alakították át. 1811. május 28-án leégett. Bár némileg helyreállították, s továbbra is a katonaság használta, állapota rohamosan hanyatlott – épületei egy részét, köztük Mária Terézia újpalotáját is lebontották. Az együttes megmentésének gondolata először a 19. század végén merült fel, amikor elsősorban a legjobb állapotú Koronatornyot akarták megőrizni. A kezdeményezések nem jártak sikerrel, a Trianon után le akarták bontani az egész együttest. Végül a második világháború után (a katonaság csak ekkor vonult ki a falai közül) látogathatóvá tették, majd a helyreállítása mellett döntöttek. A tervek 1953-54-ben készültek el, a kivitelezésre a régészeti feltárásokkal párhozamosan 1958 és 1968 között került sor. Legújabb felújítása néhány éve ért véget.

Szent Márton-dóm

A Szent Márton-dóm, ismertebb nevén a pozsonyi koronázótemplom, a 15. században épült gótikus székesegyház Pozsony történelmi városrészében. Ez a szlovák főváros legnagyobb és legjelentősebb római katolikus temploma, a pozsonyi főegyházmegye főszékesegyháza. Összesen tizenegy Habsburg-házi magyar uralkodót, valamint nyolc magyar királynét koronáztak meg itt. Ez ma a város második legkeresettebb turisztikai látványossága a pozsonyi vár után. 2008. február 14. óta pedig az újonnan alapított Pozsonyi Főegyházmegye székesegyháza.

Az első pozsonyi templomot vélhetőleg a várban alakították ki, ahol a prépostság és a káptalan székhelye is volt. Ez azonban később a vár védelmi funkciója révén kedvezőtlenné vált, ezért Imre király megkérte III. Ince pápát a prépostság átköltöztetésére a váraljába. 1204-ben megkapta az engedélyt, és a hivatal el is költözött. III. Honoriusz pápa 1221-ben engedélyt adott a templom elköltöztetésére is. A mai dóm helyén állt egykori román stílusú templom építését ebben az időben kezdték el, a Legszentebb Megváltónak szentelték (vélhetőleg a vártemplom is neki volt szentelve). Ebben a templomban három oltár volt, melyeket a Legszentebb Megváltónak, Szűz Máriának és Szent Istvánnak szenteltek. A Szent Márton-dóm így a legrégibb pozsonyi plébánia. 1302-től a prépost és a város egyezségének értelmében a város lakossága is használhatta a templomot, ami azonban gyorsan kicsinek bizonyult, így 1311 és 1314 között köréje külső falakat emeltek, és ezáltal lényegében egy új, nagyobb templomot építettek fel. Azt már gótikus stílusban emelték, és magába foglalta az előző templomot is, amelyet akkor még nem bontottak le. Feltehetőleg eredetileg háromhajós bazilikát szerettek volna építeni, de végül megmaradtak az egyterű háromhajós templom mellett. Felszentelése csak 1452-ben történt meg, Gergely esztergomi érsek által, a Legszentebb Megváltó (a régi templom) és Szent Márton (az új templom) tiszteletére. Ebben a templom szentélye a mainak csak közel a harmadát tehette ki. Mátyás király idejében 1467–1487 között került sor a templom mai méretűre történő megnagyobbítására, feltehetőleg ekkor tűnt el a Szent Megváltó temploma. Ez az évszám a boltívek tartópillérein több helyen is fel van tüntetve. Később a 15. és 18. század között többször átépítették, s toldották meg újabb részekkel. 1863 és 1878 között, Heiler Károly kanonok idejében eredeti gótikus stílusát Lippert József építész tervei szerint megújították. Ezt a 20. század közepén „sikerült” részlegesen tönkretenni, majd az 1972-ben átadott Szlovák Nemzeti Felkelés hídról levezető forgalommal elvágni a Váraljától. 1563 és 1830 között itt koronáztak meg 11 magyar királyt és 8 királynét/királynőt.

Óramúzeum

A Jó Pásztor háza a pozsonyi Várhegy délkeleti előterében áll, a középkori eredetű váralja melletti zsidónegyedben, amely számos kis utcácskával, polgár- és kereskedőházzal, iparosműhellyel jött létre. A Zsidó utca alsó végén lévő palotát gyakran említik a főváros egyik legszebb épületeként.

A pozsonyi egyetem

A negyedik középkori magyar egyetem Mátyás Király uralkodása idején jött létre Pozsonyban. Mátyás 1465 tavaszán kérte II. Pál pápát, hogy adjon alapító bullát a Magyarországon létesítendő új egyetem számára, s a tervek szerint ahhoz mintául a bolognai univerzitást vennék alapul. Az egyetem meg is kapta az alapítólevelet, melynek kelte: 1465. május 19. Ekkor még nem dőlt el, hol is legyen az egyetem székhelye, de a király 1466 őszén pozsonyi házát felajánlotta az egyetem céljaira, Vitéz János is átadta egyik házát az egyetemnek, a pozsonyi káptalan pedig telket ajándékozott a leendő univerzitásnak. Az így létrejött egyetem alapítását Esztergomban hirdették ki 1467. jún. 5-én. Az egyetem teológiai, jogi és orvosi fakultással kezdte meg működését.

Vitéz, az egyetem kancellárja professzornak hívta meg ide a jog tudorát, Hannes Gattust, az orvostudományét, Péter magisztert, s a csillagászat neves, lengyel tudósa, Marcin Bylica z Olkusza, majd a híres, német Johannes Regiomontanus is meghívást kapott. Az egyetemet Academia Istropolitana vagy Universitas Hystropolitana névvel illették. Az intézménynek más, meghívott professzorai is voltak, de 1471-ben, amidőn Vitéz János szembefordult Mátyás politikájával, sőt összeesküvést is szőtt ellene, több professzor – köztük Regiomontanus is – elhagyta Pozsonyt és az országot, s így az egyetem lassan hanyatlani kezdett. Talán 1490-ig állt fenn az egyetem – Bylica akkor még itt dolgozott -, de az 1467 és 1471 közötti virágkora már nem tért vissza.

Segner-kúria

A Segner-kúriát 1648-ban Andreas Segner gazdag kereskedő építtette. Északi reneszánsz stílusban épült és homlokzata gazdagon díszített. A kúriában született Segner János András (Pozsony, 1704. október 9. – Halle, 1777. október 5.) a magyar természettudós, matematikus, orvos, fizikus, aki a természettudományok és matematika elismert professzoraként működött Halléban, Göttingenben és Jénában.  A Vödric-pataknál lévő családi malomban próbálta ki annak a vízikeréknek az első példányát, melyet később róla neveztek el.

Pálffy-palota, Mozart ház

A palota a Ventur és Zöldszoba utcák sarkán található. A több korábbi, középkori telket elfoglaló ház utcafronton, zárt sorú beépítésben áll. A szabálytalan saroktelekhez alkalmazkodó négyszög alaprajzú, három szintes, nyeregtetős, belül udvart közrezáró palota 1747-ben épült, barokk stílusban. 10 tengelyes, Ventur utcai főhomlokzatának közepén nyílik a kőfaragványokkal különösen gazdagon díszített, reprezentatív főkapu. Ennek kapu feletti mezejében látható hadi jelvények gróf Pálffy Lipótra, Mária Terézia királynő sikeres tábornokára, a palota építtetőjére és első tulajdonosára utalnak. A kapuzat fölött a család szintén kőből faragott címere látható.

A házon találunk még egy szlovák nyelvű emléktáblát, mely szerint e házban koncertezett 1762-ben az ekkor hatéves zenész- és zeneszerző zseni, W. A. Mozart. Más források szerint a koncertre nem ebben, hanem a város másik Pálffy-palotájában került sor. A palota rekonstrukciója kapcsán végzett kutatások a pinceszinten kelta és római kori leleteket tártak fel. Az épület belsejében végzett falkutatás megtalálta a korábban itt állt, gótikus stílusú városi ház felmenő falainak – a jelenlegi épületbe foglalt – maradványait. Ma a házban Ausztria nagykövetsége működik.

Pozsonyi színház

A Szlovák Nemzeti Színház (Slovenské národné divadlo) megalakulásának 100 éves évfordulóját ünnepelte Pozsonyban a 2019/2020-as színházi szezonban, melyet száz éve, 1920-ban, az akkori Csehszlovákia függetlensége után alapították. 1920-tól 1945-ig koncerteket is adtak a színházban. A Szlovák Nemzeti Színház a három legnagyobb színpadi művészetet egyesíti, a színdarabot, az operát és a balettet. Fellner Ferdinánd és Helmer Henrik bécsi építészek tervei alapján épült a színház, amely jelenleg az opera- és a balett-társulat székhelye. Homlokzatán található Katona József és Liszt Ferenc szobra. A pozsonyi opera kedvelt a külföldi látogatók között magas színvonalának és elérhető árainak köszönhetően. A Szlovák Nemzeti Színház Operája a város közepén, a Hviezdoslav téren található, az egykori városi színház épületében.

https://slovakia.travel/hu/uti-celok/szlovakia-legjei/pozsony-bratislava

https://www.muemlekem.hu/hatareset/Pozsonyi-var-Pozsony-1094

https://travel.sygic.com/hu/poi/oramuzeum-poi:156531

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/a-magyarsag-kezikonyve-2/a-tudomany-szazadai-9C8/egyetemeink-a-15-szazadban-9E5/a-pozsonyi-egyetem-9F1/

https://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/palffy-palota/

https://szeretunkutazni.hu/2019/10/23/szaz-eves-a-szlovak-nemzeti-szinhaz/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_M%C3%A1rton-d%C3%B3m_(Pozsony)

Selmecbánya központjának fő látványossága az UNESCO Világörökségének Jegyzékébe bejegyzett, a Szentháromság tértől nyugatra fekvő Óvár.

Az óvár legrégibb objektuma Szűz Mária volt plébániatemploma. A szomszédos Szent Mihály templommal együtt mint háromhajós román bazilikát a 13. században építették. A templom körül a 14. században védfalat építettek ki, miáltal kezdett kialakulni a jövendő városi vár alapzata. A védőrendszert később egy bástyával, a bejárati kaput toronnyal bővítették.

A bazilikát a 16. század elején gótikus templommá alakították át. A török veszély további átalakítást igényelt, ami a templom megerősítését és erődítménnyé változtatását vonta maga után. A templom boltozatát leomlasztották, így jött létre a mai négyszárnyas palota-épület belső udvarral a központi templomhajó helyén. A 18. században végrehajtott barokk átalakítás főleg az eredeti bejárati tornyot érintette.

Az Óvár ma a Szlovák Bányászati Múzeumot szolgálja. A nyári szezon alatt színi előadások és kultúrműsorok színhelye.

Érdekes kiállítások találhatók itt: Régészeti kiállítás – Érkeznek a bányászok, M.S. mester későgótikus oltárának makettje, Kovácsműhely, Barokk plasztika, Lövészeti céltáblák, Pipakészítő műhely, Órakiállítás és a Kínzókamra.

Az Óvár megtekintését kedvezményes belépőjegy fejében össze lehet kapcsolni a Történelmi-művészeti útvonal megtekintésével.

Forrás: Dajama

https://bagyinszki.eu/archives/3571#more-3571

A párizsi St. Chapelle a Szepességben. A Szent László templom már messziről szembeötlik a Poprad-Lőcse útvonalon. Román és barokk elemeket is tartalmazó gótikus épülete nem is lenne különösebben kirívó az ilyen templomokban irigylésre méltóan gazdag Szepességben járva, ám a XV. században hozzáépített Zápolya-kápolna még itt is különlegességnek számít. A kettős kápolna a magyarországi csúcsíves építészet legremekebb alkotása.

A párizsi St. Chapelle mintájára készült, és gyönyörű látványt nyújt! Fala alig van, ablakai pillértől pillérig érnek. A klasszikus gótikus kápolnák típusának megfelelően, karcsú pillérek fölött lebegő hálóboltozatos építmény. Mérműves, halhólyagos motívumú, festett üvegablakai magyar szenteket ábrázolnak. Nagyon szépek a boltozatot tartó pillérek, s a lendületes ívű függő karzat faragott díszítései. A kápolna helyreállítását a XIX. század végén Alpár Ignác végezte. A Szapolyai-család vagy Zápolya-család eredetét Zápolya faluról kapta, amely a török hódoltság alatt pusztult el. Istvánffy Miklós Historiarum de rebus Ungaricis című művében azt írja, hogy Zápolya falu Szlavóniában, Csázma közelében volt. A szláv eredetű Zápolya név a magyaros Szapolyaira változott át. A család első ismert tagja Benedek volt az Anjouk korában. Ennek fia Tamás csanádi püspök (1350), kalocsai (1359), majd esztergomi érsek (1367–1375) volt. A család ismert tagjai: Szapolyai György – (1488. k. – Mohács, 1526. augusztus 29.) Szapolyai Imre – (? – 1487. szeptember 12.) Szapolyai István – (? – Pápa 1499. december 23.) Szapolyai János – I. János néven választott magyar király – (Szepesvár, 1487. február 2. – Szászsebes, 1540. július 17/21.) Szapolyai János Zsigmond – II. János néven választott magyar király, majd Erdély első fejedelme (Buda, 1540. július 7. – Gyulafehérvár, 1571. március 14.)

Forrás: www.utazgato.hu

1899-ig Szklabonya, majd Kürtabánya, végül Mikszáthfalva néven jegyzik.
1910-ben Mikszáth Kálmán (1847. január 16. – 1910. május 28.) 40. írói jubileumán szülőfaluja nevét Mikszáthfalvára változtatták.

A bányavárosoktól délre, Nógrádhoz közel született egyik legnépszerűbb írónk, Mikszáth Kálmán 1847-ben. Rimaszombaton, Selmecbányán tanult.

„Aki valamikor Bodokon járt, annak bizonyosan feltűnt az a kis fehér ház, mely közvetlenül a temető mellett épült, s melynek összes ablakai a temetőre néznek. Anyám építtette azt oda. Valakije volt ott, akihez közel szeretett lenni mindig.
Itt laktunk ebben a házban…”
Írta a „Galandáné asszonyom” című művében 1882-ben.

Ebben a házban, ahol az ablakban rezeda és muskátli virágzott, cseperedett fel az író. Itt volt kisdiák, innen futotta le örömmel a két kilométert a nagyanyja ebecki házáig, csak hogy meghallgasson egy mesét. Ide volt közel a temető, ahol nagyokat lehetett játszani és a kovácsműhely, ahol oly sok érdekeset lehetett hallani. Később a diákéveiben már csak a szünidőket és a nagy ünnepeket töltötte itthon. A legkésőbbi emlékei az 1873-as évből vannak; abból az időből, amikor itt élt a feleségével. Utána Pestre költözött.

A felvidék és a szülőföld iránti szeretete sokszor visszaköszön regényeiből.
„Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk... Ez az én igaz hazám.”

„A kiírt igazságtalanságok nem hatnak olyan mélyen, mint a ki nem írottak. Hanem az elhallgatott botrányok ingerlik az embert. Követeli őket, beszél róluk, csügg rajtuk, szörnyülködik fölöttük, a tíz körmével szeretné kiásni. A megírt botrányokat nem toldja-foldja, nem is terjeszti, hiszen ott vannak az újságban. A kiírt botrányok nem élnek, csak egy napig, ameddig az újság. De a ki nem írottak halhatatlanok, ezeknek hirdetőjévé szegődik mindenki, élnek az emberek ajkain és izgatják a szíveket, forralják a vért és megtüzesítik a halántékot.”
(Új Zrínyiász (1898) – részlet)

https://search.yahoo.com/search?fr=mcafee&type=E211US105G0&p=http%3A%2F%2Fwww.mire.hu+%E2%80%93+Magyar+Irodalmi+Eml%C3%A9kh%C3%A1zak

"Amerre a Vág fut zúgva, kanyarogva, Bús keserûséggel néz Csák Máté tornya." (Gyula diák)

Trencsén város (szlovákul: Trenčín) és az egész Vágmente dominanciája a meredek sziklára épített Trencsén vára (Trenčiansky hrad) Szlovákiában. Szepes (Spišský hrad) és Dévény (Hrad Devín) várával együtt Európa egyik legterjedelmesebb vára. A 11. századtól királyi vár volt, ekkor indult fejlődésnek a város. Erődítményrendszerének nagysága a fontos határmenti erődítmény és későbbi megyeszékhely fokozatos tökéletesítésének az eredménye. Trencsén és a vár fontos szerepet játszott mindenekelőtt a török betörések idején. Fokozatosan több jelentős nemesi család birtoka lett.

A leghíresebb tulajdonosa Trencséni Csák Máté volt, akinek több szlovák vára volt, amiért a „Tátra és a Vág urának” nevezték el. Ahogy a tulajdonosok váltották egymást, úgy sokszorozódott a vár védelmi és lakófunkciója. Máté erőteljes központi tornyához további objektumok csatlakoztak – a Malom- és a Jeremiás-torony, a Lajos, Borbála és Zápolyai paloták.

Az 1790-es tűzvész után a vár pusztulásnak és hanyatlásnak indult mert annak tulajdonosa, az Illésházy család a kényelmesebb máriatölgyesi (Dubnica) kastélyt részesítette előnyben. Trencsén várának terjedelmes rekonstrukciója lehetővé tette a legértékesebb objektumok hozzáférhetőségét.

A jelenlegi területet – amely a Trencséni Múzeum kiállításának részét képezi – a palotaegyüttes és a szembetűnő Máté-torony alkotják. A látogató bizonyára nem kerüli el az Ágyú-bástyát. A vár területén az év folyamán különféle kiállításokat, koncerteket, középkori játékokat és vonzó éjjeli várlátogatásokat rendeznek. Talán a legismertebb a 80 méter mély Szerelemkút és az ahhoz kötődő történet Omarról és Fatimáról. A monda szerint a vár ura Zápolyai István fogságba ejtette a gyönyörű török hercegnőt, Fatimát. Omar, a török herceg, aki Fatimát szerette, négy évig volt kénytelen a sziklát vájni amíg vizet tudott vinni a vár urának és Fatimával együtt szabadon lett bocsátva.

https://slovakia.travel/hu/trencsen-vara

A közép-szlovákiai Zólyom (Zvolen) városának kiemelkedő építménye és jelképe a Szalatnya folyó partján álló zólyomi vár.

A Garam és Szalatnya folyók találkozásánál lévő terület jelentős szerepet játszott a korai feudális magyar uralkodók körében. Ezen a részen, a zólyomi vármegyében alakult ki az egyik legrégebbi és területileg legnagyobb politikai egység, melynek központja eredetileg a 12. században egy meredek sziklafalon épült Pusztavárban volt. Rossz megközelíthetősége azonban azt eredményezte, hogy I. Lajos király 1360-ban egy új gótikus-reneszánsz kastély felépítésére adott parancsot, melyet az olasz várkastélyok mintájára építettek. Eredetileg a magyar királyok vadászkastélyaként és nyári rezidenciájaként szolgált. Mátyás király szívesen tartózkodott itt. A várkastély szabályos téglalap alaprajzú, négy szárnya a központi udvar köré épült. Egyik legfontosabb építészeti eleme a várkápolna, amely eredetileg kétszintes volt és külön bejárattal rendelkezett. A 15. és 16. századfordulóján a várkastély átalakítására került sor, melyet akkori tulajdonosa Thurzó János, a dúsgazdag Thurzó főnemesi család tagja finanszírozott. Később, a közelgő török támadások veszélye miatt, melyek elsősorban a gazdag bányavárosokat fenyegették, újabb átalakításokra került sor. A török ellen védelmet nyújtó erődítménnyé építették át. Egy új emeletet építettek a kastélyra, egy külső várfallal, négy bástyával, ágyúlőrésekkel és egy hatalmas olaszbástyával erősítették meg a védőrendszerét. A várkastélyt állandó helyőrség lakta. Soha nem került a törökök kezére. Ebben az időszakában szerezte meg a Balassa család, akiknek tagjaként 1554-ben itt született meg Balassi Bálint, a korszak legnagyobb magyar reneszánsz költője. A 17. században többször is gazdát cserélt (1605-ben Bocskai, 1619-ben Bethlen Gábor, 1644-ben I. Rákóczi György tulajdonában volt). 1620-ban egy évig itt őrizték a Szent Koronát. A 18. században, amikor az Eszterházy család tulajdonába tartozott, többször átépítették. Utolsó nagyobb horderejű, barokk stílusban történt átépítésére a 18. században került sor. Ebből az időszakból maradt fenn a fából készült festett, kazettás mennyezet a Királyok termében, ahol 78 római és német császár festett portréja látható.

Miután a vármegye székhely Zólyomból Besztercebányára került, elvesztette korábbi jelentőségét. Történelmi, művészeti és építészeti értéke miatt nemzeti kulturális örökséggé nyilvánították.

A várkastély jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria felügyelete alá tartozik, kiállítások színhelyeként szolgál. A Klasszikus európai művészet című állandó kiállításhoz tartoznak Lőcsei Pál mester műveinek másolatai, gótikus falfestmények itt megfestett másolatai és az európai képzőművészeti válogatás. Nyaranta a várudvaron kerül megrendezésre a Zólyomi Várjátékok (Zámocké hry zvolenské) elnevezésű színházi fesztivál.

https://slovakia.travel/hu/a-zolyomi-var
http://www.szlovakia-utazas.hu/muemlekek/hrad-zvolen/

A legnagyobb magyar édesapja, a Magyar Nemzeti Múzeumot is alapító Széchényi Ferenc bérelte a barokk palotát Bécsben, melyben Széchenyi István 1791. szeptember 21-én meglátta a napvilágot.

A közismert nevén Wilczek-palota Bécs történelmi belvárosában, a Hofburg Michaelerplatz-i bejáratához fekszik közel. A palota 1737-ben épült, feltehetően Anton Ospel tervei szerint. A kétemeletes palotát 1825-ben vásárolta meg Franz Jozef Wilczek. Gróf Széchenyi Ferenc 1788-ban bérbe vette a házat, ahol felesége előbb Zsófia lányukat, majd 1791. szeptember 21-én Istvánt hozta világra. A palota falán márványtábla hirdeti, hogy ott született a legnagyobb magyar. Később (1811-től) négy telet töltött itt a Széchényi család, majd 1815 tavaszán kiköltözött a Landstrassén vásárolt palotába.

Széchényi Ferenc és maga Széchenyi István is sokat időzött Bécsben, mindketten számtalan szállal kapcsolódtak a bécsi társasági élethez. Mint tudjuk, a legnagyobb magyar nemcsak iskolaéveiben kötődött Bécshez, hanem 1848-tól egészen haláláig a Bécs melletti Döblingben, az ottani gyógyintézetben élt. Igaz, ehhez nem kötődött, inkább kötötték… A vélhetően a 18. század első évtizedeiben épített palota 1825-ben került a Wilczek-család tulajdonába, s ezt őrzi a Herrengasse-i épület neve. A palota nem látogatható.

A doborjáni Liszt-ház Liszt Ferenc szülőháza, itt látta meg a napvilágot 1811. október 22-én.

Édesapja, Liszt Ádám, juhászati számtartóként tevékenykedett az akkor még majorsági központként működő épületben. A kőből épített zsindelytetős ház ekkoriban hat szobából, egy konyhából, egy éléskamrából és egy présházból állt. A szülőház, amely egy korabarokk épületegyüttes része volt, az akkor mintegy 600 főt számláló település legtekintélyesebb épületének számított.

Az Esterházy hercegek egykori majorságának fennmaradt épületrészében ma múzeum található, amely ideális helyszínt nyújt Liszt korai éveinek és világraszóló zenei karrierjének tanulmányozásához.

Ide nyúlnak vissza Liszt Ferenc családi gyökerei, itt bontogatta szárnyait, hogy a 19. század szupersztárjaként zenéjével meghódítsa a világot és az emberek szívét.

A többnyelvű tárlatvezetések, a diákok és fiatalok számára tartott élményközpontú múzeumpedagógiai foglalkozások, a modern audio guide-ok valamennyi vendégünk számára maradandó élménnyé teszik a Liszt Ferenc szülőházában tett látogatást.

https://liszt-haus.at/index.php?id=158&L=2

Felsőőrség a történeti Vas megye Rábán túli területén, az Árpád-kori gyepü vidékén a Pinka völgyében fennmaradt magyar településcsoport, nyelvsziget neve. A 20. sz. elején Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget és Jobbágyi községek tartoztak hozzá. A trianoni békediktátum óta Ausztriához tartozik, Burgenland része.

Egykor határbiztosító magyar lakosságú települések hosszú sora kísérte a Rábán túli országszélt. Erre vallanak az Őr-, Őri- összetételű, Lő-, Lövő tagú, és a Szem, Szemes, Kolozs településnevek is. Jelentékeny vasfeldolgozó-szolgáltató népessége is volt, amire a gyér okleveles nyomokon kívül régészeti leletek, valamint szintén helynévi adatok alapján lehet következtetni (Vasverőszék, Tömörd stb.). A vidék lakosságában az Árpád-kor végétől növekvő arányban jelentek meg az osztrák területről beköltözők. A hódoltság alatt néhány hadjárat alaposan megtizedelte a középkori lakosságot, akiknek száma a határőrelemek szabadalmainak megvonása, korlátozása miatt is csökkent. A németek mellett a török elől menekülő horvátok is részt vettek a népesség-veszteség pótlásában. A reformáció során részben az evangélikus, részben a református irányzatokhoz kapcsolódtak. Mint kiváltságos közösséget, az ellenreformáció kevéssé tudta megközelíteni, bár vannak római katolikus lakosai is. Népköltészeti és folklóranyaguk az utóbbi években válik ismertté.

Burgenland egyetlen, Ausztria legrégebbi református temploma Felsőőrön áll, 1771 és 1773 között épült. A régi római katolikus templom elődje a XIV. században épült Felsőőrön román stílusban, ennek felhasználásával készült el a barokk templom a XVII. században. Az épület középkori eredetét a festett, lőréses ablakok tanúsítják. A templom a város nyugati szélén, a Pinka-folyó közelében épült. A református parókia 1784-ből való, ez a város legrégibb tornácos épülete. Az Oberwarti református gyülekezet ma mintegy 1400 tagot számlál, és a legrégebb óta fennálló protestáns gyülekezet Ausztriában. Az istentiszteletek magyar és német nyelven folynak.

Felsőőr határában is álltak az ősi gabonatároló, a kástuk, melyek építésének tudományát a honfoglaló magyarok hozták magukkal a Kárpát-medencébe. A kástu, vagy kásté általában alápincézett földszintes, ritkán emeletes épület. Hő- és vízszigetelő födémje külön áll, melyet tűzvészkor egyszerűen el tudtak távolítani. Az őrségi kástuk boronafallal, pallómennyezettel, zsúpfedéllel készültek. A kástu falát sárral kenték be, majd lemeszelték. Az emelet boronafalát nem vakolták be, azon felaggatott húst és szalonnát tároltak. A kástuban gabonáját, szerszámait, prését, hordóit és egyéb értékesebb eszközeit, valamint tartós élelmiszert tárolt a gazda.

A Felső-Őrség lakossága a nyugati végeken dúló háborúk következtében a XIII. század végére megfogyatkozott, ekkor újból határőrökkel, valószínűleg székelyekkel telepítették be. A felsőőriek a magyar szabadságharcokban mindig a császári seregekkel szemben harcoltak. Szabadságszerető nemesi tudatok jeleként nevük monogramja elé írták az „N” betűt a házaik oromfalára még 1870-ben is.

A református lelkészlak 1784-ben épült Felsőőrön, a templomudvar északi oldalát zárja le. Az árkádíves tornácos ház ma Gyülekezeti Múzeum, a lelkész és családja számára új épület áll rendelkezésre. A felsőőri református gyülekezet fontos szerepet tölt be a magyar nyelv és a hagyományok megőrzésében és továbbadásában. Az ifjúsági körben magyar színjátszó és néptánc csoport működik, és van olvasókörük is. Az utóbbiak Burgenlandon kívül Ausztria többi részében is hírnevet szereztek maguknak. A háborús időkben megszakadt ez a hagyomány, de 1973 óta ismét rendszeresen láthat magyar darabokat. A magyar nyelvű népszínmű-előadások Felsőőrön több évtizedes hagyományra tekintenek vissza. Az első színdarabokat a XX. század első évtizedeiben mutatták be.

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/f-72612/felsoorseg-felsoor-videke-felsoori-nepsziget-726FE/

http://www.hatartalan.net/index.php/ausztria/felsr/latnivalok

Fraknó avagy Fraknóváralja község Ausztriában, Burgenland tartományban, a Nagymartoni járásban.

Fraknó várát 1346-ban “castrum Faruhno” néven említik először. 1370-ben “Castrum Frohno”, 1398-ban “Frahtno”, 1400-ban “Castrum Frathnaw”, 1434-ben “Castrum Frahthnow” néven szerepel a korabeli forrásokban, és csak 1441-ben jelenik meg a német “Forchtenstejn”, 1447-ben “Forthenstain alias Frathno”, 1451-ben “Castrum Vorchtenstain”, majd 1478-ban a magyar “Castrum Frakno” elnevezés.

A templom mögötti hegyen a Hausbergen nagyméretű 13. századi vár nyomai látszanak, melyet a hainburgi béke értelmében rombolhattak le a 13. század végén. Ez a vár lehetett az aragóniai eredetű Nagymartoni grófok első vára.

Fraknó (Forchtenstein) várát 1317 után építették a Nagymartoni grófok. 1398-ban Luxemburgi Zsigmond hűtlenség miatt elvette és a Kanizsaiaknak adta. 1400-ban már újra a Nagymartoni grófoké volt. 1445-ben Nagymartoni Vilmos gróf Albert osztrák hercegnek adta zálogba, aki aztán az örökösöktől a tulajdonát is megszerezte, így a Habsburgoké lett. Mátyás 1488-ban visszaszerezte. 1491-ben a pozsonyi béke Ausztriához csatolta, s csak 1626-ban került vissza. 1605-ben Bocskai és 1619-ben Bethlen hadai is sikertelenül ostromolták. 1622-óta az Eszterházy család birtoka. Eszterházy Miklós és Pál 1635 és 1660 között a régi falakat elbonttatta és helyére kétemeletes várpalotát építtetett. Csak az öregtorony maradt meg a régi várból, amelyre emeletet húztak. Az Eszterházy család később a kényelmesebb kismartoni kastélyba költözött, bár a vár mai is a család birtoka.

Fraknóváralját valószínűleg a 14. században alapították a vár szolgálófalujaként.

Fraknó vára 1317-ben épült. 1635 és 1660 között Esterházy Miklós teljesen átépíttette, a régi várból csak az öregtorony maradt meg. A belső vár kétemeletes, négyszögű épülettömbjét sokszögű olaszbástyás védőfal övezi. A vár kápolnáját 1642-ben szentelték fel, a Szűzanya ősi kegyképét 1656-ban Boldogasszony templomába vitték, helyette 1687-ben a vár elé építtetett Eszterházy Pál nádor egy Immaculata szobrot, ma ez a búcsújáróhely. A vár mai is teljes épségben áll, az Esterházy család tulajdona. A várnak látogatható kiállításai, kincstára, panoptikuma, fegyvergyűjteménye, levéltára van.

Forrás: wikipédia

Németújvár (Batthyány vár)

Németújvár (Güssing) vára az egykori Vas vármegye leglátványosabb vára, ma Dél-Burgenland legnépszerűbb turisztikai nevezetessége. Az Őrségtől nem messze, Szentgotthárdtól 18 km-re magasodik a városka fölé a meredek vulkáni kúpon épült rendkívül impozáns vár. A várfalakról nyíló elbűvölő kiállítás és a vármúzeum gazdag kiállításai teszik a Batthyány család ősi fészkét kihagyhatatlan látnivalóvá.

Már 1157-ben oklevelekben említették Güssinget, de három mozgalmas évszázad után, végül 1524. június 30-án vált Németújvár a Batthyányak tulajdonává, amelyet – majdnem egy fél évszázaddal később – a mai napig a güssingi várral kapcsolnak össze, és „Németújvár“-t a nevükben hordozzák (Batthyány von Németújvár – Németújvári Batthyány). 1524. június 30-án Batthyány Ferenc (1497–1566) fiatalkori barátjától, II. Lajos királytól megkapta Güssing várát a körülbelül 60 helységet magában foglaló uradalommal együtt – fizetségként Jaicza várának törökök elleni hősies védelmezéséért. Güssing a Batthyányak fő rezidenciája lett. A várban az egyik legfigyelemreméltóbb az a berendezett ebédlő és a zeneszoba, ahol Európa legrégibb orgonáját őrzik, amelyen még maga Mozart is játszott. De van még sok más érdekesség is, hiszen Ausztria legnagyobb vasöntő gyűjteménye szintén itt tekinthető meg: vasból készült tárgyak sokasága van kiállítva, a dísztárgyakon át a kályhákon keresztül az ékszerekig. S ha valakinek még maradt energiája, az felmászhat a több emelet magas harangtoronyba is, az innen nyíló nem mindennapi kilátás megint csak kárpótolja a vállalkozó kedvűeket a lépcsőzésért.

A 12. század közepén, II. Géza uralkodása idején települ az országba a Héder nemzetség egyik őse Héder, aki Héderváron kap birtokot, és testvére Wolfer, aki Németújvárt kapja meg. Wolfer a király és Gervasius győri püspök beleegyezésével 1157-ben kezdett favárat és bencés monostort építeni a mai Várhegyen. Más vélemények szerint fa vár nem épült, csak a monostor. A monostor a pannonhalmi apát alá volt rendelve. Az oklevelekben szereplő Havas Boldogasszony Zarándoktemplom a mai várkápolna lehetett. Érdekesség, hogy 1459-ben Güssing várában azok a mágnások, akik Corvin Mátyás megválasztásával nem voltak megelégedve, III. Frigyes császárt választották Magyarország királyává. Ez azonban sikertelen maradt, és végül Újlaki mégis behódolt Mátyás királynak.

A Rákóczi-szabadságharc alatt Németújvár sosem került kuruc kézre. A szabadságharc után az osztrák rendek fenyegetést láttak a várban. Az 1764—65-ös országgyűlés által kiküldött bizottság azt a döntést hozta, hogy a várat a határkiigazítás miatt le kell rombolni és a hadi felszerelését a Batthyány család körmendi és más váraiba szállítsák. A rongált várat a lakosság kezdte elhordani, de Batthyány Fülöp (1781–1870) végrendeletben gondoskodott arról, hogy a várhegy a várrommal végleg a Batthyány-család tulajdona maradjon. A kápolna (kórusa feletti 1793-as évszám talán a Batthyány Fülöp-féle újjáépítés idejére utal, amikor a várkastély a mai formáját elnyerte. Fülöp herceg 1870-ben egy alapítványt hozott létre a vár fenntartására, amely máig a Batthyány család találkozó helye. 1980-ban Burgenland Tartomány vette át a várat és alapítványt. A várat a továbbiakban a Néhai Batthyány-Strattmann Fülöp herceg Alapítványa vezeti, melynek mindenkori vezetője a Batthyány család feje.

https://varlexikon.hu/nemetujvar

https://www.batthyany.at/burg-gussing/?lang=hu

Ruszt csodálatos kisváros, a Fertő-tó partján, Ausztria Burgenland tartományában. A történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városaként ismert település egy igazi ékszerdoboz, 1910-ben 1535 lakosából 1290 német és 218 magyar volt. XVII. században kialakított városképe a mai napig meghatározza szerkezetét, számos műemlék épülete van. 2001-ben az óváros a Fertő-tó térségével együtt az UNESCO világörökség része lett.

A település első említése Károly Róbert adományleveléből való, 1317-ből. Vásártartási jogot Hunyadi Mátyástól 1470-ben kapott a város, de Ruszt a szőlő és a bor városa is, 1524-ben Mária királyné engedélyezte, hogy Ruszt borosgazdái hordóikon koronás "R" betűt tüntethessenek fel márkajelzésként. Ez a jel a ruszti borok palackjain a mai napig is használatos. Hetivásár engedélyt 1624-ben II. Ferdinánd császár adott, majd 1669-ben a város az Esterházyaktól, 1680-ban pedig I. Lipóttól végleg megváltotta magát, kellő mennyiségű aranypénzen. Azaz szabad királyi város lett. 1703-ban a város harc nélkül adta meg magát Károlyi Sándor kuruc generális seregének. 1809 júliusa és novembere között francia csapatok szállták meg, melyek ellátását és elszállásolását a polgároknak kellett állniuk. 1836-ban V. Ferdinánd király újra megerősítette a város kiváltságait. 1876-ban elveszítette több évszázados kiváltságait, és a trianoni békediktátumig Sopron vármegyéhez csatolták. 1921-ben a trianoni és saint-germaini békeszerződések értelmében Ausztriához került.

Sokan nyaralnak a Fertő-tónál, nem is sejtve, milyen gyönyörű városokat találhatnak a túloldalon, amelyek akár szép az idő, akár rossz, kitűnő kiránduló célpontok. Ha egynapos kirándulást tervezünk, akkor a határ menti Ruszt (Rust) lehet kalandozásunk első megállója. Számos útikönyvet találhatunk, melyben a városkát is bemutatják, a Fertő-tó ékszerdobozának titulálva. A hajózási szezonban Fertőrákosról naponta indulnak menetrendszerinti járatok Rusztra. A város kikötőjéből csupán pár perces sétaút után máris a csodálatos óvárosban lehet. Nyugodt, rendezett, egyszerűen magával ragadó település, melynek jelképe a gólya, amit szinte minden ház kéményén megpillanthatunk fészkében. Hangulatos kis utcák, kedves helyiek és turisták, virágok az ablakokban és a házak előtt.

A Szentháromság tiszteletére szentelt plébániatemploma 1649 és 1651 között épült. Eredetileg evangélikus templom volt, amely 1674-ben lett a katolikus egyházé. A Halásztemplom 1400 előtt épült a korábbi, 12. századi templom felhasználásával épült. A hagyomány szerint a szentély melletti kápolnát még Anjou Mária királynő építtette hálából annak emlékére, hogy a Fertő-tóból halászok kimentették. A szentély déli oldalán álló Pongrác-kápolna 1400 körül épült gótikus stílusban. 1529-ben a törökök felgyújtották. Ezután bővítve építették újjá. A szentély és a kápolna elé új kereszthajót emeltek. 1580 körül az evangélikusoké lett, a katolikusok 1649-ben kapták vissza. Anyakönyveit 1658-tól vezetik. 1938-ban itt fedezték fel Burgenland legrégibb középkori freskóit, melyeket 1949 és 1954 között restauráltak. A templomot a 17. században épített lőréses erődfal veszi körül. Evangélikus templomát 1784-ben építették.

Belvárosában szinte minden ház műemlék védelem alatt áll. A polgárházak, amelyek a 16. és 19. század között épültek reneszánsz, barokk stílusban vagy historizáló homlokzattal, szép ablakkeretekkel és kapuzatokkal, erkélyekkel, címeres és stukkódíszítéssel igazi ékszerdobozzá teszik a belvárost. Az épületek nagyrészt a városfalak maradványaira támaszkodnak.

https://www.hetedhetorszag.hu/ausztria/festoi-kisvaros-a-ferto-to-partjan-ruszt

http://ruszt.hu

A bánsági aracsi templom
„.... most e rom elkerülhetetlen és tökéletes veszte felé közeleg [...] legyen szabad tehát remélni, hogy a jelen leíráson kívül még más tüzetesebben szóló emléke is fog készülni addig, míg végképi elenyészte készülhet.”
E gondolatokat Henszlmann Imre, a 19. században élt művészettörténész, építész fogalmazta meg az aracsi településről elnevezett, 13. századi, háromhajós, háromapszisos, boltozott, kolostori téglabazilika romjairól szóló tanulmányában.

Az aracsi pusztatemplom a magyar nemzeti identitás jelképe. Arača vagy Aracsi pusztatemplom a Délvidék egyik legértékesebb és legkorábbi építészeti emléke. A román – korai gótikus stílusban épült templomot Szent Miklós tiszteletére emelték a 13. században. A monumentális téglaépület romjai a vajdasági Törökbecse közelében található, a puszta síkjából kiemelkedve már messziről észrevehető.

Kutatások szerint a templom valószínűleg egy már korábbi templom helyére épült. Erre utaló bizonyíték az 1896-os ásatáskor előkerült ún. aracsi kő, melyet ma a Nemzeti Múzeumban őriznek. A kövön lévő feliraton két szövegrészlet olvasható, az egyik imára szólít, a másik átokkal fenyegeti a kő eltulajdonítóját. 

Alaprajzát tekintve egy nyolcszögletű és kötegelt pillérekkel tagolt háromhajós templom, három köríves, apszissal ellátott, bazilikás szerkezetű, boltíves épület volt. A tatár, majd a kunok pusztítása után Nagy Lajos édesanyja újíttatta fel a kápolnát és a ferences rendnek adományozta. Később az északi mellékhajó keleti szakasza fölé tornyot emeltek. A 16. századi török pusztítás következtében a környék lakosait, épületeit a török elpusztította. A vidék elnéptelenedett, aminek köszönhetően a romok háborítatlanok maradtak. 1770-ben az időjárástól való megóvás érdekében nádtetővel fedték be a megmaradt téglarészeket. Ezzel is elősegítve mai állapotának megőrzését. Az 1970-es évek ásatásai során, a templomtól északra a kolostori épületek föld alatti maradványaira bukkantak. Napjainkban a környékbeli lakosok tartják rendben a templomot és környékét. 

A templomból mára a nyugati fal, a szentélyrész a hozzá csatlakozó északi főhajófal két árkádnyi szakaszával és a toronnyal maradt fent eredeti állapotában. A romokon a Csák nemzetség, a franciaországi Bourges székesegyház, az esztergomi királyi palota és székesegyház, a Pannonhalmi Bencés Főapátság stílusjegyei is fellelhetőek. A romkultusz és régészeti tudományoknak köszönhetően menekültek meg e romok a teljes pusztulástól. Fennmaradása állagmegóvó helyreállítási munkák eredménye.

A templom a délvidéki magyarság jelképe és szent gyülekezőhelye. Látogatottsága egyre növekszik, nemzeti zarándokhellyé vált az elmúlt évek alatt. Több kulturális folyóirat, civil szervezet és díjak viselik nevét. E kegyhelyen gyűlnek össze a szórványtelepülések lakosai. A pusztatemplom szimbolizálja a magyar összetartozást, megléte összefonódott a magyarsággal. Hiszen e templom – fennállása óta –sokat megélt már, ennek ellenére még is fennáll. Az évtizedek, évszázadok megpróbáltatásai sem tudták legyőzni a templom romjait, az ottani magyarságot.

https://www.tajgazda.hu/index.php/hu/tajerinto/233-az-aracsi-pusztatemplom

Henszlmann Imre: Archaeologiai kirándulás Csanádra. In: Archaeologiai Közlemények, 8,1871.49.

A bácskai katolikusok körében napjainkban is nagy hagyománya van a különféle kegyhelyek látogatásának. A délvidéki római katolikus hívek által látogatott Mária-kegyhely Doroszló faluban, Szerbiában, a Vajdaságban található.

A kegyhely ma Doroszló déli szélén, a falut átszelő Zombor-Hódság műút Rácmillitics felőli oldalán található. A kegyhely pár hektáros parkosított területe és a műút, illetve a Duna–Tisza–Duna-csatorna (korábban Mosztonga) között terül el. A Doroszlói Szentkút már a középkorban is ismert volt, de jelentősége akkor nőtt meg igazán, amikor a mai Vajdaság területét elcsatolták Magyarországtól, s az itteni hívek nem juthattak el az addig kedvelt búcsújáró helyekre: Máriagyűdre, Máriaradnára, illetve Szegedre, az alsóvárosi búcsúba. A doroszlói ma a vajdasági magyarság legkedveltebb búcsújáró helye. A nyolcvanas években több ezer hívőt vonzott. Ebben az időben a Szűzanya iránti hálából emeltetik a Rózsafüzér titkait ábrázoló freskókat, melyekből arra következtethetünk az itteni nép lelkiségében kiemelkedő fontosságú a doroszlói kegyhely.

A kegyhely középkori elnevezése Bajkút volt. A török hódoltság idején elnevezése ismeretlen. Doroszló újratelepítése és az első csodás gyógyulás után jelentősége megnövekszik és a délvidéki tájakon Szentkút néven válik ismertté. Az Árpádok korában Bajkút község állt a kegyhely területén, amelyet Nagy Lajos király 1382-ben a budai klarissza apácáknak ajándékozott. A török időkben elpusztult a falu, a kútja viszont megmaradt, amelyhez a hívő nép Doroszló újratelepítése utáni évektől kezdve zarándokol.

A középkor óta ismert kegyhely 1790-ben ismét feléledt a gombosi vak, Zablóczki János csodálatos gyógyulása után, aki a Szent Szűz jósága által visszanyerte látását, miután megmosdott a kút vizében. 1825-ben épült az első kápolna; a mai díszes templomát 1874-ben emelték. 1968 óta a szabadkai egyházmegye által szentesített kegyhely. A Doroszlói Szentkutat évente 15–20 ezer zarándok keresi fel Kisboldogasszony napján (szeptember 8.). A kétnapos búcsú során körmenetet, ifjúsági-szentmisét, illetve horvát, német, szlovák és magyar nyelvű szentmiséket celebrál a megjelent nagyszámú egyházi méltóság. A zarándokok főleg vajdasági magyarok, de ide látogatnak horvátok, szlovákok, németek és más vajdasági római katolikus nemzetiségek tagjai is. A Szentkutat húsvéthétfőn nyitják meg és szeptember 16-án, Mária neve napján zárják be. Korábban újhold vasárnapján itt tartották a kismisét. Elsősorban a magyarok és a sokácok közkedvelt búcsújáró helye, de Bácska és Bánát egyéb katolikus lakói is szívesen jönnek ide. A németek kitelepítésükig látogatták. A szomszéd falu, Sztapár pravoszláv vallású asszonyai is eljöttek ide tiszteletből.

A kegyhely jelenlegi kápolnája a sorban a negyedik, amely 1874-ben, az előző kápolna beépíttetése során nyerte barokk stílusú, két karcsú tornyú, 500 férőhelyes templom alakját. A megemelkedett zarándokok száma miatt 1973-ban kibővítették a kegyhely udvarát, és elkészítették a szabadtéri oltárt, illetve használhatóvá tették a zarándokházat. Az 1980-as években a hívők személyes adományaiból elkészültek a kápolnakertet övező kerengőben a freskósorok. A jugoszláv háborúk idején a kegyhely látogatottsága visszaesett, de az ezredforduló óta ismét jelentős a kegyhelyre zarándoklók száma. Az elmúlt két évtizedben sajnos nem történtek sem fejlesztések, sem felújítások és épületegyüttes már csak nehezen tudja megfelelőképp ellátni feladatát. Állami támogatással 2009-ben megkezdődött a bővítés és a felújítás.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Doroszlói_Szentkút

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mária-kegyhelyek

http://ertektar.rs/ertektar/ertek/Doroszloi-Szentkút/74

A Szerbiát ékesítő vár (szerbül: Golubac) az egyik legjobb állapotban lévő európai erődítmény, aminek évszázadokkal ezelőtt kulcsfontosságú feladata volt: a határ védelme.

A Török Birodalom felemelkedésével rövidesen gazdát cserélt és a hűbéresnek fogadott Szerb fejedelemség fejet hajtva adta át a várat a megszálló csapatoknak. A törököknek lett egy fontos dunai erődítményük Magyarországhoz közel. Az erődítmény egy része víz alá került, de ez még tovább növeli annak misztikusságát, mert így is rendkívül impozáns látványt nyújt minden ide látogatónak.

Galambóc várának tekintélyes romja a Duna jobb partján, közvetlenül a Vaskapu szoros kapujánál, Golubac és Brnjica települések között félúton található. A vár helyén, már a római korban is állt egy erősség, amit Columbaria-nak neveztek. Galambóc középkori, szerbek által épített vára, azonban csak a 13. század végén, vagy a 14. század elején jött létre. A vár stratégiailag olyan jelentős helyen fekszik, hogy a várért és környékéért gyakran háborúztak egymással a bizánciak, a magyarok, a bolgárok a törökök és a szerbek.

A vár 1390-ban került a törökök kezére, amit pár éven belül sikeresen visszafoglaltak a magyar haderők. Az újdonsült tulajdonosváltást egy szerb kapitány árulása okozta, aki 12 ezer aranyért beengedte a törököket a várba. Később Luxemburgi Zsigmond egyezséget kötött a helyi török vezetővel, ami a másik országnak a területén való portyázást akadályozta volna meg. Ezt rövidesen mindkét fél megszegte. Corvin Mátyás uralkodása alatt Kinizsi Pálnak még sikerült egyszer magyar zászlót feltűzni a tornyokra, de Nándorfehérvár 1521-es elfoglalása után többet nem lett a Magyar királyság része.

A vár három védelmi gyűrűvel rendelkezik és összesen 10 torony védi ezeket. A maga korába nagyon nehezen lehetett elfoglalni, ugyanis védelmi rendszere és kialakítása egy elég jól védhető erőddé tette. Hiába váltott rengetegszer gazdát, magát a várat semmilyen ellenség nem tudta elpusztítani, a legnagyobb kopásokat a modern technológiák felemelkedése ejtette rajta. 1964-ben a Duna vize elöntötte a vár alsó szintjeit, de ez sem gátolta meg abban, hogy a mai napig az egyik legnépszerűbb balkáni vár legyen. Az áradás miatt az erőd egy része a mai napig víz alatt van.

2019-ben megnyílt a felújított galambóci vár. A vár felújítása 2014 szeptemberében kezdődött, s 8,5 millió eurót fektettek bele, amelyből 8,36 milliót a rekonstrukcióra költöttek, s a pénzeszközöket két IPA-alapból (2011 és 2016) biztosították, egy részét pedig az Osztrák Fejlesztési Ügynökség adta.

Az állam körülbelül 400 ezer eurót fektetett a látogatói központ felszerelésébe, valamint a talapzat infrastrukturális fejlesztésébe.

A turisták eddig biztonsági okokból nem mehettek be a várba, ezentúl viszont a kilenc toronyból hetet meglátogathatnak, valamint a palotát is, 600 négyzetméteres területen. Digitális prezentációkon keresztül mutatják be a vár történetét, továbbá a felújításról is vetítenek filmeket.

https://www.cartourmagazin.hu/galamboc-vara-az-eroditmeny-rovid-tortenete-erdekessegei.html

http://templomok.network.hu/kepek/kastelyok_varak/galamboc_vara

https://www.vajma.info/cikk/szerbia/26899/Megnyilt-a-felujitott-galamboci-var.html

A Karlóca (szerbül: Sremski Karlovci) fölé magasodó domb tetején található a Béke kápolnaként ismert Béke Királynője templom, melyet a karlócai békekötés helyszínére építettek.

Karlóca ezután komoly szerb kulturális és vallási központ lett. Ennek oka, hogy a mai Szerbia nagyobb részét alkotó, a Száva-Duna vonaltól délre eső területek még majd 150 évig (az 1830-as évekig) az Oszmán Birodalom részei maradtak. A szerb magterülethez legközelebb ez a város feküdt, így a korábban Magyarország északi részébe menekült szerb értelmiségi és egyházi vezetők itt telepedtek le a békekötés után. Így alakult ki virágzó egyházi és kulturális élet Karlócán, mely persze mára már sokat vesztett egykori fényéből, de a településen ma is rengeteg történelmi emlék, régi épület emlékeztet erre a korra. Emiatt – bár Karlóca az első világháború végéig Magyarország része volt – szemben például Zentával, vagy Szabadkával, sose volt igazán magyar város, mindig is szerb többségű volt.

Karlóca szélén, a hegy tetején található a békekápolna, mely a karlócai békekötés helyszínén áll, pont ott, ahol egykor az a sátor állt, melyben a szerződést aláírták. A békekötés helyének dombján a ferences rendiek fakápolnát építettek, amelyet a Béke Királynőjének ajánlottak fel, és a Békekápolna nevet kapta. A következő osztrák-török háborúkor a törökök megsemmisítették, viszont a Péterváradnál elszenvedett török vereség után a szerzetesek 1716-ban újra felépítették. A mai kápolnát 1817-ben emelték a régi helyén.

A templom ovális alaprajzú (a békeszerződéskor használt török sátrat idézi). Eredetileg négy bejárata volt (amint a tárgyaló felek is a négy égtáj felől léptek a sátorba és ülték körbe a kerek asztalt), de a keletit befalazták (amerről a törökök léptek be). Az elülső oldalán téglalap alaprajzú előteret és harangtornyot hoztak létre. Évente csak pár misét tartanak benne, sokáig elhagyatott volt.

Az 1699. január 26-án aláírt karlócai béke az 1683–1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző osztrák-oszmán háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult. Az aláíró felek egyrészről az Oszmán Birodalom, másrészről a Habsburg Monarchiát, a Lengyel-Litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot magában foglaló Szent Liga voltak. Az oszmánok átengedték az osztrákoknak Magyarország nagy részét, Erdélyt és Szlavóniát. Az oszmán megszállás alatt lévő (korábban litván, majd lengyel) Podólia (ma: Ukrajna) Lengyelországhoz került, azonban a lengyeleknek ki kellett üríteni a megszállt moldvai területeket. Dalmácia nagy részét és Moreát (Peloponnésszosz-félsziget) a Velencei Köztársaság vette birtokba. Az oroszok jogot szereztek az általuk elfoglalt Don-parti Azov erődjének megtartására. A karlócai békével Magyarország nagy részén megszűnt az oszmán hódoltság, a nagyrészt lakatlan Temesköz kivételével. A békekötés megszabta többek között azt is, hogy Törökországban a keresztények szabadon gyakorolhassák vallásukat, a foglyokat kicserélik, a felek a határszéli várak jó állapotát fenntarthatják, de újakat nem építhetnek, a szultán nem támogatja a magyar Habsburg-ellenes erőket. A békét 25 évre kötötték.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Karlócai_béke

http://muemlekem.hu/hatareset/A-karlocai-bekekotes--1699--helye-es-a-Bekekapolna-Karloca-2960

https://intravel.hu/karloca-a-szerb-szentendre/

Nagybecskerek (szerbül: Zrenjanin) város és község Bánságban a Béga folyó partján. Kb. 76 000 fős lakossággal rendelkezik, többségében szerb nemzetiségűek lakják.

Nagybecskerek területe bár régóta lakott volt, első írásos emléke azonban csak a 14. században jelenik meg. A város nevét különféle változatokban örökítették meg: Bechereky, Becsekereke, Becskerek, Großbetschkerek, Veliki Bečkerek.

A történelem során sokszor birtokost cserél (pl. szerb despoták, Szokoli Mehmed pasa magánbirtoka) a 18. századra szerb és német többségű lakosok lakják. A török háborúk idején a becskereki várat bevehetetlen erődként említik. A Habsburg Birodalom fennhatósága alatt Nagybecskerek a Temesi Bánság koronatartomány egyik kerületének a székhelye lett. 1769. június 6-án Mária Terézia királynő mezővárosi kiváltságokat adományoz.

Az 1848/1849-es forradalom idején a délvidéki szerbek vezetőjének, Joszif Rajacsics karlócai ortodox metropolitának, és kormányának a székhelye majd a forradalom leverése után Torontál vármegye székhelye lett.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában Nagybecskerek jelentős fejlődésnek indult: gyárak és üzleti vállalkozások, gazdasági, közhasznú és művelődési egyesületek alakultak. A város 1883-ban vasúti összeköttetést, 1892-ben telefont, 1896-ban villanyvilágítást kapott. Több jelentős új középület készült el ekkoriban a város központjában: a római katolikus plébániatemplom, a színház, a vármegyeház (a mai városháza), a református templom, a Pénzügyi Palota (a mai múzeum) és a bíróság.

A ma is álló városháza építése 1816-ban kezdődött az 1807. évi nagy tűzvész után, amelyben Nagybecskerek szinte teljes központja leégett. A terveket Fischer József építészmérnök készítette. A barokk stílusú épület 1820-ban készült el.

Az 1779-től Torontál vármegye székhelyeként szolgáló nagybecskereki Megyeháza bővítésre szorult a megnövekedett közigazgatási teher következtében. Pártos Gyula és Lechner Ödön budapesti építészmérnökök tervei alapján átépítették és két oldalszárnnyal kibővítették az épületet. Az 1885-ben megkezdett átépítés alkalmával előkerültek az 1711-ben lebontott vár alapfalai, továbbá emberi maradványok és egyéb tárgyi leletek. Az 1887-ben befejezett épület az akadémizmus jegyeit viseli neobarokk elemekkel. A tetőzet Zsolnay cserepeket kapott, a főlépcsőt a cseh származású Eduard Kracman üvegesmester vitrázsai (Bölcsesség, Igazság, Erő) díszítik.

Az épületben 135 irodahelyiséget labirintusszerű folyosók kötnek össze. Az első emeleten eredetileg az ispán és alispán hivatali és magánhelyiségei voltak. Kiemelkedő szépségű a Barokk terem (Nagyterem), illetve a Kék Szalon. Ezeket a helyiségeket ma hivatalos és kulturális eseményekkor használják. Az épület a nagybecskereki körzet adminisztrációs központjaként szolgál.

A hintósfogatok egykori főkapuja az udvarban lévő ligetbe vezet, ahol a nagybecskereikek kikapcsolódhatnak.

http://tiszai.ertekek.hu/delvidek/nagybecskerek.php

http://www.muemlekem.hu/

„Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, be is fejezi."
(Kapisztrán Szent János az embereinek, 1456. július 22-én)

Az egykori nagy magyar diadal helyszíne ma Belgrád néven Szerbia fővárosa, és egyben legnagyobb városa is – igencsak hangulatos, keveredik benne a kelet és a nyugat, a régi és az új. Először a Kr. e. 3. században a kelták éltek itt, mielőtt római kolóniává vált, mint Singidunum. Belgrád néven először 878-ban említik. 1403-ban lett először Szerbia fővárosa, 1918 és 2003 között Jugoszlávia, 2003 és 2006 között Szerbia és Montenegró fővárosa volt, majd 2006-tól ismét csak Szerbia fővárosa.

A déli végvárrendszer tervszerű kiépítése az 1410-es években Luxemburgi Zsigmond hadszervezeti reformjainak keretében kezdődött. A rendszer kiépítésében jelentős szerepe volt Zsigmond hadvezérének, Ozorai Pipónak, de a szervezés az ő 1426-ban bekövetkező halálával sem szakadt meg. Az 1426 májusában Lazarevics István szerb fejedelemmel kötött tatai szerződés közel húsz déli várat juttatott harc nélkül magyar kézre. Ekkor került magyar fennhatóság alá a nándorfehérvári vár is. Az erősség ettől kezdve – 1521-ben bekövetkezett elestéig – földrajzi helyzeténél és méreténél fogva is kulcsszerepet töltött be a magyar határvédelemben.

Nándorfehérvár földrajzi helyzetéből adódó kulcsszerepe abból következett, hogy ha a török szultán Magyarország ellen nagyobb szabású hadműveletet akart indítani, mindenképpen el kellett vonulnia Nándorfehérvár közelében. A korabeli hadseregek felvonulásakor ugyanis a legnagyobb problémát az ivóvízellátás jelentette, ezért a csapatok igyekeztek valamilyen folyóvíz közelében maradni. Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy ilyenkor az élelem- és hadianyag-utánpótlás is lebonyolítható volt vízi úton. Egy Magyarország felé támadó, nagyszámú embert és állatot felvonultató török hadsereg számára ezért szinte csak a Duna irányában történő támadás jöhetett szóba. A várat megkerülni sem lehetett, mert egyrészt ezzel a török hadsereg elesett volna a vízi szállítás lehetőségétől, másrészt a várba beszállásolható többezres védősereg állandó fenyegetést jelentett volna a török csapatok hátában. A vár a korabeli várépítési technikának megfelelően épült, és ez okozta sebezhetőségét is. A korban még kifejlődőben volt az ostromtüzérség, és a várak falait még viszonylag vékonyra és magasra építették. A magas falak kellően erős ágyúzás hatására könnyen leomolhattak. A várvédők helyzetét éppen az tette kilátástalanná, hogy a török hadsereg a kor egyik legmodernebb és legnagyobb tüzérségével volt felszerelve.

Korábban részleges sikereket a téli hadjáratok jelenthetnek csak, hiszen a mindkét felet sújtó természeti körülményeken túl az Oszmán Birodalom erejét erősen csökkentette az a tény, hogy a hűbéres szpáhik, de a janicsárok is sokszor Kis-Ázsiában állomásoztak, és mivel a hadjáratot a szokásnak megfelelően Kászim napjára (október 26.) kell befejezni, Magyarország már távoli hadszíntérnek számított. Utánpótlási és főleg politikai okokból a fősereg általában visszavonult a birodalomba, hiszen az állandó európai jelenlét a kis-ázsiai lázadóknak kedvezett.

1453 után azonban változott a helyzet. Konstantinápoly elestének híre újból a török felé fordította az ország figyelmét. Mivel a királyt sikerült III. Frigyes gyámsága alól kivonni, Hunyadinak 1452-ben le kellett mondania a kormányzói tisztségről. Ez azonban nem jelentette azt, hogy csak saját jövedelmeit fordította a végek védelmére, hiszen a királyi várak és jövedelmek bérlet formájában továbbra is a kezén maradtak. A pénzre igencsak szüksége volt, hiszen II. Mehmed szultán (1432-1481) személyében ambiciózus ellenféllel kellett számolnia.

Az előkészületek nehezen haladtak, de III. Calixtus pápa (1378-1458) megválasztásával a pápai diplomácia aktívabbá vált. 1456 tavaszára keresztes hadjáratot hirdetett, s ekkor rendelte el, mintegy emlékeztetőül a hadjáratra, hogy a hívők új déli imát mondjanak, amire a harangszó emlékeztesse őket.

Hunyadi János ötezer zsoldost küldött a várba, s kapitánynak sógorát, Szilágyi Mihályt nevezte ki. A török csapatok 1456. július 3-án értek Nándorfehérvár alá, s azonnal megkezdték az ostromot. A vár védői csak Hunyaditól várhattak segítséget. A hadvezér, a Kapisztrán János által vezetett keresztesek, és a szerb sajkások támogatásával áttörte az ostromgyűrűt, s átvette az erősség parancsnokságát, majd visszafordulásra kényszerítette az ország elfoglalására érkező török csapatokat.

A nándorfehérvári ostrom Hunyadi János diadalát hozta. 1456. július 22-én II. Mehmed hadai vesztesként hagyták el a csatamezőt. A főkapitány már nem tudta kihasználni a győzelem utáni kedvező helyzetet, augusztus 11-én pestis végzett vele. Személyében a török elleni harc vezetőjét vesztette el az ország, aki Aeneas Silvius szavai szerint: „megtanította a magyarokat, hogyan lehet arcvonalban megtörni és legyőzni a törököket.”

https://hirado.hu/2017/02/24/hol-van-nandorfehervar/#

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nándorfehérvári_diadal

https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/a-magyarsag-kezikonyve-2/a-magyarsag-tortenete-520/az-orszag-vedelme-5F5/nandorfehervar-609/

Írásos dokumentum Szabadkát (szerbül: Subotica) – az eddig ismertek szerint – először Zabadka (vagy Zabotka) néven 1391. május 7-én említi.

Szabadka (szerbül: Subotica) város a Vajdaság második legnépesebb városa, a hozzá tartozó településekkel együtt mintegy 150.000 lakosa van. Észak-Szerbia meghatározó gazdasági és politikai központja, Szegedtől való távolsága mindössze 47 km. Habár írásos dokumentumok Szabadkát először 1391-ben említik Zabotka vagy Zabadka néven, 3000 éves régészeti leletek alapján bizonyított, hogy korábban is éltek emberek a település környékén. A település fejlődésének záloga az, hogy földrajzi helyzete miatt az Ázsia és Európa közötti kereskedelem útvonalai haladnak erre. A térségben gyakori népmozgások eredményeképpen szerbek, magyarok, németek, szlovákok, horvátok, bunyevácok, görögök, törökök, zsidók, örmények, cigányok és még számos más nemzetek fordultak meg és adtak uralkodót, tulajdonost és számtalan kiemelkedő képességű szabadkait a világnak.

A török idők előtt a Hunyadiak birtoka volt. 1542-ben a törökök elfoglalták a várost, és majd csak 1686-ban, tehát mintegy százötven év múltán szabadult fel. E hosszú háborús évek alatt alig maradt magyar népesség a vidéken. A hódoltság idején jórészt elnéptelenedett, majd a Habsburgok újratelepítették. Mária Terézia 1743-ban mezővárosi rangra emelte a települést, amelyet ekkoriban Szent Máriának hívtak. Majd ugyanez a királynő 1779-ben szabad királyi várossá nyilvánította Szabadkát, és ekkortól nevezték Maria Theresiapolis-nak, legalábbis latinul, illetve németül. A királyi városi rang erőteljes fejlődéshez segítette a települést. Ekkor már nem volt szervezett betelepítés, de a történelmi Magyarország elsősorban magyar nyelvű lakossága folyamatosan szivárgott a prosperáló városba és környékére. Érdekes nemzetiségi momentum, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a bunyevácok – a szerbek és horvátok többségétől eltérően – együtt harcoltak a magyarokkal, és nekik köszönhetően Szabadka magyar kézen maradhatott. A város kiegyezés kori (1867) dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy 1869-re vasúti közlekedés köti össze a világgal, a magyar millenniumra (1896) megnyitják az első villanytelepet, és egy évvel később, 1897-ben már villamos jár Szabadka és Palicsfürdő között, amely az egyre inkább polgáriasodó város kedvelt kirándulóhelye lett. Szabadka sohasem látott akkora fejlődést, mint ezekben a „boldog békeidőkben”. Ekkor nyerte el a város szecessziós, kifejezetten közép-európai arculatát.

Szabadka legfontosabb turisztikai értékei jórészt ebből a korból származnak. Az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb Városházája, a méretei miatt akár parlamentnek is beillő, különleges szecessziós épület Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek remeke, 1908-10 között épült fel.

A magyaros szecesszió kiemelkedően szép példája a Raichl-palota (1903-04), amely ma képzőművészeti kiállításoknak ad helyet. A belvárosi Korzón számos más, értékes szecessziós műemléképület is található, amelyekhez méltóképpen illeszkednek a Zsolnay-kerámiával fedett, modern díszkutak (a Zöld és a Kék Szökőkút).

Ugyancsak Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek készítették a szintén szecessziós stílusú Zsinagógát is. Érdekesség, hogy a terv eredetileg Szegedre készült, az ottani pályázaton második helyezést ért el, és ezt követően vette át és valósította meg a szabadkai hitközség.  Jelentősek a város egyházi épületei is, a Ferencesek temploma és rendháza a 18. század első feléből, a Szent Teréz székesegyház (1773-97) és a Sándor városrészben található szerb ortodox templom. Irodalomtörténeti jelentősége van a Gimnáziumnak, amelynek 1901-19 között igazgatója volt Kosztolányi Árpád: ide járt, ámde egy tanárával folytatott vita miatt nem itt, hanem Szegeden érettségizett fia, Kosztolányi Dezső. Szabadkához kötődik a költő unokatestvére, Csáth Géza is.

A várostól 8 km-re, keletre található Palics, amely a századfordulón vált kiemelkedő fürdőhellyé. A félhold alakú bemélyedésben elhelyezkedő tó vizének és iszapjának gyógyító erejét már a 19. század közepén felfedezték, a legtöbb létesítményt mégis csak az 1900-as évek elején építették meg. Tartalmas időtöltést jelent a palicsi állatkert felkeresése is, amely már több mint hat évtizede működik és évente több mint 130.000 látogatót fogad. A parkerdő közepén található a Nyári Színpad, ahol nyaranta több más rendezvény mellett a Nemzetközi Filmfesztivál eseményei is zajlanak.

http://szegedtourism.hu/hu/szabadka-es-palics/

http://adattar.vmmi.org/?ShowObject=telepules&id=153

Az 1764. évi madéfalvi történések, a „siculicidium” (székelyölés) utáni években a csíki, háromszéki és aranyosszéki falvakból elmenekült lakosságból, a ma már Romániához és Ukrajnához tartozó Bukovina területén öt magyar falut alapítottak és népesítettek be: Fogadjistent, Istensegítset, Hadikfalvát, Andrásfalvát és Józseffalvát.

A Bukovinában 1774-től megtelepedetteknek már az 1880-as években megkezdődött az elszegényedés előli szakaszos, kényszerű elvándorlásuk. Első kirajzásuk 1882–83-ban történt meg. Tisza Kálmán kormánya felkarolta a kitelepülők ügyét, akiknek az Al-Duna szabályozásának idején lecsapolási munkákat ajánlottak, és akik töltésépítőkként telepedtek meg a délvidéki Pancsova és Kevevára közötti szakaszon. Három ma is létező települést alapítottak: Hertelendyfalvát, Sándoregyházát és a ma is magyar többségi lakosságú központjukat (mintegy 86%-a magyar), Székelykevét.

Európa legdélebbi magyar települése, Székelykeve (szerbül: Skorenovac) a Szerb Köztársaság Vajdaság tartományában, a Dél-Bánsági körzetben, a kevevári községben (opština) az Al-Duna közelében fekszik. A terület egykor a Szent István alapította kevevári várispánsághoz tartozott, és egy XV. századi okiratban szerepel először 1412-ben terra Zkoronovetz néven. Zsigmond király 1428 novemberében Karánsebesen kelt oklevelében villa regalisnak említi, és kiváltságokat adományozott neki, mely 1440-ben Zkorenotz Puszta néven szerepel.

1990-ben közel 4000, ma már alig 2000-2500 lakosa van. Nagy többségük székely magyar, valamint palóc származású. A többi magyarul beszélő katolikus bolgár (paltyán vagy paltyén), és kevés szerb család. A falu színmagyar általános iskolája diákjainak létszáma a történelem zivatarai során állandóan változott. Fénykorában, az 1956 körüli években például több mint 800 diákja is volt! Ma a munkanélküliség és a kényszerű elvándorlások következményeként csak 150. De Székelykeve mai nehéz életkörülményei ellenére megőrizte kultúráját, jókedvét, a székely góbéságok sajátos ízét, és megmaradásra sarkalló tettre vágyását is. A bukovinai székely közösség, az erdélyivel való évszázados elszakítottság következtében jól megkülönböztethető, jellegzetes kultúrát alakított ki. Bukovinából magukkal hozott népi hagyományaik igen archaikusak: többek között középkori eredetű balladákat, keserveseket, a lakodalmi szokások gazdag tárházát, farsangtemetést és igen szép székely-bukovinai tájnyelvet őriztek meg. Karácsonyi szokásaik közé tartoznak a karácsony böjti gyermekkánták és a huszárjárás, a felnőtt legények betlehemes játéka, melyet sokáig nem adtak elő, de az 1990-es években felújították, és azóta minden évben betlehemeznek karácsony és újév között. Az al-dunai székely népdalkincs gazdagságát Kiss Lajos népzenekutató fedezte fel. Az 1940-es évek elejétől az 1960-as évek végéig gyűjtött a három székely faluban, köztük Székelykevén is.

Egykor olvasó-, és gazdaköre, dalárdája, színjátszó-, és népitánccsoportjai működtek. Ma a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesület és a Varrocska kézműves csoport tevékeny. Így a székelykeveiek rendszeresen fellépnek a délvidéki kulturális rendezvényeken. Jellegzetes népi táncaikat, a legényes és páros silladrit, és a hétfélésnek nevezett táncrendet mindmáig előadják. A bonyhádi székhelyű Bukovinai Székely Szövetség e népcsoport más és más vidékekre történt kirajzásait erős kapcsolati egységben tartja. A szövetségnek tagjai az al-dunai székelyek, így Székelykeve is.

Szellemi értékein kívül természetesen tárgyi/építészeti érdekességei és értékei is vannak. Ez az épített örökség természetesen nem vetekedhet az ismert délvidéki kincsekkel, azonban rendelkezik különleges vonásokkal, mint például a hármasosztatú „kincstári” parasztházak. Székelykeve gazdagon felszerelt tájházát 2010-ben nyitották meg. A kincstári (telepes) házakon kívül a gazdag német polgári házak is megcsodálhatók. Az 1889 és 1892 között neogótikus stílusban épített, gazdagon felszerelt Szent István-plébániatemplom kertjében két ízben is avattak kopjafaemlékművet. A falu további látványosságai: a már 120 éves régi iskola épülete, a községháza (helyi közösség) épülete, a falu főutcáján álló egykori Földművelők Hitelszövetkezete banki épülete, valamint a régi Vadászotthon épülete, mely egykor az Olvasó- és Gazdakör otthonául szolgált. Az Ifjúsági Otthon és az egykori, színpaddal rendelkező mozi épülete ma is kulturális rendezvényeknek ad helyet. További látnivalói a falunak: az 1995-ben emelt temetői székelykapu és harangláb, a falu déli aljzatának (Nagy alj) gémeskútja és pihenőhelye, a régi Gyurgyevó/Rádayfalva irányában egykor épített romos harangláb és a Kevepallos (Pločica) szerb település délkeleti határában még meglévő ún. Mária Terézia híd, valamint a Duna közelében lévő Szakadó nevű tó.

Felbecsülhetetlen érték a lakosság szellemi öröksége, a tájszólásos, kitűnő állapotban konzerválódott bukovinai székely nyelvezet, a jellegzetes népszokások, bukovinai eredetű népdalok és a gazdag anekdotakincs.

http://ertektar.rs/ertektar/ertek/Szekelykeve-szellemi-kulturalis-tajegyseg/62

A Duna folyását bal partján követve Ó-Moldovától 7 km-re egy „várhegynek” nevezett domb tetején áll egy őrtorony maradványa, az egykori büszke vár, Szent László várának a romja. Vele szemben, a Duna jobb partján (Szerbia) áll Galambóc vára. Történetük az idők folyamán egybefonódott olyannyira, hogy Szent László várának „születése” Galambóc várának történetéhez kötődik.

Történt ugyanis, hogy Zsigmond király 1427-ben szerződést kötött Brankovics György szerb despotával, melynek értelmében ez utóbbi több várat is át kellett adjon Zsigmondnak. Ezek között szerepelt Galambóc vára is. A várnak szerb kapitánya viszont nem volt hajlandó az erődítményt átadni, inkább 12.000 aranyért eladta azt a törököknek. Ez utóbbiaknak egyre veszedelmesebb közelsége miatt Zsigmondnak sürgősen intézkednie kellett – megakadályozandó átkelésüket a Dunán. Így 1427 telén egy pár hónap leforgása alatt a Duna bal partján, szemben a török kézen lévő Galambóccal, egy erős várat építtetett lombardiai és génuai építészekkel, melyet egy 1428 áprilisában kiadott oklevélben ZENTHLAZLOWARA-nak nevezett.

A vár felépültét követően, 1428 áprilisában meg is kezdték Galambóc ostromát, hogy onnan kiűzzék az oda befészkelődött törököt. Galambóc ostromához Zsigmond 25.000 gyalogossal, 200 lombardiai és génuai tüzérrel és egy lengyel lovascsapattal átkelt a Dunán. Hajóhada az ittlévő török hajókkal harcolt.

Egykori leírás szerint: „Az ostromban részt vett Rozgonyi Istvánné Szent-Györgyi Cecillia is, aki hajóra szállva mozsaraiból és vetőgépeiből nagy pusztítást okozott a török hadihajói között, mialatt férje – Rozgonyi István temesi főispán – a szerb partról saját kezűleg irányította ágyúit a vár tornya ellen, átellenből pedig Szent László bástyájából a lengyel és litván csapatok bombázták a falakat.” Ám közben megérkezett Murád szultán is csapataival. A túlerővel szemben Zsigmond tehetetlen, s szabad elvonulást kér a szultántól csapatai számára. Erre ígéretet kapott, de végül is a törökök nem tartották be szavukat, megtámadták a visszavonuló magyar csapatokat és Zsigmond csak úgy menekült meg, hogy Rozgonyi csónakon átvitte a Dunán.

A szultán és csapatai ekkor nem keltek át a Dunán, de Szent László várának szerepe a történelemben itt nagyjából be is fejeződött. Tudjuk még, hogy a várat 1429-ben – a többi aldunai várakkal együtt – a teuton lovagokra bízza a király. Ekkor a várban 400 közkatona és 56 tüzér tartózkodott. 1482-ben, innen indul Kinizsi Pál a törökök ellen és első győzelmét épp Galambóc alatt aratta.

Szent László vára egyike volt a legerősebb Al-Duna menti váraknak, körülbelül 500 méter kerületű, 2,5 méter vastag falaival. A várat Mohács után a XVI. században rombolja le Bali-bég. Romjai Ó-Moldova közelében a Babakaj nevű szikla mellett ma is láthatók.

http://www.ekeban.ro/utjelzo/u-11.pdf

A település igen régi múltra tekint vissza. Környéke már az ókorban is lakott hely volt. Délkeleti határa végében a délről és nyugatról jövő úgynevezett római sáncok metszik egymást. Nevét az 1332. évi pápai tizedjegyzék említette először, amikor plébánosának Laur. de Temerinek egy évi adófizetését említették. 1522-ben a Bács vármegyei tizedjegyzékében Themeri néven sorolták fel.

Az 1900. évi népszámláláskor Temerinben 9518 lakos élt, 1600 házban. Anyanyelv szerint: 8711 magyar, 787 német, 13 szerb, 9 tót. Vallás szerint: 9355 római katolikus, 125 izraelita, 23 református, 20 evangélikus, 8 görögkeleti ortodox. Az 1942. januári razzia idején magyar csendőrök 47 temerini lakost gyilkoltak meg. A háború végén és utána a délvidéki vérengzések során a partizánok ezt legalább tízszeresen megtorolták az ártatlan magyar lakosságon. A ma itt élő szerbek túlnyomó többsége 1946 után lett idetelepítve, részben a második világháború után kitelepített németek helyére.

A város népessége az utóbbi évtizedekben rohamosan növekszik, részben az 1990-es évek elején, a párizsi békeszerződés megszegésével, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából idetelepített menekültek révén, részben pedig Újvidék közelsége miatt. A magyar lakosság megfogyatkozott az elköltözés és a negatív természetes szaporulat eredményeképpen is és már a 2002-es népszámláláskor kisebbségbe került.

A 2018-ban és 2019-ben, a budapesti Hősök terén rendezett Nemzeti Vágta történetében elsőként, két egymást követő évben is megnyerte a döntő futamot Nagy Arnold a Fantázia nevű ló nyergében, Temerin település színeiben versenyezve. Érdekesség, hogy mindkét évben 2. helyen, a Baja színeiben versenyző Németh János ért célba.

Nem hivatalos adatok szerint Temerinben van Szerbia leghosszabb utcája, ami kiemelkedett az előző államformában, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban is. Az út építése Mária Terézia idején kezdődött, a következő évtizedekben pedig a helybeliek folytatták az útba való befektetést. Az építkezés megkezdésekor az volt a szokás, hogy alapkőletétel helyett keresztet állítottak, és egy ilyen régi kereszt ma is látható Temerin Becse felőli kijáratánál. A 19. század elején az út szerepel a várostervezési tervben, és be kellett telepíteni. Stari Đurđevo lakosainak elbeszélése szerint az út mentén az első házakat 1900 körül kezdték építeni, a történelmi feljegyzések szerint pedig a 20. század harmincas éveiben a szegény családoknak telket osztottak árendába. A mocsarakkal körülvett rozoga út kezdett utcára hasonlítani, néhány évtizeddel később pedig a volt Jugoszlávia a leghosszabb és legnépesebb utcája lett.

Nyugati temető – Magyar Mártírok Emlékműve

A Temerinben található Nyugati temetőben található azon temeriniek emlékműve, akik a II. világháborúban vesztették életüket. A partizáncsapatok bevonulását követően 1944 októberének végén először csak azokat a helyi férfiakat hívták be a templomudvarba, akikről feltételezték, hogy valamilyen harci cselekményben vettek részt, de később már általánossá váltak a behívások. Temerinben és környékén több mint 330 helyi ártatlan áldozatról tudunk. Az temerini abban különbözik a legtöbb vajdasági településtől, hogy itt sohasem számított titoknak, hogy hol vannak a tömegsírok, mert több is van. Amikor a „közös sírról” esik szó, akkor általában mindenki arra a nagy tömegsírra gondol, amelybe 1944. október 27-én lőtték bele a temerini magyar férfiak egy részét. Mivel ezt a tömegsírt a temető bejáratánál ásatták ki annak idején a partizánok, illetve az Újvidékről ide vezényelt bűntető alakulatnak a parancsnokai, így ezen a szem előtt levő helyen eltitkolni nem nagyon lehetett, hogy kiket rejt a nagy sír.

Bár a sírhely jól látszott, sokáig nem volt megjelölve, még fakereszttel sem. Tabu témának számított, részben tiltott is volt, másrészt féltek róla beszélni az emberek. A későbbiek során aztán kisebb kereszteket elhelyeztek a hozzátartozók, majd a múlt század hetvenes éveinek végén, a nyolcvanas évek elején, de még a kommunizmus erőteljes időszakában történt az, hogy a hozzátartozók, elsősorban a gyermekek, özvegyek és az unokák elhatározták, hogy lebetonozzák a tömegsír tetejét, amihez a helyi közösségtől hallgatólagos engedélyt is kaptak. A jelenlegi állás szerint több mint 270 név szerepel a hat márványtáblán, viszont a temető bejáratánál levő legnagyobb tömegsírban ennyien nem nyugszanak. Ott az összegyűjtött adatok szerint mintegy 90 ember nyugszik, de egy esetleges sírfeltárás ezt a számot korrigálhatná.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Temerin

http://www.temerintourism.org.rs/hu/erdekessegek-temerinrol/

https://www.magyarszo.rs/hu/4446/vajdasag_temerin/228973/Meghaltak-mert-magyarok-voltak.htm

https://www.magyarszo.rs/hu/2011_10_30/kozelet/46498/Nyugodjanak-békében!.htm

Újvidék (szlovákul Nový Sad, korábban Péterváradi Sánc) város Szerbiában, a Vajdaság Autonóm Tartomány székvárosa és a Dél-bácskai körzet adminisztratív központja. A város Bácska és Szerémség határán, a Duna bal partján, a Tarcal-hegység északi lejtőin fekszik.

A város a Duna partján fekszik, a Duna bácskai, bal partján van a város síksági része, míg a szerémségi partján a Tarcal-hegység északi lejtői húzódnak. Újvidéknél ömlik a Dunába a bal oldalon a Duna–Tisza–Duna-csatorna egyik szakasza (Mali bački kanal), a város bácskai oldala a csatorna mindkét oldalára kiterjedt.

Manapság Szerbia második legnagyobb városa Belgrád után. Vajdaság 1,9 milliós lakosságának közel egyötöde él itt, lakosainak száma a környező településekkel együtt, a 2011-es népszámlálás adatai szerint 341 625 fő. Soknemzetiségű város: szerbek, magyarok, horvátok, szlovákok, svábok és ruszinok is élnek itt. Újvidék ma a szerb ipar és pénzügy egyik legfontosabb központja, valamint Vajdaság egyetemi, tudományi, oktatási, egészségügyi, politikai és közigazgatási központja. Sok hazai és nemzetközi ipari, kulturális, tudományi és sportrendezvénynek a házigazdája, valamint a múzeumok, galériák, könyvtárak, színházak és mozik városa.

A község területén 2002-ben összesen 15 687 magyar élt, míg a városban 11 538, ami nagy csökkenést képez az előző népszámlálásokat megfigyelve (1991-ben a községnek 20 245, míg a városnak 15 778 magyar lakosa volt), s mondható az is, hogy itt csökken a legnagyobb mértékben a magyar lakosság a tartományban. Újvidéknek a legtöbb magyar lakosa 1961-ben volt, 23 812 fő, ami akkor a város lakosságának 23,24%-át tette ki.

Újvidék helyén az ásatások során már 3000 éves romokat is tártak fel. A római korban Cusom városát alapították meg itt. Később avarok, gepidák és alánok lakták. A mai város helyén az Árpád-korban Pétervárad (Varadium Petri) állt, amely a Duna révjének két oldalán, Bács és Szerém megyében alakult ki. Az 1200-as évek elején már a Duna mindkét oldalán álló település Várad nevet viselt. Nevét 1213-ban említette először oklevél Petro de Wardino, majd 1236-ban Peter Warad, 1237-ben Peturwarad, 1267-ben Peturwarada, 1332-ben Waradino Petri néven. A Duna két partján épült akkori Várad Töre fia Péter – a Bánk bán című drámában szereplő Petur bán – birtoka volt, aki 1213-ban Gertrúd királyné meggyilkolása miatt birtokait és életét is elveszítette.

1237-ben a király a Bács megyei Péterváradot az itt lévő királyi palotával és annak tartozékaival, valamint Szajol és Bivaló nevű falvakkal együtt a bélakúti ciszterci apátságnak adta. Az említett királyi palota lehetett 1236 októberében IV. Béla király tartózkodási helye is. A mohácsi vész idején létezett itt egy kis telep (Vásáros-várad), amely a Péterváradon székelő cisztercita apátság birtokaihoz tartozott. Amikor a törökök Péterváradot elfoglalták, a település Bács vármegyei része teljesen elpusztult. A telep (péterváradi sánc) első lakóit 12 katona jelentette, akik a Duna túlsó partján lévő péterváradi várban teljesítettek szolgálatot. Mária Terézia királynőtől 1748-ban kapott új elnevezést és városi jogot. Az ekkortól megjelenő iskolákkal lendült fejlődésnek a település. Az ipari fejlődés lépései, a malom, a selyemgyár, majd a sörgyár működésének kezdetei az Osztrák–Magyar Monarchia idejére esnek. Az első világháborúig kiépültek a helyi közintézmények, a városháza, a Matica Srpska Kiadó és Könyvtár, valamint a jódos vizű gyógyfürdő.

Európa egyik legnagyobb erődje van itt, a Duna ölelésében. közel 150 hektár 16 km alagút- kazamata rendszerrel.

Az 1920-as trianoni békeszerződés a várost a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területéhez csatolta. 1941–1944 között újra Magyarországhoz tartozott. A második világháború alatt előbb a magyar és német katonaság, később a szerb partizáncsapatok követtek el etnikai alapú atrocitásokat, bűntetteket a polgári lakossággal szemben. A szerbek megtorlásul mintegy 10 000 magyart végeztek ki 1944. végén. A svábokat a háború után kitelepítették.

A 20. század második felére a város lakossága a környező településekkel együtt 300 000 fölé emelkedett. Jelentős iparvárossá, kereskedelmi és pénzügyi, kulturális központtá vált. Több színház és egyetem található benne. Fontos a nemzetiségi nyelvű színházak léte. Ma is itt nyomtatják a Magyar Szó című vajdasági magyar nyelvű napilapot. 1988-ban zajlott a „joghurtforradalom”, amellyel a milosevicsi hatalom bérencei a központosítási céllal Belgrád által követelt alkotmánymódosításokat ellenző vajdasági vezetést október 6-án megdöntötték. A név onnan ered, hogy a többnyire a városon kívülről toborzott tüntetők a körükben ingyen kiosztott joghurtos tasakokkal dobálták meg a vajdasági parlament székházát.

1996–1997-ben Milosevics-ellenes diáktüntetések is zajlottak a városban. Az 1999-es NATO-bombázások során légitámadások érték a várost. Megsemmisítették a különleges rendőri erők kiképzőbázisának – addigra kiürített – objektumait, de lerombolták a város hídjait, és a milosevicsi politika kiszolgálására lezüllesztett Újvidéki televízió épületét, megbénították a kommunikációt és ideiglenes ivóvízhiány lépett fel. A légitámadások után viszonylag gyorsan helyreállt az élet, és azóta nemzetközi segítséggel a hidakat is helyreállították.

Újvidék az 1970-es évek végétől a szerb underground élet központja. Több neves punk és new wave zenekar indult innen a jugoszláv időkben. Napjainkban aktív színházi élet is folyik a városban. A városban működik a Szerb Nemzeti Színház (Srpsko Narodno Pozorište). Az újvidéki Szerb Nemzeti Színháznak is van opera társulata. A városban működik még az Újvidéki Színház (Novosadsko Pozorište) is.

A Péterváradi erőd/vár

A vajdasági Újvidékkel szemben fekszik a magyar történelemhez szorosan kötődő péterváradi vár, amely alighanem Szerbia egész északi részének a legszebb látnivalója. Katonapolitikai súlyánál fogva egykor a „Duna Gibraltárja” jelzővel illették a hatalmas erődítményt. A várba felérve először a Ludvig-bástyát, s az ott álló barokk stílusú, bolondos vagy részeges óratornyot pillanthatjuk meg, amely az erőd már messziről látható legnevesebb építménye. Érdekességét az adja, hogy az óra mutatói a megszokotthoz képest pontosan fordítva működnek: a nagymutató az órákat mutatja, a kicsi pedig a perceket.

Az osztrákok 1692-ben kezdték építeni a ma is látható erődítményt, de az építkezés csak 1780-ban fejeződött be. Száztizenkét hektáron egy hihetetlenül masszív várat hoztak létre, csillagbástyákkal, sáncokkal és ellensáncokkal, téglafalakkal és kaszárnyákkal. A péterváradi erődítmény a 18. századi osztrák várépítészet legnagyobb és legépebben megmaradt alkotása. Az erődítményben megtekinthető a Felsővár központi épülete, a Hadiszertár is, amely napjainkban az Újvidéki Városi Múzeum kiállításának ad otthont. A vár alatt egy 16 kilométernyi kazamatarendszer húzódik: az itt kialakított börtönben raboskodott 1813-ban Kara Gyorgye, a későbbi Karagyorgyevics-dinasztia megalapítója, a törökök elleni első szerb felkelés vezére, s itt volt bebörtönözve egy évszázaddal később, 1914-ben egy akkoriban még csak Josip Broz névre hallgató fiatal katona is, veszélyes eszmék terjesztése miatt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Újvidék

https://placeandsee.com/hu/wiki/ujvidek

https://www.origo.hu/utazas/20191223-a-petervaradi-erod.html

A zentai csata, 1697. szeptember 11-én a török hódoltság alatti magyarországi területek visszafoglalásának egyik legjelentősebb és legvéresebb csatája volt, amelyben a szövetséges keresztény sereg Savoyai Jenő herceg vezetésével győzelmet aratott az Elmas Mehmed nagyvezír által vezetett török hadakon, a jelenlevő II. Musztafa szultán seregén.

Az Oszmán Birodalom másfél évszázados terve volt a keresztény Európa jelképes városának, Bécsnek az elfoglalása. A 17. század végén a Porta ismét kísérletet tett Bécs elfoglalására, de a város védelmére összeállt keresztény koalíció az ostrom visszaverését követően a római pápa diplomáciai erejét latba vetve az iszlám európai kiszorítását vállaló Szent Ligává avanzsált. A keresztény szövetségben egyesült hadak nemcsak Budát foglalták vissza, de 1690-re – ideiglenesen – egészen Szkopjéig sikerült a török vonalat visszaszorítani. A rég nem tapasztalt összefogásban és elhatározás nyomán megvalósult törökellenes háborúban tűnt fel először, majd emelkedett a kora újkor legkiválóbb hadvezérei közé Savoyai Jenő herceg, aki a keresztény hadak fővezéreként 1697. szeptember 11-én meghatározó vereséget mért a török erőkre Zentánál.

Musztafa török szultán 1697. június 17-én 100 ezer főnyi haderővel megindult Magyarországra. A Habsburg-kormányzat Rajna menti és spanyolországi hadseregét átcsoportosította, tíz ezreddel együtt 87 ezer főnyi haderőt akart összevonni. A császári sereg 1697-es gyülekezését némileg megzavarta a júliusban kitört hegyaljai felkelés. Octavio Nigrelli táborszernagy, kassai főkapitány ugyanis a súlyos helyzetre hivatkozva megtagadta a közeledő török sereggel szemben Savoyai Jenő utasításainak végrehajtását. A herceg csapatainak létszáma mintegy 40 ezer fő volt és 60–70 ágyúval rendelkezett, míg a török had létszámát kissé eltúlozva 150 ezerre becsülték jelentős számú tatár lovassággal, ami azonban nem bírta volna ki nyílt mezőn az osztrák és magyar lovasság erejét. A sáncokon pokoli kézitusa kezdődött, de már csak idő kérdése volt, hogy mikor omlik teljesen össze a bekerített török védelem. A csata utolsó szakasza hatalmas vérfürdőbe torkollott. Iszonyatos mészárlás vette kezdetét.

A szultán miután végig nézte serege bekerítését, elmenekült Temesvárra. Ezzel a csatával ért véget a mintegy 15 évig tartó háború, az európai összefogás megdöntötte Magyarországon a török uralmat, és elkezdődtek a béketárgyalások a törökkel, amelyek az 1699-ben megkötött karlócai békéhez vezettek.

A város lakói már 1816-tól kezdve többé-kevésbé rendszeresen megünnepelték a csata évfordulóját, s ma is ehhez a dátumhoz kötődik Zenta város napja. Az ütközet jelentőségét több emlékhely is hirdeti a városban. A Tisza parti sétányon található emléktáblát eredetileg az Eugén-szigeten (pontosabban félszigeten) állították fel még 1895-ben, majd 1990-ben áthelyezték a sétányra, és egy harangtoronnyal is kiegészítették. A csata történetét részletesen bemutatja a Városi Múzeum állandó kiállítása eredeti tárgyakkal, dokumentumokkal, a csata által ihletett képzőművészeti alkotásokkal. A Zentai csata Emlékkilátó egy igazán különleges helyen, a városháza tornyában lett kialakítva. A látogatók itt egy nagyméretű, 2000 figurával elkészített maketten, térképeken, festményeken, korhű viseleteken keresztül ismerkedhetnek meg a sorsfordító zentai ütközettel. A fotók Budán és Zentán készültek, a Tiszai felvétel lehetett az átkelés ill. az öldöklő csata helyszíne.

Savoyai Jenő

„Ez a fiatalember idővel azok közé kerül majd, akiket a világ nagy hadvezéreiként tisztelünk.”

(Bádeni Lajos Savoyai Jenőről)

október 18-án született Párizsban, francia főnemesi családban: apja Jenő-Móric, Savoya-Carignan hercege és Soissons grófja, anyja Mazarin bíboros unokahúga, Olympia Mancini volt. A pletykák szerint XIV. Lajos természetes fia volt, bár ezt a király tagadta. Tény, hogy anyja egy időben nagy kegyben állt XIV. Lajosnál, ám később kegyvesztett lett és meggyűlölte a királyt, s fiait is ilyen szellemben neveltette. Jenőnek kis termete miatt Lajos nem adott katonai feladatot, ezért – no meg anyja szigora elől menekülve – húszévesen elhagyta szülőföldjét és I. Lipót osztrák császárnak ajánlotta fel kardját.

Első ütközete 1683-ban Petronellnél volt a Bécs ellen vonuló törökkel, Lotharingiai Károly alatt részt vett az ostromolt Bécs felmentésében. Vitézsége révén hamarosan egy dragonyosezred parancsnoka lett, s gyorsan emelkedett a ranglétrán. Részt vett Buda első, sikertelen ostromában, Esztergom 1684-es visszavételében, 1686-ban a Budát felszabadító hadak alvezére lett. Itt meg is sebesült, de 1687-ben a nagyharsányi csatában már részt vett, ő vitte meg a diadal hírét. 29 évesen tábornaggyá nevezték ki, 1696 végén Lipót a török elleni sereg fővezérévé tette. Jenő megvédte Péterváradot, nem sokkal később 1697. szeptember 11-én a zentai csatában tönkreverte a törököt, az ütközetben a nagyvezír elesett, a szultán alig tudott elmenekülni. Szarajevó kifosztása és felgyújtása kevésbé dicsőséges tettei közé tartozik. A zentai csata vezetett az 1699-es karlócai béke megkötéséhez, amely révén a temesi bánságot kivéve minden magyar terület kikerült a török fennhatóság alól.

A spanyol örökösödési háborúban, 1701-1713 közt Ausztria XIV. Lajos ellen Angliával, Portugáliával, a poroszokkal és az önálló Szavoyával kötött szövetséget. Jenő herceg 1703-ban az Udvari Haditanács elnöke lett, 1704-ben Blenheimnél (más néven Höchstädtnél) Marlborough brit herceggel legyőzte a bajorokat és más német csapatokat, 1706-ban torinói győzelmével megszerezte Ausztriának Észak-Itáliát, majd betört Dél-Franciaországba, de Toulon elleni támadása kudarcot vallott. Az oudanaardei (1708) és malplaqueti (1709) diadalai nyomán Németalföld nagy része is osztrák fennhatóság alá került. Győzelmei döntően hozzájárultak a háborút lezáró, 1713-as utrechti béke megkötéséhez.

A Rákóczi-szabadságharc ellen is őt küldte volna a császár, de Savoyai Jenő ekkor még a békés megegyezés mellett emelt szót. Később a felkelés ellen foglalt állást, és a Rákóczival való kiegyezés ellensége maradt. Az 1712-15-ös pozsonyi országgyűlésen magyar állampolgárságot kapott. 1714-ben Németalföld helytartója lett, majd mikor a Porta megszegte a békét, ismét a török frontra küldték. Itt 1716-ban Pálffy Jánossal Péterváradnál győzött, majd visszafoglalta az utolsó jelentős török erősséget, Temesvárt. 1717-ben seregei előnytelen állásokban voltak Belgrádnál, mégsem vonult vissza, s az éjszakai ködben szétverte a törökök felmentő csapatát. Sok foglyot ejtett s csakhamar bevette Belgrádot is, ez volt leghíresebb győzelme. Ennek eredménye az 1718-as a pozsareváci béke, amely végleg kiszorította a törököt hazánkból.

Ezután ismét Németalföld élére került, de inkább bécsi palotájában, a Belvederében tartózkodott. 1734-ben még egyszer hadba szállt a lengyel örökösödési háborúban, de kora miatt csakhamar leváltották. 1736. április 21-én Bécsben halt meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Zentai_csata

https://mult-kor.hu/cikk.php?id=595

https://ujkor.hu/content/savoyai-jeno-es-a-zentai-csata-a-torok-kor-vege-magyarorszagon

https://bagyinszki.eu/archives/12406

http://ertektar.rs/ertektar/ertek/A-gyozedelmes-zentai-csata-1697.-szeptember-11./75

Zimony, ma Belgrád egyik városrésze a Duna és a Száva összefolyásánál. A Monarchiában önálló város volt a Horvátországhoz tartozó Szerém vármegyében.

Nándorfehérvár védelmében 1456 júliusában ezen a területen zajlott a középkori Európa egyik legjelentősebb csatája, amely végül július 22-én Hunyadi János és a magyar sereg diadalával zárult.

Zimony (szerbül: Zemun) a Magyar Királyság déli határa volt. Budapestről Belgrád felé haladva, az út utolsó szakaszán, ma már a szerb főváros területén, ha a Duna-parti főúton délnek tartunk, a figyelmes szemlélő egy park közepén öt stilizált oszlopra lehet figyelmes, ami egy díszes, klasszicista jellegű bejáratra emlékeztet.

Az emlékmű nem egy posztmodern alkotás, hanem a valaha itt állt zimonyi pályaudvar mementója. Ugyanis 1918-ig a Budapestről érkező belföldi vonatok többsége csak idáig, azaz az országhatár előtti utolsó állomásig közlekedett, hiszen utána már csak a Száva, majd pedig Szerbia következett – a legendás Orient Expressz persze átdübörgött a hídon, és délnek folytatta útját, Isztambul felé.

A magyar történelem keretei között a 11. században említik először Zemlen néven. Minthogy a Duna menti közlekedési út erre haladt, kezdettől fogva kitüntetett jelentősége volt. Nem véletlen, hogy Remete Péter és Nincstelen Walter fegyelmezetlen, a királlyal kötött megállapodást felrúgó keresztes csapatait Könyves Kálmán itt futamította meg 1096-ban.

Zimony a 12. században központi szerepet játszott Magyarország történetében. A század közepén ismét zenitjére érkezett a Bizánci Birodalom hatalma, mint ismeretes, Komnénosz Mánuel császár igyekezett hűbéri függésbe vonni Magyarországot. Nemcsak ellenkirályokat (II. László, IV. István) léptetett föl befolyása kiterjesztése érdekében, hanem számos hadjáratot is vezetett Magyarország ellen, ezek során Zimonyt többször is elfoglalva. A Száva menti harcok Béla herceg (a későbbi III. Béla) Bizáncba költözésével értek véget, de Zimonyt végül csak trónra lépése és Mánuel halála után szerezte vissza.

Zimony következő nagy pillanata 1456-ban jött el. Nándorfehérvár hősi védelmét mindenki ismeri, ugyanakkor azt már jóval kevesebben tudják, hogy a Száva túlpartján, Zimonyban volt Kapisztrán Szent János tábora.

A következő évszázad Zimony történetében a törökkel vívott harcok jegyében telt. A törökök Mátyás uralkodása idején két alkalommal is elfoglalták a várat (1462, 1471), de Mátyás seregei mindkétszer sikeresen visszaszerezték. A vár sorsa Nándorfehérvárral együtt 1521-ben pecsételődött meg. A Szerémség (és benne Zimony is) csak a török kiűzése után került vissza Magyarországhoz, de valójában nem magyar igazgatás alatt, hanem a Határőrvidék részeként az Udvari Haditanács irányította.

Ám az első világháború is meghozta az elsőséget a település életébe, ugyanis Zimonynál dördült el a világháború első puskalövése.

Az 1930-as évektől Zimony megszűnt külön városként létezni, ugyanis a dinamikusan növekvő Belgrádhoz csatolták, ma is annak egy városrészét (a „belgrádi Szentendre”) képezve. A vasútállomást lebontották, ugyanis miután a határ jóval északabbra került, Zimony elvesztette kiemelt közlekedési jelentőségét.

A szerb főváros többi kerületeihez képest Zimonyban feltűnően magas azok száma, akik nem kívántak nyilatkozni nemzeti hovatartozásukról (4.821), akiket az „ismeretlen” (2.213) és az „egyéb” (1.544) nem specifikus kategóriába soroltak. Ez a jelenség főleg a többnemzetiségű területekre jellemző, ahol jelentős az asszimilálódott népesség száma, akiknek körében azonban még él a felmenők más nemzethez tartozásának tudata.

A zimonyi Hunyadi-torony

1895 nyarán, a Thaly Kálmán által vezetett bizottság látogatásának célját előzetesen egyeztette a horvát bánnal, így Zimonyban szíves fogadtatásban részesültek. A város polgármestere engedélyt adott arra, hogy a Hunyadi-vár romjai között emlékművet állítsanak a millennium tiszteletére. A várfokról gyönyörű kilátás nyílt a két hatalmas folyó összeölelkezésére, az átellenben látható nándorfehérvári várra és a szerb fővárosra, valamint a két várost a folyók felett összekötő hatalmas vasúti hídra, amelyen a menetrendnek megfelelő időközönként az Orient expressz is átdübörgött.

1896-ban, a millenniumi ünnepségek keretében az akkori Magyarország területén hét országos millenniumi emlékművet emeltek a magyar állam szempontjából kiemelten fontos történelmi helyeken. E hét hely egyike volt Zimony Gárdos nevű városrésze, ahol a Hunyadiak egykori középkori várának megmaradt falai közt felépítették a díszes „zimonyi ezredévi emléket”, a 37 méter magas, három csúcsban végződő tornyot. Az itt álló vár, melynek romjai részben ma is láthatóak, a Hunyadiak birtokában volt. A hagyomány szerint itt halt meg Hunyadi János 1456-ban, nem sokkal a nándorfehérvári diadal után.  A Hunyadi-torony a nándorfehérvári diadalra emlékeztet a mai napig.

A hét vidéki emlékmű közül Thaly ezt tartotta a legimpozánsabbnak. A 37 méter magas donjon-szerű építmény két oldaltornya között oroszlánok őrizték Hungária ülőalakos szobrát, a mögötte magasló főtorony tetején kiterjesztett szárnyú bronzból készült turul, csőrében karddal vigyázta a vidéket.

„A toronyépületet Berczik Gyula temesvári műépítész tervezte, míg a később lerombolt Hungária ülőszobor Róna József lovasberényi szobrász alkotása volt. Az eredetileg 4,5 méteres turulmadarat a mogyorósi Bezerédi Gyula készítette el. A Hunyadi-torony az impériumváltások során jelentős károkat szenvedett: mára eltűnt a Hungária-szobor, illetve a turulmadár is.”

Felavatását követően a köztudatban Hunyadi-toronyként, mint a törökverő hadvezér halálának helyét jelölő emlékmű vált ismertté. A szerbek Trianon után ezt a jellegét erősítették meg, a mai napig Szibinyanin Janko tornyaként emlegetik. Nagy valószínűséggel ezért maradhatott meg az épület, bár az első világháborúban több belövés is érte. 1924 pünkösd éjjelén szerb fiatalok a tornyot megfosztották minden díszétől. Leverték és összetörték a szobrokat, levésték a feliratot, leverték a középcímert. Ugyanakkor az üres címerpajzs fölött, a Szent Korona sziluettje még mindig jól kivehető.

A nándorfehérvári csata 550. évfordulója kapcsán felmerült az emlékmű helyreállításának gondolata, de a kezdeményező szándék nem valósult meg. Ugyanakkor a tornyot felújították és jelenleg kilátóként és képzőművészeti alkotásoknak helyet adó galériaként működik.

A zimonyi Hunyadi-torony romos állapotában is emlékeztet a nándorfehérvári diadalra, ugyanakkor korlenyomat is egyben: az elmúlt egy évszázad viharainak kitapintható épületi emléke.

https://rubiconintezet.hu/project/zimony-a-magyar-kiralysag-deli-hatara/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Zimony

https://destinelo.com/hu/hunyadi-torony-belgrad/

http://ertektar.rs/ertektar/ertek/A-zimonyi-Hunyadi-torony/81

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2020/05/26/het_videki_millenniumi_emlekmu_zimony

Foto: A zimonyi emlék. In: Thaly Kálmán: Az ezredévi országos hét emlékoszlop története, Pozsony, Wigand Ny., 1898. – Törzsgyűjtemény

Foto: Az első világháborús belövések. In: Bácsország. Vajdasági honismereti szemle. A Szabad Hét Nap havi melléklete, 2000. Millenniumi különszám –Törzsgyűjtemény

Zombor (szerbül: Sombor) korábbi neve Czoborszentmihály volt, nevét onnan kapta, hogy a környék a Czobor-család egykori birtoka volt. A Zombor (szerbül Sombor) nevet azután kapta a város, hogy a törökök 1541-ben elfoglalták, majd az elhurcolt lakosságának a helyére szerbek települtek be. Ők kezdték Sombor néven nevezni a települést. A török hódoltság idején a város katonai főhadiszállás volt.

1687-ben szabadult fel a török elnyomás alól, ezután új irányt vett a város fejlődése. Bunyevácok és szerb határőrök telepedtek itt le, a település határőrváros lett. 1697. szeptember 11-én a zentai csata alatt török portyázók támadták meg, de a lakosság visszaverte őket. Ennek emlékére a városban 21 órakor harangoznak. Az 1699-es karlócai béke utáni nyugodtabb időszakban a város újra fejlődésnek indult, járási központ, majd 1717-ben katonai határőrvidék központja lett. A XVIII. századtól előbb katonai város rangra emelkedett, majd 1749-ben megvásárolta a szabad királyi város rangot. Hamarosan Bács-Bodrog vármegye székhelye lett Zombor, ami gazdasági előnyökkel is járt: a város határában megépült a Ferenc-csatorna és 1870-re elkészült a Szeged-Zombor-Eszék vasútvonal is. A város a trianoni békeszerződésig megőrizte vármegye-székhely rangját, majd 1941 és 1944 között (Bácska egészével együtt) újra Magyarországhoz tartozott.

A városban megtekinthető a Szent György templom, amelyet a török időkből származó kicsi, görögkeleti templom helyén húztak fel. Láthatjuk a Szentháromság plébániatemplomot, amelyet ferences szerzetesek építettek és 1763-ra készült el.  A templom szomszédságában található a városi piac. Amennyiben tovább sétálunk a főutca boltokkal szegélyezett, nyüzsgő részén, kiérünk a város főterére. A városközpontot a Városháza épülete uralja. Ezen a helyen állt a Czobor család vára. Ha körbejárjuk az épületet, két különböző időpontot fedezhetünk fel, a városháza két homlokzatán: az egyik 1718, amikor kastélyként megalapozták a mai épület elődjét; a másik 1842, amely a jelenlegi épületforma elnyerésére utal. A Városháza környékén, nyáron, számos kávézó, kertvendéglő települ ki az utcára.

A főutca folytatódik, s a Vásártérbe torkollik. Valaha itt tartották a heti vásárokat és piacokat. Ma már részben park található itt: a Hősök parkja (Park Heroja). A park szélén áll a 70 éven keresztül épített Karmelita, vagy más nevén Szent István király templom. Átellenben pillanthatjuk meg az egykori vármegyeháza hatalmas épületét.

Zombor óvárosában egymást érintik a régi korok építészeti remekei, a barokk, a rokokó, a klasszicista, a biedermeier és a szecesszió jegyei köszönnek vissza a falakról és a házak ormairól. A gyűrűbe szorult városmag a mai napig megőrizte a kulturális és építészeti sokszínűségét.

https://www.balkanutazo.com/zombor

http://adattar.vmmi.org/?ShowObject=telepules&id=61

 https://bagyinszki.eu/archives/9330

Csáktornya (horvátul: Čakovec) Horvátország északi részén fekszik, közel a szlovén és magyar határhoz. A tizenhétezer lakosú város közlekedési és kereskedelmi központ, Észak-Horvátország egyik gazdasági központja.

A település a nevét a Csáki Demeter által a XIII. században épített toronyról kapta. A XVI. századtól Zrínyi család birtokába került a vidék, ekkor jelentős gazdasági és kulturális fejlődés kezdődött. A mai kulturális élet centruma a kulturális központ, a könyvtár és a városi múzeum.

Egyik nevezetessége, a csáktornyai vár, a 13. században épült. 1270-től osztrák kézen volt, 1328-ban Károly Róbert visszaszerezte. I. Lajos király 1350-ben Muraközzel együtt Lackfi István erdélyi vajdának adományozta, aki 1351-től a horvát-szlavón-dalmát báni címet viselte. Miután a Lackfiak kegyvesztettek lettek a Muraközt 1397-ben a Kanizsaiak kapták meg, akik Zsigmond király hívei voltak, de már 1405-ben elvették tőlük. A 16. században a Zrínyiek sokszög alakúra bővítették és jelentősen megerősítették. A 18. század első felében az Althan grófok kényelmes barokk palotává építették át. A szabadságharc alatt báró Hív-vári Meszéna Ferenc, Perczel Mór megbízásából megerősítette. 1923-ig a Festeticsek tulajdona, akik a 19. században cukorgyárat alakítottak ki benne, majd a helyi iparkamara vette meg az épületet. 1946-tól gazdasági iskola és diákotthon működött itt. 1954-óta a várban a Muraközi Múzeum található. Ma történeti és vadászati kiállítás látható benne. Itt látható a szigetvári hős töredékes sírlapja.

https://nagykanizsa.hu/testvervarosok/csaktornya

Eszék (horvátul: Osijek) a trianoni békeszerződésig Verőce vármegye székhelye volt. 1918 végén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1941 áprilisában a második világháború idején a Jugoszláv Királyság felbomlott és Eszék a Független Horvát Állam részévé vált.

1941 és 1945 között a Drávaköz Magyarország része volt, így Eszék határváros lett. A háború idején súlyos károk érték a szövetséges erők bombázásainak következtében. Maga a város 1945. április 14-én szabadult fel. A háború után több egyetemi kar és főiskola jött létre Eszéken. 1975-ben megalapították az egyetemet is, amely ezóta az eszéki születésű Josip Juraj Strossmayer püspök nevét viseli.

Eszék a Dráva folyó partján található város: a parkok és díszkertek sokasága, a barokk vár, számos szecessziós épület és sajnos néhol a délszláv háború nyomai is rögtön szembetűnnek. Eszék mindig is zöld városként volt ismert, sok parkkal, díszkerttel és zöld területtel. Eszék régen jelentős horvát ipari központ volt. Iparosodottabbnak tartották, mint a fővárost, Zágrábot, ezért horvát Manchesternek is hívták. Különösen fejlett volt a gépipar, a vegyipar, az édességipar, a cukorgyártás, a sörgyártás. Ismert volt a mára megszűnt Dráva gyufagyár.

Eszék első várát még a rómaiak építették. A rómaiak több hadjáratban az 1. században törték meg végleg a térség kelták törzseinek ellenállását, majd a kelta település helyén Mursa néven légiós tábort építettek. A tábor védőfalainak kettős árkai és a földsáncok maradványai a felszínen egészen a 18. század közepéig voltak láthatóak, amikor a nyugati részüket a térképi ábrázolások is rögzítették, mielőtt az Alsóváros bővítésével végleg eltűntek.

Eszék városa 1687-ben szabadult meg a török uralomtól és az ezt követő évekből ered az a viszonylag nagyon pontos ábrázolása az akkori Eszéknek, mely világosan mutatja a törökkori város térszerkezetét. A település lényegesebb részét, félkör alakú tornyokkal ellátott, kőfalakkal és a Dráva vizével elárasztott, széles sáncokkal övezték. A város magja körül, déli és nyugati irányban, egy kevésbé jelentős településrész alakult ki, melynek védőövét, helyenként félkör és négyzetes tornyokkal ellátott paliszád alkotta.

Az eszéki erőd védőövének általános visszaszorulására, az I. világháború után került sor, mígnem mára csak egyes részei maradtak fenn. Ennek ellenére, az erőd közepi, 18. századi, katonai, állami és polgári épületek, nagyon jó állapotban maradtak fenn. A Dráva partján még áll a nagy tömegű Eugén bástya, valamint az alaperőd testének az északkeleti része. Az erődöv északnyugati, nyugati, déli és keleti részét elegyengették és csak a helyenként még létező terepegyenetlenségek jelzik az egykori maradványokat, például az erődtől nyugatabbra kialakított városi parkban. Az erőd déli és keleti oldalán fekvő egykori bástyák helyét, ma egy egyenes vonalú, modern autóút szeli át. Valamivel több maradt fenn a Dráva másik oldalán álló koronaműből, melynek még ma is áll a keleti fél-bástyája és a szomszédos kötőgátak részei a kazamatákkal, valamint a középső bástyája. A koronamű nyugati részének maradványai ennél szerényebbek, sőt a pajzsgátakból sem maradt fenn semmi.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eszék

https://aok.pte.hu/docs/nemzetkozi/file/Eszek_honlapra.pdf

https://www.magyar-foldon.hu/delvidek/eszeki-erod/

Fiume (horvátul: Rijeka) kikötőváros Horvátországban Tengermellék-Hegyvidék megyében. A Kvarner-öböl partján fekvő település az ország legfontosabb kikötője és harmadik legnépesebb városa Zágráb és Split után. 2020-ban Európa kulturális fővárosa. A város Horvátország nyugati részén, közvetlenül az Adriai-tenger partján fekszik az Isztriai-félszigettől keletre.

A terület legelső telepesei a kelták és az illírek voltak. A város a 20. században hat országhoz tartozott: Osztrák–Magyar Monarchia, Fiumei Szabadállam, Olaszország, Harmadik Birodalom, Jugoszlávia, végül Horvátország. 1920 és 1924 között itt működött a Fiumei Szabadállam nevű államalakulat, amelynek a magyar is hivatalos nyelve volt. A város legnagyobb húzóágazata a hajóépítés. 1915-ben itt készült az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb csatahajója, a Szent István. Ismert továbbá arról is, hogy számos kulturális programot rendeznek itt, például a két legnagyobb a városi karnevál és a Fiumei nyári éjszakák. A magyarok szempontjából azért is fontos ez a város, mert a Monarchia idején ez volt a legnagyobb kikötője Magyarországnak. Továbbá kisebb megszakításokkal 1776–1918 között Szádrévvel és a környező településekkel együtt a magyar tengermelléket alkotta, amely a Szent Korona tagja így a Magyar Királyság része volt. A város fénykorát a Monarchia idején élte, azt a magyar korszaknak lehet tekinteni. Számos épületet emeltek ekkor, illetve az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették. 

1779. április 23-án kibocsátott oklevelében csatolta Mária Terézia Fiume városát és a hozzátartozó területet a Magyar Szent Koronához. Az az elképzelés, hogy Fiume és kikötője a Magyar Szent Koronához kerüljön, II. Józseftől származik, aki nagyapjának, III. Károlynak a tengeri kereskedelem fellendítését célzó terveit-elképzeléseit megújítva, 1775-ben nagyobb utat tett Horvátországban és a Tengermelléken. Utazása során negatív tapasztalatokat szerzett, különösen az Adriai-tengeri gazdasági élet pangásáról. Így megfontolásra felvetette Mária Teréziának: hajlandó lenne-e bekebelezni az egykori Zrínyi-Frangepán-féle buccari birtokokat a Magyar Királyságba, és odaajándékozni Fiumét is, azzal a kikötéssel, hogy ott egy kereskedelmi társaságot hozzanak létre. Továbbá azt is javasolta, hogy a város közvetlenül a magyar kancelláriától függjön, mégpedig úgy, hogy a kereskedelmi ügyek intézése ne a Királyi Magyar Helytartótanácson keresztül folyjon. Mária Terézia felkarolta fia tervét, és 1776. február 14-én kibocsátott rendeletében megszüntette a Fiume felett joghatóságot gyakorló trieszti intendenza vagy főintendentura hatáskörét.

A magyar lakosság száma 1910-ben 6500 fő volt, ez az összlakossághoz képest tizenhárom százalékos részarányt jelentett. Az első világháború után számuk drasztikusan csökkent: 1925-ben már ezeregyszázra. A Monarchia felbomlása után a köztisztviselők visszatértek Magyarországra. Az ügyvédek, orvosok, mérnökök és egyéb foglalkozásúak közül maradtak még és megpróbáltak alkalmazkodni az új helyzethez. A korábban jelentős számú magyarság tovább fogyatkozott és a második világháború után már csak jelképesnek lehet tekinteni a számarányukat, amely az összlakosság egy százalékát teszi ki. Mára már csak az maradt, hogy az itt élő magyarok fenntartják a Baross Magyar Kultúrkört, amely nevét Baross Gáborról kapta, aki minisztersége alatt az itteni vasútfejlesztésben szerzett elévülhetetlen érdemeket.

Az óvárost a Szt. Vitus-dóm uralja. Szent Vitus a város védőszentje, ezért az ő tiszteletére szentelték. A templomot a 12. században építették, nyolcszögletű formában. Átépítését a velencei származású városvezető, Franjo Olivieri rendelte el 1638 és 1659 között, mégis csak 1737-ben fejezték be véglegesen, amikor elkészült a kupola és az oratórium. A templomban a barokk oltár mellett fiumei szobrászok munkái találhatók. Itt tartotta Jókai nevelt lánya az esküvőjét Feszty Árpáddal, 1888-ban. A dóm szerepel a horvát 100 kunás bankjegy hátoldalán. Vitus napja (június 15.) egyben a város napja is.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Fiume
https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/fiume_betagolasa_a_magyar_szent_koronaba.html
 

Sveto - Magyar katonai hősi temető

Az I. világháború idején Sŭtanak nevezett kis település templomában működött a Magyar Vöröskereszt Egylet tábori kórháza. Komen közelében helyezkedik el, Doberdóhoz közel. Magyar vonatkozású nevezetessége a közelében található katonai hősi temető.

A falu 18. századi építésű barokk stílusú, a környéken egyedülálló, kör alakú temploma 1916-17-ben tábori kórházként működött a VII. hdt. sávjában. Kb. 60 m-re tőle található az egykor több ezer halottat befogadó temető, ma már sírok nélkül. Itt 1160 hősi halottat temettek el, közülük 678 magyar, többségük neve is ismert. Központi emlékműve egy nagyméretű obeliszk, amelyet az elhunytak emlékére a kórház tisztikara és legénysége emelt, rajta felirat egy új márványtáblán: a Magyar Vöröskereszt Egylet 1. sz. Tábori Kórházában elhunyt hősök emlékére emelte a kórház tiszti kara és legénysége dr. Pfann József parancsnoksága alatt.

Az eredeti tábla leesett és széttörött. A helyiek összeillesztették és betonba öntötték, mely ma is ott áll az obeliszk tövében. Az obeliszk mögött egy osztrák sír még megvan, a bejárat és az obeliszk között két további síremlék is áll, melyek közül az egyik Erdős Károly hadapród nyughelye. A 3. honvéd gy.e. katonája volt, 1916. szeptember 16-án halt meg. Az egykori sírkövek közül több a bejárat mellett a kőfal tövében sorakozik.   

http://www.potmiru.si/magyar/sveto

https://bagyinszki.eu/archives/1181